Jelentős szerepet tölt be a regionális határ menti kapcsolatokban és ezért fontos a működése annak a kerékpáros-gyalogos határátkelőnek, amely az egyaránt magyarok által lakott és egykor egységes szlovákiai Nagyszelmenc és ukrajnai Kisszelmenc között biztosítja a kapcsolatot – nyilatkozta Zelei Miklós író, újságíró. Az átkelőt most átépítés miatt újra bezárták. Utolsó napi bélyegzés a kisszelmenci határátkelőn, április 27-én
Zelei Miklós, aki az ikerfalu történetét A kettézárt falu című szociográfiai dokumentumregényében írta meg, jól ismeri a témát:
Az ikerfalu szerves egységként élte az életét évszázadokon keresztül, közösen használták a temetőt és a templomokat is. Az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések után Kisszelmenc és Nagyszelmenc egyaránt Csehszlovákiához került, az első bécsi döntés értelmében pedig 1938–1944 között újra Magyarországhoz tartozott.
A második világháború végén a szovjet–csehszlovák határral elválasztották egymástól Kisszelmencet és Nagyszelmencet, mégpedig úgy, hogy előbbit a Szovjetunióhoz csatolták, utóbbi pedig újra Csehszlovákia része lett. Érdekességként említette, hogy a térségben többször módosult a határvonal, így akár az is előfordulhatott volna, hogy egyazon állam fennhatósága alatt marad a település.
Amikor a határral „hermetikusan” elválasztották egymástól az ikerfalu két részét, egy házat le kellett bontani, mert éppen a határvonalra esett. Az is megtörtént, hogy szülőket gyermeküktől választottak el, illetve rokonokat és barátokat zártak el évtizedekre egymástól. Abszurd példaként hozta fel, hogy egy kislány éppen a nagymamájánál volt, amikor a határt meghúzták, így nála maradt, és hosszú évtizedekig nem láthatta a szüleit, akik a határ túlsó oldalán rekedtek.
Ezek a történetek – amelyeket 1994 óta, végigjárva a két falu népét gyűjtöttem össze – a mai napig élénken élnek a helyi lakosok emlékezetében, ám sikerült feldolgozniuk a traumákat, mert „kiváló humorú emberek élnek ott”.
Nemcsak Kelet- és Nyugat-Európa, hanem a Szovjetunió és a keleti blokkbeli országok között is húzódott vasfüggöny, ami ugyancsak megnehezítette a települések közötti kapcsolattartást, sőt a határ egyes szakaszán át sem lehetett látni egyik oldalról a másikra.
A két község lakosai 2001-ben petícióban követelték a határnyitást, de a szlovák belügyminisztérium elutasította, míg az ukrán határőrség válaszra sem méltatta őket.
A határnyitás sikeréhez hozzájárult, hogy 2004. április 21-én az Egyesült Államok kongresszusának emberjogi frakciója a Magyar–Amerikai Kongresszusi Kapcsolatok Központjának kezdeményezésére meghallgatta Washingtonban a határátkelő megnyitásának ügyében a kisszelmenci és a nagyszelmenci polgármestert és szakértőként engem is.
Szlovákia 2004-es EU-csatlakozásával azonban politikai értelemben újra messzebb került egymástól az egykor közös életet élő két község, ma pedig schengeni határ húzódik közöttük. A határt végül sok huzavona után 2005. december 23-án, a karácsony előtti utolsó hétköznapon nyitották meg. Az időzítés nem volt véletlen, mert a hivatalos szervek úgy gondolták, az ünnepek miatt elterelődik a figyelem a nagy magyar ünnepről. Számításaik nem váltak valóra, mert nagy médiaérdeklődés közepette nyitották meg a 8 és 20 óra között nyitva tartó határt a nagyközönség előtt.
A határátkelőt átmenetileg 2009. november 3. és december 10. között a H1N1-influenzavírus terjedésére hivatkozva lezárták, holott abban a térségben nem volt olyan nagy az influenzaveszély.
Azóta folyamatosan működik a határátkelő, amelyet most hétfőn átmenetileg újra bezártak, mert felújítják az átkelő épületeit. Az ígéretek szerint május 30-ra elkészülnek a munkálatok nagy részével és az átkelőt újra átadják a kerékpáros és gyalogos forgalomnak. Az építkezésen – amelynek első napját megnézem – ugyanakkora médiafigyelem lesz, mint amekkora akkor volt, mielőtt 2005-ben megnyitották a határátkelőt.
Zelei Miklós a kettévágott falu történelmi szituációjáról színdarabot is írt Zoltán újratemetve címmel, amelyet Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója rendezett tavaly a Zsámbéki Színházi Bázison a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, a budapesti Nemzeti Színház és a zsámbékiak közös produkciójaként. Az 1944-es határhúzástól a rendszerváltásig játszódó darabot legközelebb augusztus 5-én a Gyulai Várszínházban viszik színre.
(Egy MTI-cikk szerkesztett változata)
