Tatai Erzsébet: Mondd, hogy szeretsz… – Koronczi Endréről, Limanova Bt., 2013, Kötés: papír/ puha kötés, ISBN: 9789630878517
Címe alapján erotikus thriller is lehetne, pedig ez egy kortárs művészről szóló monográfia. Olyasmi, ami legalább annyi izgalmat tartogat, mint a titokzatos szexuális elhajlások regénybe foglalása, mégis valamiért kevesebb olvasót vonz. Pedig ideje lenne már, hogy tömegek forduljanak a – szemléletében és produktumaiban is – kortárs művészet felé. Jó alkalom erre a Koronczi Endre művészetét bemutató igényes, sokrétű összefoglaló munka, mely könnyebben hozzáférhető, mint a hasonló típusú igényes művek, amelyek ráadásul általában egy pálya végpontján jelennek meg. Koroncziról pedig sokkal inkább elmondható, hogy úton van! A könyv szövege talán egy kicsit magasabbra pozícionálja a potenciális olvasót, mint szerencsés lenne, de ezzel együtt – tekintsük bóknak! – megéri az olvasásba fektetett fáradtságot. Főleg, mert a szöveg mellé olyan képdömpinget kapunk, ami sok segítséget ad(hat) annak is, aki eddig nem ismerte Koronczi műveit, s így nem volt lehetősége arra, hogy befogadóként állást foglaljon.
Sokan panaszkodnak arra, hogy a kortárs művészet nehezen befogadható, nem fogyasztóbarát, netalán – saját lustaságukat elleplezve azt állítják –, hogy blöff. Olyanok is hajlamosak az ilyen sarkos vélemények megfogalmazására, akik az élet más területein képesek és hajlandók befogadni mindent (bármit?), ami újdonságában izgalmas és kortárs vívmánynak számít. Furcsa ez a kettősség, hiszen egy hétköznapi háztartásban a kalapácsnak ugyanúgy megvan a helye, mint az okostelefonnak, a művészet – pláne a képzőművészet – területén pedig lassan forradalmivá válik az ásatagság, a buta konzervativizmus, az elzárkózás az újtól. Pedig – nem elsősorban a művészek miatt – fontos lenne, hogy észrevegyük a világnak ezt a vetületét is. Ideje tudomásul venni, hogy a képzőművészet által felvetett kérdések érvényesek, és gazdagabbá válunk, ha „elbensőségesítjük” azt, amit általa kaphatunk. Egy ütésálló mobiltelefonnal lehet szöget verni a falba, és meg lehet vizsgálni az újra és újra megrendezett Mobiltelefon-hajító Világbajnokság (Savonlinna, Finnország) gondolatiságát is; mégsem gondolnám, hogy maga a készülék alapvetően erre való. A nem csak időbeliségében, de tartalmában és megformáltságában is kortárs művészet pont arra való, hogy a befogadó önmagát érzékennyé tegye a környező világra. A művészet nem olyasmi, ami tálcán kínál kész recepteket. Koronczi vitathatatlan érdemei között érdemes megemlíteni, hogy gyakran kilép műveivel „a zemberek” közé, az alkotások egy része nem jöhetne létre a kívülállók közreműködése nélkül.
Ne legyünk restek, ne dőljünk be saját álmatagságunknak. Tatai Erzsébet – Koronczi Endre művészete kapcsán – megcselekedte azt, amit nekünk kellene/kellett volna kikövetelnünk: útmutatót adott egy művész eddigi életművéhez, s ha úgy tetszik mintát ahhoz, ahogy a többi „gyanús izé” megközelíthető. A kötet végén – ahogy kutya után ott a farok – egy szöveggyűjteményt is találhatunk, azokból az írásokból, melyek az elmúlt húsz évben Koronczi Endre kapcsán megjelentek a folyóiratokban…
…mert volt, aki nem rest!
