Oroszország demokratikus átalakulása hazugság. Az ukrajnai fejlemények ébresztőt jelentenek a nyugati országok számára.
A 20. századi észt történelemmel foglalkozó regény jelent meg magyarul Mikor eltűntek a galambok címmel Sofi Oksanentől, a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendég írójától.
Tapasztalataim szerint a megszállást átélt országok olvasói mélyebben értik a történeteimet.
A Scolar Kiadó által a fesztiválra megjelentetett regény a harmadik kötete egy négyrészesre tervezett sorozatnak, a Kvartettnek, amelynek munkái mind a 20. századi észt történelemmel foglalkoznak.
Még nem tudom, mikor lesz időm az utolsó kötetet megírni.
Sofi Oksanen a Kvartettről:
A Sztálin tehenei nagyrészt Finnországban játszódik, és olyan kérdéseket is boncolgat, mint a bevándorlás, a Tisztogatás helyszíne pedig már Észtország, miként a Mikor eltűntek a galambok története is ott zajlik. Ez a regény – melynek jogait a 2012-es megjelenése óta 29 országba adták el – azonban feldolgozza a német okkupáció időszakát és annak a lélektanát is, ahogyan a szovjet, a német, majd ismét a szovjet megszállók váltották egymást. A megszálló erők változása az értékek, a paradigmák változásával is járt.
Sok emlékiratot elolvastam az észtországi német megszállás időszakából, és ezekben felbukkannak olyan észt nők, akiknek viszonyuk volt a német tisztekkel, de ilyenkor sosem az emlékezőről van szó. Elkezdett érdekelni, kik lehettek ezek az asszonyok, akik kétségtelenül léteztek, de nem vetették papírra az életüket, mindig csak mások emlékeztek rájuk. Ez volt az egyik szereplő, Juudit megalkotásának motivációja.
Ugyanígy hiányoznak a kollaboránsok visszaemlékezései. Számos emlékirat született a deportáltak, az elnyomottak tollából, ami fontos dolog, mert ők sem beszélhettek a szovjet időkben, de szükség lenne arra, hogy megismerjük a kollaboránsok nézőpontját is. Részben ezért alkottam meg a könyvben Edgar alakját, aki a náciknak és a KGB-nek egyaránt dolgozik, és több könyvet is ír az észt történelemről.
Sofi Oksanen, a finn apától és észt anyától származó írónő fényképeit Moha Balázs készítette.
A valóságban is sokan voltak, akik a német után a szovjet titkosrendőrséggel is együttműködtek. Engem is meglepetésként ért ezzel szembesülni, hiszen a köztudatban az élt, hogy a németekkel kollaboráltakat kivégezték vagy deportálták, ám ez csak a propaganda része volt. Még mindig nagyon kevés információval rendelkezünk az észt kollaboránsokról, de azt hiszem, minden kelet-európai országban hasonló a helyzet.
Könnyebb lenne a múltról beszélni, ha több kutatási eredmény állna rendelkezésre a kollaboránsokról, ha megnyílnának a KGB archívumai. Az észt történészek új nemzedéke azonban nagyszerű munkát végez, egyre újabb információkat felszínre hozva.
Sofi Oksanen regényeiben a kritika gyakran kiemeli a női sorsok iránti erős érzékenységet. Mint az író elmondta, az egyetemen tanult nőirodalmat, de első regénye megjelenése után azt gondolta, nem szükséges a nők irodalomban elfoglalt helyzetéről vagy a női szerzőségről beszélni, és a finnek többsége is hasonló véleményen volt. Senki nem akarta magát női íróként meghatározni, hiszen a finn írók jelentős része nő, így ez megszokott dolog.
Miután azonban a műveimet más országokban is elkezdték kiadni, szembesültem vele, hogy ez nem mindenütt van így, a világ számos részén a női írók kisebbségben vannak. Ekkor kezdtem jelentőséget tulajdonítani annak, hogy női szerző vagyok, mert ezeknek az országoknak a jövőbeli női írói számára ez bátorítást adhat.
Sofi Oksanen tapasztalatai szerint olvasói többsége semmit nem tud Észtországról, mégsem ez határozza meg a befogadás mélységét:
Máshogy hatnak a könyveim azokban az országokban, amelyek átélték a megszállást vagy a diktatúrát és azokban, ahol az embereknek nincs ezzel kapcsolatos közvetlen tapasztalatuk; ez arra mutat, hogy a megszállás természetében mindenhol van valami hasonló.
Az író hivatalos Facebook-oldalának profilképén egy női szem Ukrajnáért ejt könnycseppet, az ukrajnai helyzettel kapcsolatban azonban a szerző inkább a kedvező fejleményekre hívta fel a figyelmet:
A nyugati politikusok néhány hónapja legalább elkezdtek beszélni Oroszország „gyarmatosító és imperialista” törekvéseiről. Ilyen eddig nem volt, ez egy új és pozitív jelenség, hiszen végre megértették, hogy az Oroszország demokratikus átalakulásáról szóló szavak hazugságok. Ebben az értelemben az ukrajnai fejlemények ébresztőt jelentenek a nyugati országok számára.
A jelenlegi ukrajnai helyzet több szempontból is rendkívül problematikus, ezért nem tudom, mi lesz a megoldás. Az Európai Unió eddig nem fordított sok figyelmet a keleti határaira, ahogy nem ismerték fel a Szovjetunió gyarmatosító természetét sem. Nem értették meg, mi a kelet-európai országok problémája, de ez most talán kezd megváltozni.
(Egy MTI-hír szerkesztett változata.)
