+ Riport

Élő zene, közelről

„Én ott tudtam meg, felnőtt fejjel, hogy fűzfaalanyba is lehet gyümölcsfát oltani…”

„Van egy álmom: négy kicsi gyermekem egy napon olyan országban fog élni, ahol nem a bőrük színe, hanem a jellemük alapján fogják megítélni őket.” Martin Luther King 1963. augusztus 28-án elhangzott beszédéből ezt a részt kellett magyarra fordítania a kisebbik fiamnak angolórán.

Azt nem tudom, milyen órán lehetne nekik elmondani, hogy a ’68-ban meggyilkolt amerikai baptista lelkész, polgárjogi harcos négy gyermeke közül Yolanda King 2007-ben meghalt, a másik három azonban még él. Bernice Albertine King szintén lelkész, apja szellemi örökösének vallja magát. Martin Luther King III ismert aktivista, Dexter Scott King filmszínész. A fiúk január végén bejelentették húguknak, el akarják adni a bibliát, amelyet édesapjuk mindenhová magával vitt. Ez azért is nagy érték, mert Barack Obama erre a bibliára esküdött tavalyelőtt, második elnöki beiktatásán. Szintén eladnák Martin Luther King Nobel-békedíját.

Minderről Bernice hallani sem akar.

A King testvérek régóta veszekednek az örökségen. Mivel végrendelet nem volt, Yolanda lett édesapjuk egyenes ági örököse. Miután meghalt ő is, három testvére 21 millió dollárért eladta apjuk személyes dokumentumait, levelezését, beszédeinek kéziratait. A rokonságot nagyon elkeseríti a viszály, az különösen, hogy Bernice helyzete szinte reménytelen. A múlt héten közzé tett hír szerint Robert McBurney bíró arra kérte őt, zárja el a két tárgyat egy atlantai bank széfjébe, és a kulcsot adja át neki, amíg dönt.

Még néhány hónap, és megszületik az ítélet.

*

„Itt, nálatok csak a szél fütyült, száz évekig” – ezzel mérgelte föl apámat egy Székelyföldről ide nősült szociológus. Pedig nem volt rosszindulat ebben a megjegyzésben, itt tényleg sohasem merevedett meg a front, nem zajlottak sok áldozatot követelő csaták. Ami talán a közelben történt, az 1280-as hódtavi, Kun László királyunk és a föllázadt kunok között, lehetett bárhol vagy száz négyzetkilométeren belül.

Arról, hogy az itteniek hogyan éltek, a tankönyvek alig írnak. Aki mégis erre kíváncsi, az a legtöbbet Mártélyon, a tiszai hullámtérben nyitott tanösvényen tudhat meg rólunk. Az erdei utat és a táblákat a norvég alap támogatásából készítették. Én ott tudtam meg, felnőtt fejjel, hogy fűzfaalanyba is lehet gyümölcsfát oltani, és ha sikerül, annak a fának nem árt meg, ha hetekig vízben áll. Tele volt ilyen gyümölcsösökkel a környék. Körtvélyesnek most a holtágat nevezik. Régen falu volt, amely a körtefáiról kapta a nevét, és a Tisza mindkét oldalát belakta, olyanformán, mint Pest-Buda.

„Keresd meg a több száz éves emberi jelenlét nyomait az erdőben!” – biztatja az egyik fölirat a túrázó diákokat. Jó, de mire figyeljünk? A tábla segít: például a dombokra, amelyek lakóhalmok voltak. Aztán a betongyűrűkre a fák között: a valaha ásott kutakat védik most a beomlástól, attól, hogy beléjük szakadjon valaki. Ilyen nyomok az elvadult, bozótos aljnövényzettel borított gyümölcsfaerdők, és – a tábla szerint – a gyöngyvirágtelepek.

*

Feleségem egy zárt csoport tagja. Nincsenek sokan, de belakják az egész országot, Tiszakécskétől Szombathelyig, Ülléstől Budapestig. Pesten többen vannak persze. Reggeltől estig beszélgetnek, végül is ez a kapcsolat lényege. Ismerkedés, egy életen át, úgy, hogy személyesen csak néhányan, és csak egyszer-kétszer találkoznak évente. Nagyon összetartó társaság. Amikor valaki bajba kerül közülük, a többiek segítenek. Gyűjtenek, ha kell, szinte bármit előteremtenek, amire szükség lehet, vagy bárkit.

Egyszer elromlott a nagyfiam biciklijén a váltó. Arra értem haza, hogy a nagyszobában föl lett csavarva a szőnyeg, ott áll a bicikli hanyatt, a feleségem szereli. Talált valakit, aki ért hozzá, ő irányította, mit hová illesszen. Mi is vittünk már vastag sötétítőfüggönyt és füstölt szalonnát egy csomagban a buszállomásra. A pesti járat sofőrje elvette a küldeményt, nem fogadta el a pénzt, amit a postáénál sokkal gyorsabb kézbesítésért neki szántunk. A végállomáson várták a többiek.

Most itt vannak nálunk néhányan.

Az óvónő szilikon őzgerincformába simogat vékony szalonnacsíkokat, és tojással, kefirrel, reszelt sajttal, összekockázott karajjal, vegyes zöldséggel kevert masszát lapátol bele, még nem láttam ilyet. A bölcsődei gondozó körülöttünk sürög, az asztalhoz hozza, amire szükség lehet, egyszer megjegyzi, hogy én most már süthetném a halat. Mindjárt sütöm. Feleségem, akit feszélyez ez a közös főzés, amely mintha bemutató lenne, a műfordítóval a Tisza töltésén biciklizik. Nincs harag, ez a szabadság. Föl kell hívni őket, ha elkészül az ebéd. Uborkaszósz is lesz, nem tudom, az milyen, most majd megismerem. A mentőtiszt fényképez minket, vagy filmez, nem tudom megállapítani. Főzőműsor. A szimfonikus zenekar oboaművésze egy régi borotvakéssel, nagyon apró vágásokkal sípnak való nádat farag az asztal másik felén, aztán játszani kezd. Hangos, élő zene, közelről.

Mintha lenne még valaki itt, akire eddig nem figyeltem, de most föltűnt néhány villanása; Johann Sebastian Bach.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top