– Jó reggelt, uram.
– Jó reggelt. Miért van itt ilyen meleg?
– Állítsak rajta?
– Nem kell. Meséljen inkább, történt valami?
– A jelentkezők, uram…
– Megérkeztek már?
– Igen, uram. Lenn várakoznak a garázsban.
– A garázsban?
– Igen. Ők most a gépkocsivezető álláshelyre jelentkezők.
– És hányan vannak?
– Százhetvenkilencen.
– Nem sok az egy kicsit?
– De mindenképpen.
– Hát akkor?
– Tudja mi a helyzet.
– Mindegy, nekünk akkor sem kell szociális szempontokat figyelembe vennünk. Érti, ugye?
– Igen.
– Egyébként jól csinálta. A garázsban tényleg elférnek ennyien. Annak a kettőnek meg, akit majd felveszünk, már ismerős lesz a terep.
– Igen, uram.
– Egyébként, én nem tudok ma velük foglalkozni.
– Igen uram, említette.
– Magára bízom őket.
– Értem.
– Három óra múlva nézzen be hozzájuk.
– Három óra múlva, igenis
– Addig semmi. Várjanak csak. Utána ossza csak szét a teszteket.
– Utána, igen.
– Kíváncsi vagyok, hányan maradnak.
– Értem.
– Van elég szék a garázsban? Le tudnak ülni?
– Nem mindenki.
– Mindegy, ne is vitessen le többet. Van, amennyi van.
– Igenis.
– A fűtést mindenesetre kapcsoltassa ott ki.
– Kapcsoltassam ki?
– Ezek úgyis állandóan kimennek dohányozni. Teljesen felesleges lenne.
– Értem.
– Mára különben is napos időt ígértek.
– Igen, azt mondta a rádió.
– No, látja. Most rohanok, már a központban kéne lennem. Ma már nem jövök vissza.
– Értem.
– Holnapra legyen a két név az asztalomon.
– Viszlát!
