A kilencvenedik életévében elhunyt Szőnyi Zsuzsa nem csak Szőnyi István festőművész leányaként volt jelentős alakja a XX. század második felében a magyar emigrációnak. Férjével, Triznya Mátyással olyan szellemi és kulturális központot működtettek saját római lakásukban, amelyre – miközben utókorként rettentő hálásak vagyunk – irigykednünk is muszáj. Számtalan interjúban mesélt arról a világról, melynek mi csak lenyomatait ismerhetjük. A Triznya-kocsma (1999) és a Római terasz (2006) címen közreadott emlékirataiban még sokáig búvárkodhatnak a kutatók, de ha valamire nem találnak választ, akkor mostantól már nincs, aki válaszolhatna…. Hiszen mindent nyilván nem lehet leírni!
2011-ben Kóka Rozália csodaszép, többrészes interjút (1., 2., 3.)készített Szőnyi Zsuzsával, melyben nem csak a római évek szerepeltek, hanem komoly méretű bekezdések jutottak például a gyermekkornak és a Rómáig vezető kalandoknak is.
Innen is tudhatjuk, hogy a grazi menekülttáborból Alexander Korda festőművész öccse, Vince segítette a fiatal párt Rómába jutni. Triznya Mátyás – a Korda kapcsolatnak köszönhetően – az olasz filmgyártásban találta meg a helyét, Vittorio De Sicával a Csoda Milánóban-t forgatta, s a díszletfestőnek felvett magyar fiatalember – az amerikai Ned Herbert Mann (1893-1967) sértődött távozása után azonnal – a „special effect”-ek felelőse lett!
Tudom, egy haláleset kapcsán „illene az elhunytról szólni!”.
Azt teszem, hiszen Triznya Mátyásról a legtöbbet Szőnyi Zsuzsától tudhatunk meg, s ha vesszük/vennénk a fáradtságot, hogy felfejtsük azt a kulturális hálózatot, ami a Triznya-Szőnyi házaspár körül létrejött, akkor arra kell ráébrednünk, hogy a hozzájuk hasonló embereknek köszönhetően a magyar kultúra nem ér véget a valóságos nyelvi és a képzelt kulturális határok mentén. Buta az, aki zárt egységet vizionál, s gonosztevő az, aki ilyesmire törekszik! Megpróbálom Szőnyi Zsuzsán keresztül, egyetlen – szerintem meglepő – példába sűríteni, mennyi-mennyi kiderítetlen elágazás, fel nem tett kérdés maradt!
Szőnyi Zsuzsa leveleiben és emlékirataiban is felbukkan egy Peter Moore nevű Korda-alkalmazott, aki sokat segített Triznyáéknak a római megtelepedés és munkavállalás, szóval a beilleszkedés kapcsán. Éppen csak kicsit kell megkapargatni a látszólag jelentéktelen, tucatnevű „epizódszereplőt”, hogy kiderüljön, ez a Peter Moore nem volt akárki! Szőnyi Zsuzsa kapcsán én ilyen lábjegyzetet írnék:
Peter Moore – (1919-2005) ír szülők gyermekeként Londonban született, húsz éves korában belépett a hadseregbe, a háború alatt Winston Churchill mellett dolgozott, hadseregből történt kilépése után, a negyvenes évek végétől Rómában élt, mint a Korda fivérek érdekeltségébe tartozó London Films munkatársa, ebben az időben Triznya Mátyás és Szőnyi Zsuzsa római életének egyengetője. 1955-ben, Alexander Korda megbízása kapcsán Moore Rómában ismerkedett meg Salvador Dalival, 1964-től Dali személyi titkára, és ebbéli minőségében hamisítási botrányok egyik főszereplője.
Értsük meg jól! Captain Moore – Salvador Dali cimborájaként – a történelem talán legnagyobb műtárgy-hamisítási botrányának kiagyalója és végrehajtója volt! Dalival Rómában ismerkedett meg, akkortájt, amikor a Szőnyi-Triznya házaspár életét egyengette. Mennyi mindent kellett volna megkérdezni Szőnyi Zsuzsától!
Persze, elismerem, kegyeletsértő lenne ez az írás, ha csak az el nem mondott szenzáció(k)ról szólna! Hiszen az elmesélt/megírt történetek, a CS. Szabó Lászlóval folytatott levelezés, a Máraival váltott levelek… mind-mind fontos emlékei és forrásai a kultúrának!
Bízom benne, hogy a valódi írástudók sok értő írásban hívják fel erre a figyelmet a szomorú apropó ürügyén!
