– De sürgős a kis dögnek. Viszket már a pinád, hogy ennyire sietnél? Mondtam, szivi, itt én szórakozom. Hiába viszket neked. Na, figyelj, én egy miniszter vagyok. – Itt megállt, nézte a lányt, várta a hatást, de Bea nem lepődött meg, egykedvűen nézte őt. – Na, kúrtál már miniszterrel?
– Mondtam már, nem érdekel. Nekem csak egy kuncsaft vagy.
– Tehát én egy miniszter vagyok. De erről tényleg kuss legyen! Diszkréció! Ez a legfontosabb.
– Oké, megértettem. Diszkréció. De akkor minek mondtad? Ha nem mondod, nem tudom.
– Azt szokták tudni. Szeretem, ha tudják. Jó, ha te is tudod, és ha legközelebb látsz a tévében, hogy éppen nyitom meg az Operabált, akkor nem kezdesz el kiabálni, hogy jé, az a helyes fickó múltkor az ügyfelem volt, az a miniszter.
– Nem mondom. Na, hogyan akarod?
A miniszter maga mellé ültetette a lányt, felállt, kinyitotta a sporttáskát, és az éjjeli szekrényre öntötte a tartalmát. Előhúzott a kupacból egy köpenyt, és odanyújtotta a lánynak.
– Vedd fel!
Miközben a lány húzta magára a rövid, fehér vászonköpenyt, egy kicsit megnyugodott. Szóval ez a perverziója, hogy húzzon köpenyt, legalább nem lesz meztelen, nem legeltetheti ez a barom folyton a gülü szemét a testén.
Mikor felvette, és az összes gombot begombolta, rámordult a másik.
– A felső két gombot gombold ki!
Bea kigombolta, és várt.
A miniszter négy szál ujjnyi vastag méteres pamutkötelet húzott ki a kupacból, a lány kezébe nyomta, és hanyattfeküdt az ágyon.
– Kötözz ki!
– Hogy mi?
– Nem hallottad? Kötözd a kezem és a lábam az ágyhoz!
A lány nézte a köteleket, aztán meghúzta a vállát, és hozzálátott. Az ágyvégek fejnél is, lábnál is indamintázatú fémrácsok voltak. Ez direkt ilyen helyre jött, ahol ilyen az ágy, mosolyodott el, ahova ki lehet kötni. A perverz állatja. Egyenként kikötötte a férfi lábait, kezeit, és miközben csomózta, eszébe jutottak a nyári vitorlázások apjával, ott kötött utoljára ilyen csomókat, emlékezett még a szorítókötélre, olyat készített, minél jobban húzza a másik, annál jobban szorítja majd a csuklóját, bokáját. Mikor befejezte, megnyugodott. Most már nem tehet kárt benne ez a barom, már hozzá sem nyúlhat, persze nyilván kell tennie valamit, hogy megkapja a pénzt, de még sincs már kiszolgáltatva. Sőt, a másik szolgáltatta ki magát neki.
Mikor elkészült, odaállt az ágy mellé, nézte a férfit, várta az újabb utasításokat. Ekkor a miniszter arca eltorzult, síróssá vált, és magas gyerekhangon megszólalt.
– Jöjjön, doktor néni, üljön ide az ágy szélére! Tudom, meg fog büntetni, mert rosszul viselkedtem.
A lány értetlenül nézte a férfit, aki ekkor a normális hangján, türelmetlenül rákiáltott.
– Érted?
– Hát, nem igazán.
– Fogd az injekciós tűt – intett az éjjeli szekrény felé –, és böködj vele! – mondta a rendes hangján, aztán gyerekhangon folytatta. – Doktor néni, nem kérek injekciót!
– Bökjél már! – kiabált, aztán megint gyerekhangra váltott. – Jaj, ne, félek, doktor néni. Félek a szuritól.
A lány megértette a parancsok logikáját, a magázós, gyerekhangon kiadott doktor nénis mondatoknak ellen kellett szegülnie, de a nyers, tegezős verdikteket végre kellett hajtania. Megkereste az injekcióstűt, régi nikkelezett fémfecskendő volt, aztán egy kis dobozban megtalálta a tűket is. Kiválasztotta a legvastagabbat, és mint az előbb a kötélnél, most megint orvos apja jutott eszébe, emlékezett a mozdulatra, ahogy a tűt a fecskendőre helyezte a csipesszel, mikor ő vagy anyja betegek voltak. Az is ilyen csillogó fém volt, akkor még nem készítették műanyagból. Nézte a férfit, nem sok kedve volt megbökni, aztán arra gondolt, vagy kioldja a férfi kötéseit, és akkor az esik neki, vagy ő böki meg. De hát ez az állat kérte, könyörgött neki, próbálta magát hergelni, hát milyen bunkón viselkedett vele ez a disznó, és hirtelen mozdulattal a karjába bökte a tűt.
