Író, táncelméleti szakíró, intermediális alkotó. Versprózákat, verses meséket és táncinterpretációkat ír. Képverseket, vers/tánc-videókat készít. Nemrégiben a LˇHarmattan kiadónál Varratok címmel jelent meg verspróza-kötete.
Hogyan született a Varratok c. kötet?
Körülbelül három éve kezdtem el versprózákat írni. Ritmus és történetek kavarogtak bennem. Ez a nyelv választott, valahogy megtalált, aztán gyűrtük egymást éveken át. Az anyag bő volt, és kötéltáncnak éreztem a sok kép és motívum miatt. El sem tudtam képzelni, hogy miként tud majd könyvtestet ölteni. Aztán végül összeállt a Varratok cím alatt a fejezet-ciklus. Először 19 öltés volt, majd kilencre húztam és sűrítettem. Mivel én terveztem és tördeltem a könyvet így minden részletében próbáltam egységességre törekedni. Palman Zsuzsival régóta alkotótársak vagyunk, így rögtön tudtam, hogy a szöveg-inspirációkon túl képeket is szeretnék tőle. A kilenc öltés-kép így került a kötetbe, és a borító is az ő keze munkája. A papír és a méret ugyanolyan fontos volt, mint a betűtípus. Minden értelemben saját gyerek. Családszállal, fikcióval és álomszerűséggel együtt, mondhatni a saját fájdalom testem.
Mit jelent számodra az írás?
Utazás, fejben és testben. Szabadság, lehetőség a teremtésre. Forma, ami foglalkoztat és inspirál is. Ugyanakkor felelősség, képesség az alázatos odaadásra. Érzékenység, amit folyton újra kell hangolni.
Korábban táncoltál, videókat készítettél, most írással foglalkozol. Honnan az érdeklődés a művészetek iránt?
A szüleimtől leginkább. Apukám szcenikusként dolgozott az RS9 Színházban, anyukám pantomim táncos és fényképész. Otthon több könyv volt, mint a bútor. Azt hiszem tőlük tanultam valami olyan szemléletet és alkotói vágyat, amit azóta sem tudok elengedni. Aztán a férjem volt az, akivel közösen kísérleteztük ki a versvideók világát. Nála jobb alkotótársat álmodni sem tudnék magamnak. Precíz, pontos és türelmes. Minden ami én nem vagyok.
Milyen állomások játszottak fontos szerepet eddig?
A gimnázium drámatagozata, a színművészetis felvételi, majd az első táncvideó. Sok apró állomás. Mind közül a legmeghatározóbb a gyermekeim születése. Mind a kétszer magamat is szinte újraszültem. A Willany Leó Improvizációs Táncszínház fontos időszak, de a nehéz, kényszerpályás évek is. Most látom csak igazán, hogy valahogy a jelenre készülök évek óta. Mintha minden nehéz és könnyű pillanat, érzet a mostra tapadna. És most kicsit jó egyhelyben állni, mozdulatlanul.
