Képgondolatok – Vancsó Zoltán-interjú

Vancsó Zoltán slideshowkat tart, zenei aláfestéssel moziban vetít fotókat, ezúttal 6 óra alatt közel ötszázat, 4K minőségben, ahogy a fotózás 175 éves történetében még senki. Bár, azt mondja, egyszer venné a bátorságot, és csak hat fotót mutatna be. A kép erejéről, az elmélyedésről, és az önmegismerés kalandjáról beszélgettünk.

– Mit gondol, mi rejlik a vizualitás mélyén, ami mozivásznon, fotón így magával tudja ragadni az embert?

– Számomra – alkotóként és befogadóként egyaránt – akkor válik izgalmassá, akkor tud magával ragadni egy fotó, ha meg tud lepni, továbbgondolásra késztetni, amikor nem „enged el”. A felszínes, mélység nélküli látvány – még ha szenzációs, elképesztő vagy gyönyörű is – hidegen hagy, annál is inkább, mivel ilyennel naponta sok ezerrel találkozhatunk manapság. Az igazi katarzist azok a művek nyújtják, amelyek nem hatásvadászatukkal próbálnak manipulálni, célt érni, hanem a csendjükben, visszafogottságukban található meg mindaz, amiből aztán sokáig táplálkozhatunk.

– A Walter Mitty titkos élete című filmben volt egy jelent, amelyben a fotós hópárducokra vadászott. Hosszas várakozás után megjelent az állat, de a fotós nem exponált. Azt mondta, számára fontosabb megélni a pillanatot, mint megörökíteni. Mit gondol erről?

– Valóban a fotóriporteri élet egyik meghatározó kérdése ez, amellyel már a pályája elején találkozik a legtöbb fotós. Az említett példa a természetfotósok extrém türelméről szól inkább, ebben egyáltalán nincsen tapasztalatom, nekem ennyit sosem kell várnom, de utazó fotográfusként, riporterként gyakran élem át azt, hogy egy adott jelenetben kívülállóként veszek részt, mert közben fotózom. De ha egyszer nagyobb az az erő, ami az alkotást motiválja, akkor ezzel szerintem hosszútávon meg lehet békélni. Gyakran a megszületett végeredmény bőségesen kárpótolja a kívülmaradást, ahogy egy futballmeccs bírója is megbékél azzal, hogy rendre nem ő rúgja a gólokat. Ez egy tudatos választás, amit, gondolom, a személyiségünk határoz meg.

– Mióta végigsöpört a világon a digitális fotózás, feloldhatatlan vita a fotósok között a hagyományos, “pillanatelkapós” fotózás és a manipulálható digitális képkészítés között. Valóban feloldhatatlan?

– Számomra a fotózás alapvetően nem a technikáról és a pillanatról szól. Egy digitális zongorán is lehet borzalmasan ízléstelen dolgokat játszani, de akár egy Bach fúgát is – mély átéléssel. És hiába játszom egy húszmilliós Steinway-en (analógon), ha nincs mit mondanom. Kétségtelen, hogy manapság a fotográfia „pillanatelkapós” bravúrját erősen megkérdőjelezhetjük, amikor másodpercenként akár tíz képkockát is exponálhatunk. Az egyik kocka jó eséllyel „automatikusan” a legelkapottabb lesz – akár akaratunkon kívül is. A fotózásban mindig is izgalmasabbnak és időt állóbbnak tartottam a gondolatiság intenzív jelenlétét, mint egy hatásvadász pillanatkép egysíkú, felszínes bravúrját.

– Mivel showműsorról van szó, elkerülhetetlen a produkció marketing része. Erős állítás az, hogy a fotográfia 175 éves történetében nem valósult meg hasonló produkció sem Magyarországon, sem a világon. Ez egy nyilvánvalóan mérhető és igazolható állítás. De mi az ön célja a képpel?

– A marketinget nem lehet 2014-ben erős állítások nélkül csinálni, különben a kutyát nem fogja érdekelni a produkció, még ha a világ legjobb képei kerülnek is bemutatásra. Ez utóbbi önmagában manapság a világon senkit nem érdekel! Ha valaki tud olyanról, hogy egy fotográfus kibérelt egész napra egy hatalmas mozitermet, készített hatórányi műsort, amelyben bemutatja közel ötszáz(!), az elmúlt húsz évben készült és fontosnak, esszenciálisnak tartott alkotását, mindezt 4K felbontásban, kérem, szóljon nekem! Szeretnék ezzel az emberrel mélyebb barátságba keveredni… 🙂 A fentiek persze teljesen lényegtelen paraméterek lennének, ha a képeimért egytől-egyig nem tenném tűzbe a kezem. Ha lenne elég bátorságom, a hat óra alatt mindössze hat képet vetítenék…. Talán egyszer megcsinálom. Az lenne csak az igazi terápia.