– Jaj, de jó, jaj, csináld tovább, a mellem is! Fáj, fáj, doktor néni, ezt ne, ez nagyon fáj! – kiabálta a miniszter kétféle hangon.
A lány előbb óvatosan, majd egyre határozottabban bökdöste a férfi szőrös, hájas mellét, aztán megint a karját. Apró vércseppek serkentek a bökések helyén, de nem csordultak tovább, gyorsan megalvadtak.
A pálcával, is verjél! – mondta a miniszter, és apja mogyorófa vesszője jutott eszébe, amivel olyan kíméletlenül ütötte őt. Egyszer még a feszületet is lekapta a falról, az volt hozzá a legközelebb, hiába volt bigott keresztény, azzal ütötte, amikor csúnyát mondott. Pedig csak azt mondta, hogy bassza meg, amikor karácsony délutánján a diótörés közben az ujjára ütött a kalapáccsal. A csúnya beszéd miatt verte legtöbbet az apja, pedig csak úgy beszélt, mint a többi fiú az osztályban. Neki az volt a lázadása, az első szabadságélménye, amikor a fiúvécében üvöltve káromkodott a többiekkel.
A lány az éjjeli szekrényen megtalálta a két dobverőt, a férfi mellé állt, és bizonytalanul dobolni kezdett a mellén. Aztán egyik lábával az ágyra térdelt, közelebb hajolt, és úgy ütötte a verőkkel. Szóval csak vernie kell ezt a szemetet, gondolta, hát verni fogja.
– Rossz voltam, tudom, doktor néni, de ne bántson!
– Ezt akartad, te szemét, te öntelt barom. Hát nesze, nesze! – kiabált most már ő is. Egyre kevésbé volt ellenére a játék. Szóval nem kell vele lefeküdnie, csak fájdalmat kell neki okoznia. Válogatott fájdalmakat. Hányszor szerette volna büntetni azokat az undorító fickókat, mikor még a heroin miatt kellett lefeküdnie velük, mennyire utálta őket. Most mindent beleadott, az összes kéjsóvár szemetet verte, nemcsak ezt a barmot. Egyre keményebben, egyre vadabbul. Ütötte a régi kuncsaftjait, ütötte Robit, aki ilyen helyzetre kényszerítette, ütötte a halott szüleit, akik olyan fiatalon magára hagyták. Ütötte az egész rohadt világot.
A miniszter testéhez nem ért hozzá, csak a dobverővel, a tűkkel, a kötelekkel. A férfinek végig merevedése volt, és amikor a legdühödtebben ütötte a lány, bekövetkezett az ejakuláció. Alig tudott elhajolni a felspriccelő ondó elől. Mindketten lihegtek, a lány arcán undor, a miniszterén meg kéjes mosoly.
– Nagyon jó voltál! – nyögte. – Még senki nem csinálta ilyen jól nekem. – Aztán behunyta a szemét, és hallgatott.
A feleségére gondolt, aki arra sem volt hajlandó, hogy az orgazmus közben egy kicsit a fenekére csapjon, mert már azt is perverznek tartotta. A sok unalmas szex jut eszébe a titkárnőjével, akihez két éve hozzá se nyúlt. Aztán apjára gondolt, amikor a verésekhez, letolt nadrággal le kellett hajolnia, az meg ütötte a csupasz fenekét, aztán egyszer hirtelen, a borotvafenőszíjat a nyakára hurkolta, és fojtogatni kezdte. Ekkor volt először merevedése. Apja nyögött az erőlködéstől a háta mögött, miközben neki ágaskodott a farka. Szörnyű volt, mégis kéjes, nem is figyelt az ütlegekre, csak arra, nehogy észrevegye az apja. Mostanában már csak ezeket a szállodai együttléteket szerette. Egy lekötelezettje intézte, az fizette a szállót meg a prostikat, ő meg hogy jön a hotel konditermébe, főleg így szombat esténként. Fogta a sporttáskát, ez jó indok volt a feleségének meg a sofőrjének, aki ilyenkor kint várt a kocsiban, járatta a motort, és magyar nótákat hallgatott.
