Ilyen is ritkán történik, visszakaptam egy novellámat. Talán egy éve is volt, hogy levelet kaptam a facebook-on, egy írásomat akarták elkérni, amiből apró emlékfoszlányokat kaptam. Valami rémlett, de hiába kerestem a gépemben, nem találtam meg. De a jó olvasó ilyen, kikutatja. Ezúton is hálás köszönetem Cs. Margitnak.
A válás napja
Aznap, amikor a férfi elvált, borongós tavaszi idő volt, egymást váltották az égen a felhők. Néha úgy besötétedett, mintha hirtelen jött éjszaka közeledne. Ebédelni nem volt kedve, bár elővette a hűtőből a maradék krumplilevest. Csak járkált a lakásban, üres fejjel bámult ki az ablakon, s nézte, hogy veri a betonjárdát az eső. Már fél éve albérletben lakott, így egyeztek meg a feleségével. Nem érezte tragédiának, ami velük történt, mégis mintha eddig tucatszor átolvasott könyv lapjai váltak volna üressé. Bekapcsolta a tévét, amiben hatalmas orrszarvú jelent meg. Dagonyázott a sárban, a szeme körül megszáradt iszap, madarak kopácsoltak a hátán. A nap száraz fénye átszökött a fűszálakon. Valaha ő is láthatta így a világot, mikor még közel élt a földhöz. Most legfeljebb akkor hajolna a növényekhez, ha kifeküdne a térre, vagy a szoborparkba, és lassan, kúszva közlekedne az indák között. Aztán átkapcsolt egy családi drámára. Az asszony hosszú, spirálos gyűrűkben hullámzó hajat viselt, s mikor fenyegetőzött, hogy a tengerbe öli magát, egyetlen rugóra járt a hajkoronája. Mellei férfiasan lapultak a szűk blúz alatt, s ettől olyan törékeny lett, mint egy madár, aki hiába verdes a levegőben, nem tud többé fölszállni, mert a szárnytollak elhulltak az idegi megrázkódtatástól. A férfi szótlanul hallgatta a jelenet, s mikor a filmbeli férfi csendesen kikérte magának a fenyegetőzést, magára ismert. Ő is épp ilyen türelmes volt a feleségéhez, egyetlen hangos szó el nem hagyta a száját, s mikor az asszony betörte az orrát a merőkanállal, megalázkodva térdelt a konyhaszekrény elé, mintha Isten oltára előtt kérne bűnbocsánatot. Pedig igazából nem tehetett semmiről. A dolgok kihulltak az ujjai közül, semmit nem irányított, semmit nem akart, szolgaian követte az utasításokat, melyek a feleségétől vagy a munkahelyéről érkeztek. Úgy érezte, akkor marad jó és tiszta ember, ha egyetlen saját gondolatának, kívánságának, ösztönös megérzésének nem engedelmeskedik, csakis másokénak. Kikapcsolta a tévét, megmelegítette a krumplilevest, amit tizenöt év óta először főzött magának; a receptjét még az anyjától tanulta. A sós leves olyan volt, mintha saját könnyeit kanalazná. A krumplit szétfőzte, a köménymag hangosan ropogott a foga alatt. Ebéd után ledőlt az ágyra, de nem tudott elaludni. Péntekre szabadságot vett ki a válás miatt, holnap szombat, aztán vasárnap. Csupa üres délutánok. A hűtőből elővett egy üveg bort, de nem nyitotta ki, csak elolvasta a címkét. Majd vacsorára csinál egy rántottát kolbásszal, ahhoz jó lesz. Ettől a gondolattól izgalomba jött, folyton az órát nézte, mikor lesz már este. Kikészítette a dugóhúzót, bekapcsolta a számítógépet. A Windows szignálja betöltötte a szobát, s mikor a képernyőn megjelent az Üdvözöljük! felirat, összedörzsölte a kezét. A lakás egyszerre megtelt melegséggel, talán az utófűtés is beindult, de ezt az izgalommal teli melegséget az ujjaiban is érezte. Megnézte a leveleit. Harmincnégy üzenet érkezett. Szemüvege mögött fényesen vibrált a szeme. Az első levél angolul szólt, lassan, szótárral fordította. „Óriási lehetőség, ne hagyja ki, húsz százalékkal megnövelheti a pénisze méretét…” A férfi kalkulálni akart, de akkor jött rá, még soha nem mérte, az egyetemi vonalzókészletét pedig otthagyta a gyerekeknek. Húsz százalék, gondolta, talán elég ahhoz, hogy megváltoztassa az életét.
