Ottó László: Mai Konkrét Festészet c. kiállítása, 2014.02.24. – 2014.03.29., Mercure Budapest Museum Hotel, 1088 Budapest, Trefort utca 2. I.em.
Deák Csillag
Testetlen szubjektum
Ottó László – Mai Konkrét Festészet c. kiállításán vagyok a Mercure Budapest Museum Hotelben. Ottó László képein nincs jelen a test, a szubjektum maga a művész, az általa megfigyelt tárgyat sem látjuk, mert absztrakt formában van jelen.
Ottó László művein keresztül tudatja velünk, hogy van emlékezetünk, folytonosak vagyunk időben és térben, de ez a folytonosság megszakítottság is, egy centrális térrel, érzéssel és gondolattal. Ismerős vonásokat veszünk észre, szituációt, labirintust, honnan is indulunk, hova is érkezünk ebben a térben, attól függően, milyen útirányt választunk. Ottó László nem azt nyújtja, amit várunk, mert ilyet biztosan nem várunk, ezért is lepődünk meg a művek látványától. Geometriai algoritmusok felhasználásával a vonalakat, az átlókat, a négyzeteket, a köröket, a hullámokat úgy rendezi el, hogy struktúrájuk bár ismerős, mégis egyedi, csak látszatra hasonlók egymáshoz. A teret, és ebben az univerzumot látjuk, felosztva, elhatárolva, rendben és rendetlenségben.
A konkretista szabályok szerint alkotott kép vagy költemény nem mutatott be semmit, semmiről sem beszélt, hanem vizuális, verbális és vokális összetevőinek, a színnek, a szónak és a hangnak, mint önmagát prezentáló jelnek a megvalósítására törekedett; nem beszélt valami rajta kívüliről, hanem egyszerűen volt, létezett. Sorozatos transzformációkat és szerialitásokat (ismétlődés, addíció, variáció, kombináció, permutáció), mértani elemeket (négyzet kereszt, kör, téglalap), színeket látok, amelyek a maguk konkrétságában adottak, és keresem az összetétel rendezőelvét, az alkotás struktúráját. Másképpen az absztrakt gondolat érzéki megjelenítését és megfoghatóságát (Max Bill).
A sorozatból egyetlen egységet sem lehet kiemelni az egész csonkulása nélkül, az ilyen mű befogadását az algoritmus működési módjának felismerése jelenti.
Ottó László gondolatainkba les, réseket vesz észre, tudatunkba hatol, amit látunk, gondolunk az más, mint amit kifejezünk, elmondunk. Az absztraktban felismerjük a létezés lehetséges és számtalan formáját, módját. Ott a pókháló két fenyőág között, a kapunál, bokornál. Négyzetes és hatalmas, lebeg, mozdul, áldozata is van. Már nem vergődik, mert kiszívták a lelkét, a testnedvét.
Absztrakt viszonyban lenni a világgal, a matematika világába való belépést is jelenti. Titkot látunk, de ez a titok általunk válik nyílt titokká, tudottá. A médium Ottó László, aki a határhelyzeteket keresi,
a centrális pontot, ahonnan kinyitható és zárható, továbbá keresztül-kasul átjárható az idő-tér. A megfoghatatlanság látszat, igenis térbe kiterjedő és folytonos történéseket látunk a képeken. Belső összeszedettség, rend uralja a képeket. Ottó László viaskodik a pirossal, a vérrel, az élettel, végig a szürkék hegedűse marad, világos vonalakkal átszőve a teret és időt. Az egyszeriség ismételhetetlenségét látjuk. Az univerzum törvényeit indázza, ismeri fel, hogy nincs tovább, bizonyos kérdések feltehetők, de válaszok nincsenek és nem is biztos, hogy valaha lesznek.
