Idén született 150 éve Franciaország 152 centis képzőművész géniusza, aminek örömére a Szépmű jólelkű kurátorai előkapták Lautrec teljes grafikai oeuvre-jét. Nem tudtuk, hogy van ilyenünk, de felettébb örülünk neki.
A nemesi származású Lautrec-Monfa sarj egy egész élet alkotásmennyiségét sűrítette bele 20 évbe. Dobjunk ide pár számot a térdig esős szájtátásért: 737 vászonra vitt mű, 275 akvarell, 363 nyomat és plakát, 5084 rajz, valamint kerámiamunkák és számtalan időközben eltűnt alkotás van a cévéjében. Ebből a számrengetegből a Szépművészeti múzeum tudatos kollekcióépítés céljából az 1910-es években több, mint kétszáz rajzot és litográfiát megvásárolt, ami okos ráfogás a művész halála után csupán néhány évvel.
Érdekesen működik a világ,
számos művész géniuszát csak a halála után értékeljük nagyra, ők pedig egész életükben szenvednek a hírnévért – eközben Lautrecet már meglepően fiatalon elismerte a kora, viszont tömöttcsontúságából fakadó torz törpesége miatt mégis már harminchat évesen legyűrte egy elég csúnya alkoholizmus-szifilisz kombó, amiben nem kis szerepe volt a testi ferdülések miatti viszonzatlan szerelmeknek. Szóval a művészeti világ vállbaveregetése sem gyógyír mindenre sajnos – de Lautrec lelki agóniáját inkább kronológiailag ismerjük, semmint visszaemlékezésekből, mivel mindenhol okos, humoros, empatikus, de mégis cinikus és mindenekfelett kedvelt társasági figurának írják le.
Képeiből harsogva köszön vissza
a századfordulós francia bohémélet: nyersen, elevenen, habzsolva, finomkodva, önfeledten, másnaposan, szórakoztatva, hadarva, győzedelmesen és legyőzetve, önmagáért harcolva önmaga ellen, szabadságának párfrankos hallucinációiban. Szalmalánggal ellobbanó színésznőcskéket ugyanolyan lelkesedéssel emelt a Lautrec latrok piedesztájára, mint a mai napig legendás előadóművészeket – de ez a szabadelvűség Lautrec alkotófolyamataiban is szimmetrikusan jelen van: a litográfiát ugyanolyan művészi megnyilvánulásként definiálja, mint a festészetet, amivel újfent korának mérföldlitókőnyomata.
A Toulouse-Lautrec világa kiállítás hatalmas és összefüggő gyűjteményét gyakorlatilag plakátok, könyv-és folyóirat-illusztrációk, borítótervek, színházi műsorok és szereposztások valamint kottacímlapok alkotják: egyik sem a klasszikus értelemben vett képzőművészeti alkotás (a tárlat egyetlen festményét, az Ezek a hölgyek az ebédlőben-t kivéve). Ha valami furcsát akarnánk mondani, akkor Lautrec tulajdonképpen a világ egyik legelső reklámgrafikusa – a születendő műfaj és korának korlátai (meztelen ábrázolás újdonsága, fényképek és digitális média hiánya) miatt alkotásai egyszerre voltak dokumentálisan hasznosak, erkölcsileg felkavaróak és szociálisan fontosak.
A legendás Chat Noir plakáton kívül olyan mítikus darabokat csodálhatunk eredetiben, mint a La Goulue, az Angol úr a Moulin Rouge-ban, Loie Fuller szerpentintánca, Az öröm királynőjének plakátja, a Divan Japonais, Aristide Bruant híres, pirossálas plakátja vagy a Jane Avril poszter, de előjönnek lovakról és kutyákról készített alkotások, rajzok a barátairól, vázlatok színházi próbák alatt – az emberi érzelmek ezerszínű tanulmányai gőgtől a kéjen át az unalomig, örömtől a koncentráción át a révedezésig, teljes pszichológiai arcarzenál. A kurátorokat a nyolcas felosztásért (Párizsi éjszakák jellegzetes alakjai, a Sztárok, színházzal összefüggő művek, nyilvános házak, kottacímlapok, lóversenyek, barátok között a Lautrec-kollekció születése) széles, kalapemelős dicséret illeti – tematikus és kronologikus linearitás, amely nem zavaró szabályosság, inkább közelhozó koherencia. Egyszóval az augusztusig látható tárlatot olyan melegen ajánljuk, amilyen az abszintoskanál tetején égő barnacukor.
