A társadalomtudományokat sokan tartják haszontalannak és unalmasnak (részben jogosan), de ha kezünkbe vesszük Hammer Ferenc új könyvét, nemcsak okosodni és tájékozódni fogunk, de jól szórakozni is. Olyan társadalomtörténeti témákat vizsgál ugyanis – ragyogó képanyaggal dúsítva –, amelyekkel inkább a napi- vagy hetilapok életmód-rovataiban találkozhatunk és nosztalgiázhatunk, ám a tudományos igényű feldolgozás az író részéről és a kellemes időtöltés az olvasóéról ezúttal kéz a kézben jár.
Mert ugyan ki nem tud arra visszaemlékezni, hogyan tett szert a szocializmusban az első farmerjára? Miként cikizték a kortársak, ha csak Trappert sikerült beszerezni, nem pedig Wranglert? Vagy hogyan irigykedtek mások, ha „eredeti” magyar Levi’s-ben jelent meg a suliban? De a „…nem kellett élt vasalni a farmerbe” című kötet (alcíme: Mindennapi élet a szocializmusban) több mint anekdoták felidézése vagy egykori újságcikkek, könyvek, filmek bemutatása. Az ELTE Média- és Kommunikáció Tanszékének oktatója alapos szociológusként és történészként járja körbe, hogy pl. az egyéni- és csoportidentitás szempontjából mit jelentett anno kamionosnak lenni, milyen (nem) volt a családi életük, életmódjuk, e szakmához milyen vélt vagy valós értékek, negatív vagy pozitív előítéletek társultak. Miközben elolvashatjuk azt is, „a legvidámabb barakkba” mely tárgyakat csempészték be, mi volt a trendi.
De kapunk egy összehasonlító elemzést a Monopolyról, azaz annak kapitalista és szocialista verziójáról is, a negyedik tanulmány pedig arról szól, hogyan zajlott, mit jelentett az éjszakai élet a populáris nyilvánosságban a szocializmusban.
Sírva röhögünk a hatalom embereinek nyilvános véleményén, akárcsak a besúgók jelentésein („Szombaton a Hess András téren voltam táncolni felderítés céljából.”).
A mai fiatalok persze legyinthetnek (bár mondjuk a szülőknek kiváló karácsonyi ajándék lehet e könyv), mit érdekli őket, az ősök (bár ők alighanem e fogalmat sem használják) hogyan gruppenszexeltek, miként szervezték a bulikat, kik voltak a jampecek,milyen volt az ellenzéki szubkultúra (amikor a házibulin előbb Gabcsikovóról értekeztek, „utána lesz még egy óra zsidókérdés, aztán táncolhatunk” – ahogy az egyik résztvevő mondta a frissen érkezőnek), hogyan zajlottak a happeningek, egyszóval, a magas- és a szubkultúra is hogyan kapcsolódott össze a pőre szórakozással.
Persze a bigott szobatudósok legyintenek, hogy ugyan már, az éjszakai élet érdektelen a történetszociológia szempontjából, de Hammer bebizonyítja, hogy nem. Vagyis még a mai fiatalok sem csak történeti tudatukat pallérozhatják mindezt elolvasva, hanem az elméleti részek megcsócsálása révén saját magukra is reflektálhatnak. Ugyan ma nem probléma éjszakai (luxus)szórakozóhelyen mulatni, ha van pénzed, de éppen ez az, hogy nem mindenkinek van, ahogyan a legmenőbb cuccokra, ketyerékre sem – márpedig ez az identitás (képzése) során nagyon nem mellékes. Ugyan nem kell strukturalistáknak lennünk, és nem azt állítjuk, hogy az egykori kamionos csempészhez hasonlítható az, aki az USA-ból rendeli meg a legújabb iPod-ját (vagy mijét), hogy ugyanazt jelentette az első dobozos sör elfogyasztása, mint ma a legfrissebb keménydrog-fajta kipróbálása, de a harc ugyanarról folyik: mindenki egyéniség akar lenni, kitűnni és elismertetni magát a többiekkel. Az ember már csak ilyen: menő fejnek akar mutatkozni, közben jól érezni magát, szórakozni.
A hatalom meg nem mindig akarja ugyanazt és ugyanúgy.
Hammer Ferenc: …nem kellett élt vasalni a farmerbe. Budapest: Néprajzi Múzeum, MaDoK-füzetek, 2013. – 2600 Ft