A kép számomra esztétikai élmény, egy gondolat szavak nélküli bemutatása, egy (vagy akár több) kérdés feltevése a nézők felé. Hosszútávú „célom” pedig a tudatos emberi létre történő rávezetés. Egy képen is pontosan tudnom kell, hogy mi miért szerepel, és miért pont úgy. Az életben is érdemes erre mielőbb rájönnünk…

– Mi a különbség a két Vancsó Zoltán között, amikor van fényképezőgép a kezében, és amikor nincs?

– A gép nélküli Vancsó Zoltán is nagyon kritikus, analitikus és maximalista. Az életben is a rejtett összefüggéseket keresi (legtöbbször már keresés nélkül is megtalálja), de szerencsére megtalálta az off gombot is magán, amit igyekszik is minél gyakrabban használni.

– Néhány hete töprengek azon, hogy mióta az emberiség ezt az erős képkorszakát éli, valahogy egyre kevesebb szó esik az álmokról, mintha már a valóságnak nevezett világot is álmodnánk. Mit gondol erről?

– Való igaz, mintha a képekkel (és egyéb „zajokkal”, az örökké mindenhol szóló zenékkel) el akarnánk menekülni valami elől, el akarnánk fedni valamit. Egyre távolabb kerülünk saját lényünktől, miközben azt gondoljuk, hogy a fürdőszoba tükrében készült képen mi magunk vagyunk láthatóak, és másokat is ezen a szinten ismerünk egy amúgy is erősen virtuális világban. Teljesen őrült irány ez, egyre gyorsabb sebességgel hajtunk egy zsákutcában, és csak abban reménykedhetünk, hogy mielőbb megtaláljuk a féket, vagy egyszer csak elfogy a benzin. Az emberiségre jó ideje ráférne egy kiadós magára találás, amit a civilizáció fejlődése egyre csak késleltet. Az illúziók csábításának könnyen engedünk, ám ennek meg lesz a böjtje. Vagy már rég a böjtben vagyunk…

– A show, merthogy napokon belül látható, kész. De, gondolom, nem ez a végállomás? Merre “fut” tovább?

– Szeretem, ha az élet meg tud lepni, csakúgy, mint amikor váratlanul rábukkanok egy megörökítésre méltó látványra. Ezért ha csak tehetem, nem tervezek előre semmit konkrétan, hanem hagyom, hogy az életem diktálja a saját dramaturgiáját, ami, ha lelkiismeretesen, önazonosan élem, gazdagabb lehet, mintha én akarnám előre kitalálni, megtervezni.

Az eseményről:

photovancso-maraton_peter_gabriel

Az első 4K (Ultra HD) minőségű slideshow Magyarországon!

EuroCenter Mozi, 2014. április 25-én, pénteken, 15 és 22 óra között.

A részletes program:

15:00 VANCSÓ!LIVE – Főszerepben: A fekete-fehér

„Ha jó fotós akarsz lenni, többet ér egy jógabérlet mint egy drága fényképezőgép” – A kezdeti próbálkozásoktól az érett művekig, élő előadással, több HD-minőségű slideshow-val. (80 perc)

16:30 VANCSÓ!LIVE 2.0 – A színektől a bemozdulásig

Két fotóalbum, egy világhírű filozófus, egy díjnyertes kortárs író, valamint utazás a világ nagyvárosaitól a magyar erdők misztikus világáig, élő előadásban, két 30 perces HD-minőségű slideshow-val. (80 perc)

18:00 Vancsó Zoltán – Tius: ÁLOMVÖLGY – AZ ÜRESSÉG FELFEDEZÉSE (fotófilm) A 2012-ben bemutatott, egész estés, rendhagyó slideshow újravágott, széles vászonra szabott ősbemutatója, mely Magyarországon az első 4K-s slideshow vetítés! (70 perc)

19:30 és 21:00 VANCSÓ-WORLD – THE PETER GABRIEL SLIDE SHOW

A fotográfus tisztelgése a május 6-án Budapesten koncertező zenész előtt. Peter Gabriel népszerű slágerei mellett, kevésbé ismert művei, filmzenéi lesznek kísérői a 20 évnyi fotós életmű keresztmetszetét bemutató filmnek. 4K (Ultra HD) felbontású ősbemutató! (70 perc)

Az egyes előadások külön-külön is látogathatók.

A 15:00 és 16:30-as vetítésekre érkező első 50 néző fotóalbumot kap ajándékba. Ezen felül minden jegy ára teljes egészében levásárolható a helyszínen az alábbi fotóalbumok esetében: Állófilmek, Szándéktalan fény, Nemlét és örökkévalóság között.

Megosztás: