Agadir – bocsánat, ronda vagyok
A szinte teljesen kihalt autópályán a puszta, sziklás, vöröses színű prérit, csak néhány olívabogyó fa és kiszáradt cserje díszítette. Időnként a semmiből felbukkant egy-egy kaftánba öltözött helybéli kecskét terelve, vagy egy sziklába vájt üregben elheverve. „Marokkó az egyik legeurópaibb nem európai ország. Az ezeregy éjszaka varázslatos hangulatát idézi az iszlám kultúra színes és zárt világa, amelyre érezhetően rányomta bélyegét a XX. század első felében lévő francia gyarmati uralom modernsége. Az 1956-os függetlenné válás óta Marokkót az arab országok között a legsikeresebb államok között tartják számon, ahol minden megvan, ami egy bevállalós utazót magához vonzhat: különlegesség, veszély és szépség.” – olvastam az útikönyvben fennhangon, és nagyot nevettünk ezen, mivel épp Agadir csúfsága elől menekültünk Szavíra felé. Agadir mentségére szól, hogy 1960-ban egy tizenöt másodperces földrengés a porig rombolta, és ezért a gyönyörű óvárosból semmi sem maradt. Mivel az Atlanti-óceán partján található, ezért a leginkább csak barnulni és enni vágyó, kényelmesebb turisták többségének kedvenc kirándulócélpontjává vált. A hely kiköpött mása Michel Houellebecq Lanzarote regénye színhelyének. Agadirba tehát csak az menjen, aki kiszámítható pihenésre vágyik: több kilométer hosszú, beton sétányra a tenger mellett, bérelhető nyugágyakra és kutyájukat sétáltató, elvált, francia nyugdíjasokra. Mi azért mentünk elsőként oda, mert Eindhovenből Agadirba vitt minket a legolcsóbb fapados légitársaság. Nagyjából hasonló áron jöttünk volna ki, ha Rómán, Milánón vagy Madridon keresztül fogaltunk volna járatot, mivel ezekből a városokból Marrakesbe, Casablancába és Fezbe is indul járat, de hát Insha’Allah! Agadirnak mégis hálás vagyok. Ha nincs, nem érezhettem volna a felszabadító különbséget közte és Szavíra között. És nem ismerkedhettem volna meg a világ legnagyszerűbb reggelijével: a datolyavajjal, amely kiváló szimbóluma a francia uralom alól felszabadult Marokkónak, és amelyet a kedves olvasó is könnyedén elkészíthet, mivel még én is képes vagyok rá, hogy itthon reprodukáljam, és lassan egy hónapja minden egyes reggel ezt egyem. A friss datolyát nagyjából 1:3 arányban turmixolja össze jó minőségű vajjal, és már kész is. Megjegyezték?
Vaj-datolya-turmix, sietősebb napokon pedig csak vaj, a datolyát pedig hozzáharaphatjuk vagy rányomhatjuk a vajas kenyérre, a végeredmény nagyjából ugyanaz lesz: a legjobb dolog, ami egy kenyérrel történhet. Alkalmi útitársammal és velem pedig a lehető legjobb dolog az volt Marokkóba való megérkezésünk második napján, hogy kijelentkeztünk a három napra lefoglalt szállodánkból, kocsit béreltünk, és szélsebesen elindultunk Szavíra felé.