Ottó László a világ homogenitását keresi, a centrumot és a perifériát. Nincs szorongás és nyomasztó érzés, szabadság van és rend. Utat kell keresni, minden irányban, bármely irányban, ez a szabadság természete. Kívülre nyitott világot látunk, befelé is határtalan, a centrális központ felé haladva is végtelen az út. A struktúra válik tapasztalattá, eszközzé és céllá is. Ottó László meditál, de nem érezzünk, hogy valamely szentélyben lennénk. Ülhetünk egy parkban, egy buszpályaudvaron is. A rend tisztasága ott is lenyűgöz, és nyugalommal tölt (het) el bennünket. Az idő szűnik meg, időtlenné válunk. A formák, a színek ezt az időtlenséget hivatottak ritmusba rendezni, a ritmust és a mű szellemiségét belénk oltani.
Kölüs Lajos
Relaxáló tekintet
Henry Moore szerint A művészet arra való, hogy mi, emberek, felfogjuk- elsősorban az érzékeinken keresztül – milyen csodálatos világban élünk. Lacan testetlen tekintetről beszél, amelynek tárgya maga a szubjektum, aki ki van téve mások tekintetének. Benne szólal meg a múlt, a kultúra, a hagyomány, szimbolikus világa. Az ember tudatában van, hogy egyedül nem létezhet, csak mások által létező szubjektum. Hogy látva lássanak (Ady), Csak másban moshatod meg arcodat (József
A.), emlékeztetnek a költők. Ottó László világa transzparens. A rend utáni vágy adott, de soha nincs rend, folytathatóság és megszakítottság van. Ez az ideiglenesség hatja át a műveket, a formálhatóságot, az elkülönülést, a kiválasztódást és a kiválasztást. A forma alakul renddé, a rend meg formává. A képek címe (Yanra-ipsum-creator, -inverz, -verticalis stb.) kozmikus játékra utalnak, a kép, ami önmaga. A művek azt sugallják, hogy… egyik szemével az ember az időbe és a teremtményi világba pillant be, a másikkal az örökkévalóságot és az isteni lényeget figyeli. …a konkrét művészet továbbra is életképes, tisztaságával, egzaktságra való törekvésével változatlanul a folyamatos megújulás, a gondolatok továbbgondolásának lehetőségét hordozza. Ottó László a nem létező létrehozásán fáradozik, miközben tudatában van annak a ténynek, hogy…a nem-leképezés egyszerre szembe kerül a leképező ábrázolási tradícióval, és annak a művészettörténet ezer évei alatt megvívott jogaival.
Carl Sagan szerint nézzünk a Földre nagyon messziről, ahonnan már csak egy pontnak látjuk a Földet. Ez a pont az otthonunk, és ez a pont mi vagyunk. Ott van mindenki, akit szeretnek, mindenki, akit ismernek, mindenki, akiről valaha hallottak, az összes emberi lény, aki létezett. Az összes örömünk és szenvedésünk… Ottó László se nem romantikus, se nem idealista, a létszemléletében ötvöződik az európai és a keleti világ szellemisége. Ez a létszemlélet az alapja az általa létrehozott univerzális rasztereknek, és organikus kozmikus struktúráknak. Teljesség, tökéletesség, rend, univerzalitás, megfontoltság, tudatosság, önmagasság és saját akarat együttese, szimbiózisuk hatja át a műveket. Ezért a szigorú szerkesztettség, a precíz kivitelezés. Ottó László a szellemi teljesség és egy megvalósítandó és elérendő állapot kölcsönös kapcsolódását keresi, kutatja, miközben önmagára
lel, azaz vállalhatóan él, mert belső törvényei által létezik, ezzel nyeri el saját szabadságát a világban, ezzel jut önmaga megismeréséhez. Teremt és alkot. Az abszolút-konkrétat hozza létre. A látott és tapasztalt világ köt egymással szövetséget műveiben, és ennek során valami olyasmi jön létre, amire minden ember vágyik, kimondható, hogy én önmagam vagyok.
