A YouTube-on tűnt fel még tavaly áprilisban egy klip a SuliBreakstől. Áll egy színes bőrű angol fiú az iskola udvarán, mögötte az osztálytársai, elképesztő arcok, valamennyien kapucniban. Az elől álló fiú slammel. Versben, verselve mondja el, miért is hagynák, hogy egy dolgozat, egy jegy határozza meg a sorsukat. A klipet látták a magyar Roma Oktatási Alap munkatársai is. Arra gondoltak, a korai iskolaelhagyások miatt kéne valami hasonlót csinálni Magyarországon is, és slam versenyt hirdettek húsz év alattiaknak. A határidő április 30. A versenyindító magyar klip már fönt van a YouTube-on, eddig több mint ötvenezren látták.
Egy pincében vagyunk, Budapesten, a IX. kerületben, ahol romák slammelnek.
Vak romák a romok alatt/ kitapogatom a rokonokat/ a vakeromtól pereg a vakolat/ biliket borítok/ leverek falakat/ teneked szorítok/ nevelek szavakat/ keverek savakat/ ami maj’ lemarat/ lássuk mit takar az akaratod(…)”
A legfiatalabb slammelő Váradi Márk, tizennégy éves. Horváth Gyula alias Abdul, a másik slammelő is ennyi volt, amikor az egyik pesti aluljáróban szkinhedek vették körül. Vagy harmincan.
– Eltörték a bordámat, a combcsontomat, aztán ott hagytak. Egy hajléktalan férfi segített, ő hívta ki a mentőket, így kerültem kórházba. Ennek tíz éve, de itt, a kilencedik kerületben egy Abdul kinézetű cigány számára az élet ma is nehéz.
„Gyerünk testvér, gyerünk ne add fel!
Aki hagyja magát megtörni, az nem ember!
Leszeged a fejedet, azt megy a megveszekedett,
egyvalamit nem vehetnek el tőled: az eszedet!
Kitakarítok, kiteregetem a szennyest,
ha lefele kerekítem a jegyedet az egyes.
Fogd már fel végre, hogy a kitűnő a cél!
Csak így érheted el azt, hogy közepesen élj.”
– Saját tapasztalat – mondja Abdul -, milyen az, amikor az ember kisodródik. Az iskolából. Családi körülmények miatt. Középiskolás voltam, utolsó éves. A nagyszüleimmel és az édesanyámmal éltem együtt, a nagyszüleim valamikor Szatmárcsekén laktak, ahol a Himnusz szerzője, Kölcsey is született. Onnan indultak. Akkoriban a sokgyerekes családok még kaptak lakást a fővárosban. Nagyapám, Danó Zoltán három gyerekkel jött. Zenész volt, a Volga Szállóban lett cimbalmos, mellette vállalkozott: bontott téglákat vett, megpucolta, eladták. A cimbalma még megvan, de már senki nem játszik rajta. Amikor meghalt, akkor sodródtam ki. Munkát kerestem. Fölvettek egy német autóalkatrészeket gyártó céghez, hamar elküldtek, visszakönyörögtem magam, leérettségiztem, és most, huszonnégy évesen beadtam a jelentkezésemet a Színház és Filmművészeti Egyetemre. A slam – mondja Abdul –, arra is jó, hogy üzenj. Például a szülőknek, hogy több odafigyelés kéne.
„A jó televízió tudja, mi kell a népnek:
hamis pózok meg kamu példaképek.
Sok suttyó celebet látsz, tehetetlen bábokat,
megmutatják, hogy cseréld gagyibbra minden álmodat.
Mondjak valamit, ami félelmetes?
A tudatlanságod mindenkinek kényelmesebb.
Aki egy sort se tud olvasni, hogyan olvasna a sorok között?
Aki hülye, az is marad,
önmagát tartja a létminimum alatt.
Éhezéssel tartanak butaságban téged,
akkor lesz ember belőled, amikor ezt megérted,
ha most választanod kell, hogy az olvasás vagy evés,
válaszd az olvasást és megszűnik az éhezés.”
– Nem szeretnék olyasmiről beszélni, hogy tipikus roma sors – mondja Balogh Veronika slammelő. Fiatal, gyönyörű nő. – Nekem az volt a szerencsém, hogy az apukám már kijárta helyettem az utat. A nagyszüleim nem voltak művelt emberek. A nagyapám a háborúban megsérült, ágyéklövést kapott, mozgássérült lett, egész életében kosarakat font és ludakat tartott Alsóvadászon, ami Miskolctól északra található. Borzasztó, hogy a faluban, ahol az apukám is felnőtt, ma mekkora szegénység. És ez már nemcsak a cigány telepekre igaz. Nincs munka, a faluban minden évben nagyobb a nyomor. Nagyapámat Balogh Bélának hívták, az édesapám, Balogh Attila másfél évesen megbetegedett, gyermekparalízis. Miskolcon tanult, egyetemet nem végzett, de bejárt az órákra. Könyvtárban dolgozott, teológiát hallgatott, azután az első feleségével Pestre jött, és Kerényi Györggyel megalakították az első cigányfolyóiratot, a Cigányfúrót. Négy bátyám van, Mátyás, a legidősebb mongolt és kínait tanít az egyetemen, az ELTÉ-n. Máté operatőr, Marci most diplomázott történelem szakon, Misi pedig szabad bölcsészetet tanul.
„Furcsa lesz majd elsőre, de hozzá szoksz a szerephez:
ha fele annyit szólítanak, kétszer annyit jelentkezz!
Stréberek vagyunk, lehet, de nem halunk éhen –
a tudás mindig hatalom, sohase szégyen!
