A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről. Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedből.
I. Mózes 4, 10-11.
Egy, sok-sok éven keresztül lakatlan parasztház lágy, de konok némasága mindig beszédes. A házban, a padláson, a pajtában, az istállóban, a disznóól mellett hallgatagon porladó, gazdátlanul várakozó eszközök mesélni akarnak. Persze, elsősorban nem konkrét személyekről, hanem az életről, ami a házban zajlott, mielőtt a lakókat eltüntette az idő embertelen kegyetlensége. Vagy az ember időtlen kegyetlensége? Az évek lassú pora és a falu felejtő hallgatása rejtélyes homályt ereszt a házra, melyben egykor valódi, arccal, személyiséggel és indulatokkal rendelkező emberek élték átalakuló paraszti világuk hétköznapjait…
Aztán megsárgult papírok kerülnek elő. Nem várt módon kibontakozik a csendből a valódi történet, egy brutális és emberien embertelen éjszaka története, ami csaknem kilencven év távolából is olyan kegyetlen pokolfénnyel világít az írógéppel telerótt papírokról, hogy sorsokat rajzolnak a sorok 1924. június 30. napjának lőporszagú éjszakája elé.
Géza, akit a házban előkerült papírok – a vádirat és az ítélet – előrántanak a feledés mélyéről tizenkilenc éves, gyenge akaratú, könnyen befolyásolható legény volt az „eset” idején. Egy jómódú, evangélikus gazdálkodó család másodszülött gyermeke, aki barátjával, a két évvel idősebb Gyulával együtt szőtte a jövőre és a meggazdagodásra vonatkozó egyre sötétebb terveket. A legények – a hirtelenjében a falu közelébe került országhatár előnyeit kihasználva – valószínűleg belekóstoltak a csempészkedésbe, vagy legalábbis voltak ilyen terveik, hiszen a tizenkét milliméteres forgópisztoly áprilisi beszerzését ezzel indokolták. A pisztolyt kipróbálták, s mert az nem működött rendesen, május 4-én bevitték a jobb napokat látott közeli városkába, ahol Leopold Géza mechanikust bízták meg a fegyver javításával. Időközben Gyula mérget próbált szerezni Bécsben élő nagybátyjától, s mert ez a kísérlet nem járt sikerrel, a városka gyógyszerészétől vásárolt patkánymérget. Ugyanezen a napon Géza hetvenötezer koronáért – azokban az időkben a környék hetilapjáért ezerötszáz koronát kértek – és egy arany óralánc lógójáért fél marék sztrichnint vásárolt.
Ördögi, de a későbbiekhez képest gyermekded tervük az volt, hogy Géza bátyját, Istvánt teszik el láb alól: június 6-án Géza a bátyja gombalevesébe kevert némi patkánymérget és sztrichnint, de István megérezte a furcsa mellékízt, és a levest kiöntötte. A néhány kanálnyi leves miatt István délután, az utcán rosszul lett. A szomszédok vitték haza, a fiú elmondta, hogy az ő levese nagyon keserű volt. Állítólag nagyanyjának is szólt, aki később azt vallotta, hogy csak Pistáé volt keserű. Senki nem gondolt szándékos mérgezésre.
A fiúkat a kudarc nem tántorította el, június 19-én a falusi búcsúban Gyula csempészett mérget Pista borába. Gyula indulatát – ekkor még – a féltékenység szította: Irma láthatóan Istvánhoz vonzódott inkább. A terv megint kudarcba fulladt, István most is megérezte a keserű ízt, és kiöntötte a bort… És még mindig nem merült fel senkiben, hogy ezek a legények rosszban sántikálnak!
A sikertelen – nevezzük nevén! – gyilkossági kísérlet hatására Géza és Gyula újabb, veszélyesebb tervet kovácsol. Megváltozik a cél, és megváltozik az eszköz. A lélek feneketlen és sötét bugyraiból kiárad a legmélyebb sötétség.
A búcsú éjszakáján, míg mások mulatnak, és István – még mindig gyanútlanul – a földre üríti a „méregpoharat”, a két legény elhatározza magát a háromszáz lelkes falu történetének legbestiálisabb bűntényére. Az indíték szomorúan egyszerű: az egykék a bálban gazdagabban tudnak múlatni, akinek nincsen testvére, annak nem kell osztoznia az örökségen sem. Ekkor eldöntik azt is, hogy az „első felvonásra” a Péter-Pál napi mulatság utáni éjszaka, Gézáéknál kerüljön sor, amikor a munkát követő mulatozás után mindenki mélyen alszik. A folytatást két héttel későbbre tervezték…
Június végén Gyula öccsével – az egyik potenciális áldozattal! – elhozatják a megjavított revolvert a kisvárosi mechanikustól. 29-én mindketten töltényt vásárolnak attól, akitől korábban a revolvert is vették. Az öt tölténnyel megtöltött pisztolyt és egy zseblámpát elrejtetik a disznóólban.
Hétfő estére minden készen áll. A legkisebb fiú már lefeküdt a pajtában, Géza elküldi a tizenhat éves Jenőt is aludni, és kézen fogva kivezeti a kilencéves kishúgát, Jolánkát is a pajtába. A kislány – szerencséjére – valamiért megijed, megérezhet valamit, és visszaszalad a házba, hogy inkább szüleivel aludjon.
Az események pontos idejét nem tudhatjuk, de az bizonyos, hogy Géza éjfél előtt megy a kocsmába, hogy hazahívja Pistát aludni… És ő megy is szépen, hogy a szalmára heverjen álomba szenderült öccsei mellé. Géza az istállóba indul, mert ő ott szokott aludni nyáron. Eddig átlagos az este, de Géza, ahelyett, hogy lefeküdne, a disznóólhoz megy, ahol már várja őt barátja. Nyilván nem sokat neszeznek, egy órán át csendben várakoznak, aztán előveszik az ólban elrejtett zseblámpát és a megjavíttatott forgópisztolyt.
Géza a pajta hátsó ajtaján – ehhez közel aludtak testvérei – pisztoly nélkül beoson, hogy ellenőrizze, alszanak-e fivérei. Azért ő, hogy ha esetleg valaki ébren van, vagy felriad, akkor ne fogjon gyanút. Mindenki alszik.
Amikor Géza visszatért, Gyula is szemlét tart a zseblámpával. Csak ezek után osonnak be mindketten a pajtába. Géza kezében a fegyver, barátjánál a lámpa. Csendesen felmennek a létrán oda, ahol a szénán szenderegnek a testvérek.
Középen Jenő fekszik, balra tőle István, jobbra pedig Kálmán. Géza a középen fekvő fölé áll, Gyula Kálmán lábánál világít. Először István fejéhez fogja a fegyvert, és elsüti, aztán Jenő következik. Kálmán felébred, megpróbál felülni, de Gyula visszalöki a szénára, és Géza harmadszor is tüzel. A fegyver elsül, de a lövedék helyett csak a lőpor füstje csap ki a csőből, összekormozva a tizenegy éves kisfiú arcát. Innen már biztosan nincs visszaút, Géza újra meghúzza a ravaszt…
Kedden reggel a családfő akarja ébreszteni pajtában alvó fiait, s mivel a hívó szóra választ nem kap, hátramegy felkelteni őket…
* A fotográfiák „in situ” készültek a helyszínen, és egy jövőben elkészülő kísérleti film „still fotói”-ként kísérik-kísértik a képek alkotóját. A bírósági jegyzőkönyvek alapján megírt történet –részben más fényképekkel – a folkMAGazin-ban jelent meg először.
