Okay Temiz koncertje Budapesten az Oriental Wind-del.
Az 1938-as születésű, török Okay Temiz nemzetközi karrierjét későn; 34 évesen kezdte, amikor 1970-től Don Cherry zenekarában dobolt. Ennek nyomán hosszú ideig észak-európai országok zenészeivel szerepelt együtt, illetve már vagy 20 lemezen dobolt, amikor 1975-ben magalakította az Oriental Wind nevű zenekarát! Első felállásaikban Temiz mellett dán, svéd és lengyel zenészek szereltek! Majd 10 év működés után Okay Temiz leállt e projekttel, és ismét saját nevén szerepelt! 1990-től 1996-ig pedig zenekara Magnetic Band néven futott (s amely nem összetévesztendő egy lett dobos ugyanilyen nevű, korábban alakult együttesével!). 1996-tól ismét állandó zenekar nélküli évek következtek: nemzetközileg ismert és ismeretlen muzsikusokkal, a lemezen sok török felvétel. 2014. januárban pedig – végre! – megérkezett Budapestre is az újjászervezett Keleti Szél-lel. Mondanom sem kell, hogy ez már nem az eredeti zenekar: most a nemzetközi társulat helyett színtörök csapat állt a színpadon.
És a budapesti felállásban:
Mondhatnám, hogy a jeles ütőhangszeres muzsikus fiatal csapattal érkezett, de – mivel az idén már 76 éves muzsikusnál a zenésztársadalom nagyobb része fiatalabb! – ez most leegyszerűsítése lenne a társaságnak.
Mindenesetre Temiz (dobok, ütőhangszerek, kalimba, kagylókürt – quiccha – , berimbau) és a gitáros Önder Foçan (született 1955-ben) képviselték az idősebb generációt a zenekarban, míg Ahmet Özden (zurna – török oboaféle, a mi tárogatónkkal rokon hangú hangszer!), Çağdaş Oruç (tenorszaxofon), Ozan Musluoğlu (nagybőgő) és Tom Temiz (zongora, szintetizátor) minimun 1 generációval fiatalabbak voltak náluk. Ha Okay Temiz hallgatjuk, akkor (már) a kezdetektől is egy pontos, precízen lüktető, mégis színes, fantáziadús ütősjátékot hallhatunk tőle még a hagyományos dobszerkón is. De Temiz ennél mindig többet akart. Amellett, hogy számaiban, témáiban, feldolgozásaiban mindig jelen volt a „keleti szín”, azaz török identitása; emellett affinitása volt az egzotikus ütőhangszerek és zenék iránt is. E nyomon születtek – a török mellett! – az indiai, afrikai zenészekkel közös produkciók, vagy akár a bolgár Jildiz Ibrahimovával közös felvételek is. Mintegy 80 lemezalbum, sok száz koncert. Én 1987-ben figyeltem fel rá, de csak 2014-ben hallottam őt élőben… Nem győzöm a Művészetek Palotája szervezőit dicsérni azért, hogy az elmúlt évben is mennyi érdekes és a világ főáramában már jegyzett, de itthon alig ismert muzsikust mutattak be, – a szinte (pl. általam) megfizethetetlen sztárok mellett! S ennek nyomán most; a január 10.-i, bő félházas koncerten ismét valami csodát hallhattunk! Temiz ezen az estén – talán visszatekintésként, összefoglalásként?! – zenészpályája kezdetének, ifjúkorának népszerű stílusaiban (dzsezrak, kemény-bop, szabad dzsez, 1 számban pedig nyugati-parti dzsez) muzsikált. Örömzenélt! A koncerten elhangzott 8, (+2 ráadás) darabban ugyanis e stílusokon, illetve ezek keverékén szólaltak meg a zömmel etno-folk (zömmel török népzene) témák. S itt álljunk meg egy kicsit! Ha azt mondom, hogy páratlan ütemeken nyugodtak a témák (legalábbis egy részük!), az még nem lett volna olyan különleges, hiszen a délszláv kapcsolatok révén mind az etno-folk (azaz a népzene alapú – rossz kereskedelmi terminussal: világzene!), mind a dzsez vagy rak műfajokban hallhattunk már ilyet itthon bolgár, szerb, horvát, bosnyák vagy akár több magyar zenekartól is. Ami viszont kissé mássá tette mindezt, hogy Temiz és társai a török népzenei elemek, hangzatok mellett makám hangsorokat is vélhetően(!?) beépítettek a kompozíciókba! A makám, többféle módusszal, a török nép- és műzene keleti gyökerezettségének egyik fontos eleme, amely nem az európai, temperált hangsorokat használja, hanem annál kisebb hangközlépéseket, hajlításokat is! Ezért szólt némely szám kissé „falsul”, amúgy törökösen(?)! Ez a zurnán játszó muzsikus majd minden futamában tetten volt érhető, de – gyaníthatóan! – a gitáros hangzatai is azért voltak néha olyan furák! (A játékában Joe Pass szabad játékának nyomdokain haladó, 1975 óta pályán lévő muzsikus amúgy is szerette használni a pedálját, kissé a múltszázad 70-80-as éveinek elektromos-gitárosainak módján!
Azt már csak halkan teszem hozzá, hogy a zenekarban Temiz fejbólintása nélkül – a nézőtérről is láthatóan! – senki nem adhatott ki hangot a hangszerével, tehát a hangzások elfogadottak, kontrolláltak, megtervezettek voltak!).