Miközben a miniszter csendben szuszogott, el is aludt egy kicsit, a lány az ablakhoz ment, nézte a várat, a Dunát, az állóhajók fényfüzéreit, és Robi jutott eszébe, hogy egyszer ők is elmehetnének egy ilyen hajóra táncolni. Innának néhány sört, talán valami különös nevű koktélt is, semmi anyag, csak egy kis könnyű bódulat. Tulajdonképpen marha nagy mázlija volt, hozzá sem ért ez a tetű, és még jól is esett, hogy kiadhatta a dühét, a főnökasszonytól meg kapja a százezret. Rágyújtott, és mikor a cigaretta végére ért, hallotta, hogy mocorog a lekötözött miniszter.
– Gyere, te vadmacska, úgy érzem, folytathatjuk. Hozd a hurkos kötelet! – mondta, és fejével az éjjeliszekrény felé biccentett. – Tedd a nyakamra, és fojtogass!
A lány meglepődött, azt hitte vége, egyszer már elment, hát túl van az ötvenen, mit akar ez, nézte a férfit, aztán elvette a kötelet, átfűzte a végét a hurkon, és a férfi nyakára tette.
– Most húzd meg! – mondta a miniszter, és látta a lány, hogy megint merevedése lett. Na, ezt végigviszi, aztán annyi, by-by, te disznó. Megkapja a pénzt, és soha többet. De tényleg, soha többet, és ezt Robinak is megmondja. Elkezdte húzni a kötelet.
– Hát, ezt szereted, te szemét állat? Ezt élvezed?
– Nagyon jó, húzzad! Jaj, doktor néni, ez nagyon veszélyes műtét? Ugye ez veszélyes? Fulladok, doktor néni, fáj! Jaj!
A lány húzta a kötelet, aztán engedett rajta, a miniszter levegőért kapkodott, vörös lett a feje.
– Most jó, most nagyon jó! Hú, bazmeg. Húzd még! – sziszegte, mert már nem tudott rendesen beszélni. A lány megint húzta a kötelet, és kiabált.
– Undorító állat vagy! Te mocskos disznó. Hát elhányom magam tőled – kiabálta. Egyik lábával rátérdelt a férfi hasára, teljes erejéből húzta, már ő is lihegett az erőlködéstől, mikor a miniszter, intett, hogy engedje el.
– A kurva életbe. De jó volt, megint elmentem – suttogta rekedten.
– Te ettől elmentél? – engedte el lány a kötél végét. – Te aztán mocskos egy perverz állat vagy.
– Egyre jobb vagy! Mondd csak, mi vagyok? Mocskos állat? Szidjál! Szidjál még, bazmeg! Doktor néni, én nagyon félek, kérem, ne bántson!
– Te szemét állat. Mocskos, perverz, disznó! Hát neked ettől áll fel a farkad? Undorító egy tetű vagy.
– És ocsmányul beszélek.
– Azt észrevettem. Mocskos pofád van, az egyszer biztos. Gondolom, a beosztottaiddal is így beszélsz?
– Igen, doktor néni, csúnyán beszélek velük, de ne tessék ezért bántani!
– Nesze – kiabált a lány, és megint ütni kezdi a férfit a dobverővel.
– Jaj, nagyon jó vagy. Mindjárt megint feláll. Doktor néni, nagyon félek, jaj, nagyon fáj, doktor néni.
– Undorító állat. Undorító – kiabálta a lány, miközben ütötte meg böködte a tűvel. – Hát ilyen nincs. Ilyen egy tetűt én még nem láttam.
– Doktor néni, ne tessék ám rám pisilni! Nagyon kérem, ne pisiljen rám!
– Mi van?
– Az, hogy hugyozz a hasamra!
– Hogy pisiljelek le?
– Jaj, doktor néni, kérem, loptam, csaltam, hazudtam, tudom. Csúnyán beszéltem mindenkivel. De azért nem kell engem lepisilni. Bár, tudom, megérdemlem.
– Én ezt nem…
– Na, mi lesz már?
– Hát ezt nem hiszem el. Hogy pisiljelek le?
– Igen, ide a hasamra. Jaj, ne tessék, ne tessék rám csurgatni, doktor néni!
– Undorító állat vagy.
És ahogy ezt kimondta, megmerevedett egy pillanatra, befelé figyelt, és érezte, hogy tényleg vizelnie kell. És miért is ne, miért ne rondítana erre az undorító alakra. És ő, aki még Robi előtt is becsukta a vécé ajtót, ha vizelt, most hirtelen felállt az ágyon, amennyire a köpeny engedte, szétvetette a lábát, és lassan csöpögni kezdett a vizelet a férfi ágyékára, hasára, aztán lassú sugárban elindult, és egyre erősebben ömlött a miniszterre.
