Vállalhatatlan vagy – mondta lemondóan. Felfogtam, továbbindultam, de rám üvöltött: Jön! A! Busz! Nyomta meg mindhárom szót külön-külön szüneteket tartva. Megfordultam, felszálltam, letettem a póréhagymával, ananásszal, mindenféle zöld bizbasszal teletömött táskákat és leszálltam.
Vigyorogva integettem a csodálkozó nőnek, miközben az esőcseppek szűnni nem akaróan csapódtak az arcomba. Előkaptam a laposüveget a bal belsőzsebemből, lecsavartam a tetejét. A szaga facsarta az orrom, egyszerre volt hányingerem és kellett tüsszentenem, mindkettőt sikeresen elnyomtam a piával. A hatalmas pocsolyák felé indultam, nem azért, mert szerettem taposni bennük, hanem mert arra laktam. Otthon egy levél várt az ajtómon: Nemsokára. Ennyi állt rajta. Bementem, a cetlit lekaptam az ajtóról, belefújtam az orromat és a sarokba dobtam a számla- és csekkhalomra.
A fotelomba ültem vizesen, és a dohányzóra raktam a lábam. Raktam volna, ha lett volna még hely a hamutartókból és bögrékből nevelgetett csikksündisznók között. Nem érdekelt, lelöktem a felét és rágyújtottam. Nem én vagyok a lakásért, az van értem. A távirányító nyomta a seggem, előkaptam és nyomogattam: kurvák, autók, időjárás, oroszlánok, kurvák autókon, kurvák térképek előtt, kurvák serpenyőket akarnak eladni… Ideje volt valami pia után nézni, még mielőtt annyira betompít a tévé, hogy már inni sincs erőm. Így védekeztem, a média befolyása ellen: lerészegedtem, mielőtt mindent elhinnék a teleshopnak és megállíthatatlanul impulzusrendelnék Találtam még némi sárga löttyöt a hűtőben. Ha jól emlékszem a középiskolára az alkohol nem romlik, csak párolog, úgyhogy ráharaptam a dugóra, és a földre köptem egy fogamat. Nem fájt, egy ideje már kikívánkozott, jobb kint mint a hasamban, még visszaharapna. A megsárgult töményhez jól passzolt a vérem, házi bloody maryt kortyolgattam a tévé előtt. Kortyolgattam, kortyolgattam, iszogattam, meghúztam az üveget, mire arra eszméltem, hogy a telefonba beszélek: azt a fluoreszkáló, teflonos sütőt szeretném – mondtam, úgyhogy leraktam – majd hívlak. Az üveg az ölemben, az ínyem vérzett, úgyhogy gyorsan letoltam a maradékot és álmodtam.
Horst Fuchs jött hozzám látogatóba, a teleshopos, fülbevalós osztrák. Csengetett, beengedtem alsógatyában, ebből arra következtettem, biztos régi ismerősök vagyunk. Keresztülvezettem a szobán, ahol az üresüveg-rengetegbe egy ösvény volt kialakítva, hogy a fotelig kényelmesen eljussak. Leültettem a fotelba, én meg álltam előtte, mert más szék nincs a szobában. Körbenézett, hülyén vigyorgott, elővett a zsebéből egy műanyag kockát, és addig nyitogatta az oldalait, amíg egy szőnyegtisztítót nem hajtogatott belőle. Szép, nagy, átlátszó tartályos szőnyegtisztító, ami porszívó és felmosó egyben – gondoltam álmomban, ilyenekről álmodom mindig – gondoltam tovább álmomban, pedig álmomban sem gondoltam volna, hogy élőben találkozhatok egyszer egy ilyen géppel.
Horst az üvegekre irányította a csövet, a középső lábujjával megnyomott egy gombot – valahogy lekerült róla a cipő és a zokni – az üvegek pedig szépen sorokba majd csoportokba rendeződtek készen a visszaváltásra.
Elmorzsoltam egy könnycseppet heves libabőrzés közben – Én még ilyet sosem tapasztaltam – hebegtem Horstnak és a karjaiba vetettem magam. Meglapogatta a hátam. Elengedett egy szó nélkül, megigazította a mellényét, megpöckölte az egyik fülbevalóját, mire tele lett galambbal a szobám. Néztem bután majd támadón, de csendre intett. Az egyik galamb erre akkorát fosott a tévémre, hogy a fél képernyőn folyt le a fehéres-barnás szmötyi. A többi se volt rest, elengedték magukat, és mint egy hirtelen jött nyári eső, egyre nagyobb adagokban, egyre sűrűbben záporozott a galambfos a levegőből az asztalra, a gépre, az üvegekre, a fotelra, a ruháimra, a csikkekre. Mindent módszeresen elborított a fröccsenőtől a pattógosig szilárdult galambszar. Ordítottam, toporzékoltam, az alsógatya húzta a lábamon a szőrt, annyira magyaráztam Horstnak, hogy az átlagon felüli rendetlenség oké, de ez nekem is sok. Ő csak biztatóan mosolygott, mepöckölte a másik fülbevalóját, mire eltűnt az összes madár, agyvelőig hatoló kloákaszagot és pihetolakkal tűzdelt fosmezőt hagyva maguk után.
Magam alatt voltam. Rendetlen vagyok, tudom, a galambokkal eddig nem volt bajom, de ki akar egy szarhalom tetején kakas lenni? Horst nem csüggedő optimizmussal azon a geometrikus germán arcán a tűzhelyre ültetett, és a kezébe kapta a gépet. Éreztem, hogy hinnem kell neki. Rágyújtattam, és három szál alatt végignéztem, ahogy Horst Fuchs lábujjaival a gombokon zongorázva galambfostalanítja az egész lakást, itt-ott olyan felületeket feltárva, amilyeneket utoljára akkor láttam, mikor ideköltöztem.
