+ Fotó

Magyar legenda, aki köztünk jár – Balla Demeter kiállítás

Sok szó kikívánkozik. Dicsérő, elmélkedő és kesernyés szavak. Balla Demeterről, a 83 éves fotósról, aki feláldozta és megteremtette magát – nekünk. Vegyük észre.

Robert Mapplethorpe, Robert Capa és Marc Riboud unikális egységben együttvéve. Ki az? Ő Balla Demeter, aki Kossuth díjjal a zsebében és hatalmas életművel, több mint hatvan kiállítással és több mint tíz megjelent könyvvel a háta mögött érdemeihez képest kissé méltatlanul elhanyagolt fotós és költő zsenink. A holtaknak sajnos gyakran megvan az a szokásuk, hogy elhomályosítják az élőket – az idén 83 éves fotográfus elismerései és publikációi ellenére mégsem olyan legendás, mint amilyen eddig befutott pályája alapján lehetne. De a Cultiris Galéria jóvoltából most A fotóriporter Balla Demeter képei címen futó kiállítás során munkáinak egy részével “életnagyságban” is megismerkedhetünk.

Habár a kiállítás fotóriportként készült vagy annak is megfeleltethető képeivel foglalkozik, Balla Demeter jóval több mint vizuális zsurnaliszta: munkái közt fantasztikusan komponált, egyéni ízű, és különböző okokból mindig mellbevágó portrék, aktok és csendéletek is szerepelnek széles számban. Így a tárlaton, amelyen belelapozhatunk A Titanic képei és a Legyen meg a te akaratod című albumokba is, érezzük, hogy Balla perspektívája jóval szélesebb, látásmódja pedig fekete-fehér szivárványfényévekkel tágabb palettát mozgat meg mint a doksifotózás. A kiállításon szereplő körülbelül húsz kép három főbb belső tagolást enged meg: a forradalom ütötte Budapest képei, vidék- és tanyaközpontú fotói valamint portréként sorolható alkotásai.

Ki az a fotóriporter?

merül fel bennem a kérdés az alkotások láttán. Balla Demeter, mint azt egy interjúban is elmondja, nem azt fotózza, amit lát, hanem amit láttatni akar – tehát a “ballai” értelmezésben a fotóriporter nem egy ügyes szem és egy jól irányzott mutatóujj a fényképezőn, hanem érző agy és gondolkozó szív, művész az objektív pillanatban és paradox krónikás a szubjektív tárgyilagosságban.

Az itt kiállított képek túlmutatnak önmagukon és mesélni kezdenek – mint egy festmény, ami egyszerre megörökíti a békeidőket, a háborút, a vereséget és a győzelmet is egy hatalmas vásznon, Balla fotóit nézve is vibrálni kezd a kétdimenziós, megfogható mű, majd megkérdi, szeretnénk-e a fotó belsejébe lépni? Szeretnénk-e leülni Vlagyimir Viszockij-jal és feleségével leülve elénekelni, hogy Praszite Nashi Dushi, avagy mentsd meg a mi lelkeinket? Szeretnénk-e elkérni egy kalapot a fiatal inastól, megtudni, mit néz annyira Ferkó a kucsmában és gyászba dermedve felhúzni azt az ötvenhatos zászlót, hogy lássuk, kit gyűrt maga alá a forradalom?

Ferkó

Nem egyértelműek az igenjeink, de pontosan ez a lényeg: a fotóriporter nem egy méhecskét fog lencsevégre kapni, mikor egy méterre tőle a nemzetért harcolnak, és nem a ringó búzamezőkre állítja a fókuszát, mikor az élet öröme és gyásza egy ember szemé(lyé)ben sétál felé. A fotós talán, a fotóriporter nem. Mert Balla képein a művészi interpretáció és a fotós aranymetszően profi tudása mellett ott dübörög egyfajta kötelességtudat, a krónikás kötelességtudata, aki meghagyja száz százalékig saját önmegvalósítását holnapra, hogy visszaadja nekünk a régmúlt évtizedek mainapságát, a múlt fekete-fehér jelenét.

Még sok szó kikívánkozik a kiállítás, Balla Demeter személye és a fotográfusaink iránti elismerés (hiánya) kapcsán. Dícsérő, elmélkedő és néhol kesernyés szavak. Például valószínű feltételezés, hogy harminc év múlva a ‘találkozzunk a Balla téren!’ mondat el fog hangzani – na ennél mindhárom érzés egyszerre jelen van bennem. De ezen alkalom kapcsán a lényeg, hogy megvan a lehetőségünk belépni ezekbe a képekbe, ha ellátogatunk az Örkény könyvesbolt emeleti galériájába és odanyújtuk a kezünket a fotós invitáló hívására. Ugyanígy megvan a lehetőségünk, hogy egy lenyűgöző életutat bejárt és tehetséges magyar művészt már az életében misztifikáljunk, mert Balla Demeter megérdemli. Ez nem vélemény, hanem tény. Végezetül álljon itt Balla Ars Poeticája, amelyhez mindenfajta megjegyzés teljesen szükségtelen, talán egyet kivéve: ő feláldozta és megteremtette.

Minden ember fel kell, hogy magát áldozza, / mert áldozatok nélkül / nem tudja megteremteni saját hitelét. / Az embernek egész életében / tisztességesen kell ahhoz élnie, / hogy sok évvel később is hitele legyen / annak a munkának, amit csinál.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top