+ Interjú

Az „aranykalapácson” túl – beszélgetés Boldizsár Ildikóval

„Azok a gyerekek, akik mese nélkül nőnek fel, több tanulási nehézséggel kénytelenek megbirkózni.”

Számos antológiát szerkesztettél már, úgy mint a Mesék apákról, Mesék anyákról, Mesék életről és halálról című köteteket. Miért tartod fontosnak, hogy ezek a mesék egy kötetbe gyűjtve kerüljenek az olvasók kezébe?

Amikor rájöttem, hogy a mesék értése ma már nem olyan könnyű a felnőtteknek, elhatároztam: megpróbálok tematikus köteteket összeállítani, hátha ez segíti a megértés folyamatát. A visszajelzések azt igazolják, hogy valóban sokat segített ez a fajta tematizálás. A meseterápiás munkában pedig „tankönyvként” is funkcionálnak ezek a kötetek.

Milyen kritériumok szerint válogatod a gyógyításra alkalmas meséket? Bármely mese, például a kortárs írók által létrehozott szövegek is gyógyíthatnak?

A meseterápiában kizárólag népmesékkel dolgozunk, mégpedig azért, mert fontosnak tartom, hogy a népmesék sok millió ember sűrített tapasztalatait közvetítik nekünk. Ezzel szemben a műmesék – sajnos csak ilyen csúnya szó van a kortárs mesékre – viszont elsősorban az adott szerző tapasztalatait, világképét mutatják be, s csak ritkán dolgoznak a kollektív tudattalan tapasztalati anyagával. Persze előfordul, hogy valaki egy „műmesét” hoz a terápiába, ilyenkor addig ezzel dolgozunk, amíg ki nem derül, miért olyan fontos számára ez a mese. Az életére vonatkoztatható megoldásokat azonban szinte mindig a népmesékben találjuk meg.

Olvasva írásaidat, hallva előadásaidat hamar észrevehető, hogy elsősorban a régi, archaikus, ún. klasszikus népmesékre építed a terápiás gyakorlatodat. Csak az a jó és hatékony, ami régtől fogva szájról szájra száll, vagy ennek valami egészen más oka van?

Sajnos az egész életem kevés lesz arra, hogy a népmese minden csoportjánál (állatmese, legendamese, novellamese, varázsmese, ördögmese, tréfás mese, hazugságmese, csúfoló mese, formulamese) végig tudjam nézni a terápiás hatásokat. Ha sok-sok időm lenne, biztosan találnék a modern mesékben is gyógyító mechanizmusokat. De előbb szeretnék a népmesék végére járni!

Mit tapasztalsz: valóban csökken az olvasó gyerekek és az esti mesét mondó szülők száma? Ha igen, miért, s mi ennek a hatása az épp most felcseperedő generációra?

Vegyesek a tapasztalataim. Nagyon sok szülő mesél ma már a gyermekének, nagyon sok meg nem. Sok olvasó gyerekkel is találkozom. Persze, hallom a felmérések eredményeit, amely szerint csökken az olvasó gyerekek száma, de nem látok összefüggést az esti mesélés és az olvasás között. Az én három gyerekem úgy nőtt fel, hogy minden este, sőt még napközben is sokat meséltünk nekik. Kettőből olvasó kamasz lett, egy pedig csak felnőttkorára lett olvasó ember. Azt viszont tapasztalatból is tudom, hogy azok a gyerekek, akik mese nélkül nőnek fel, több tanulási nehézséggel kénytelenek megbirkózni, ráadásul elveszítenek egy nagyon fontos dolgot: saját belső képeiket, saját fantáziájukat.

Hogy látod a jelenlegi magyar iskolai olvasásra nevelés és a gyerekek kapcsolatát? Képes-e, akarja-e az iskola a meséket „használni”, megszerettetni a gyerekekkel?

Az utóbbi években nagy igény támadt a mesékre az oktatásban, és remélhetőleg ez a tendencia nem áll meg. A pedagógusoknak lesz könnyebb az életük, ha végre meséket is használnak majd, ráadásul minden évfolyamon! A mese, a belső képalkotás ugyanis jótékony hatással van egy csomó tanulási és viselkedési zavarra.

2013-ban jelent meg legújabb köteted Mesekalauz úton lévőknek címmel, mely az emberi lét alapvető élethelyzeteivel (fogantatás, születés, felnőtté válás, öregedés, stb.) foglalkozó, azokat érintő meséket gyűjti egybe, s idén – véleményem szerint – kötelezően minden család karácsonyfája alatt ott volna a helye. Milyen szempontok szerint válogattad össze a kötetet, és kiknek ajánlanád elsősorban?

Számomra különleges élmény volt összeállítani egy olyan „mesesort”, amelyben az emberi élet fordulói adják a mesék összekapcsolásának alapját. Tobzódtam a mesékben, állandó dilemmában voltam amiatt, hogy melyik történetről mondjak le, s melyikben kalauzoljam végig az olvasót? Végül az a 43 mese került bele a kötetbe, amely véleményem szerint világosan kijelöli az egyes szakaszok határait, és azt is megmutatja, hogy egy új szakaszba lépve milyen feladatok várnak az emberre: például milyen „követelményeknek” kell eleget tennie fiatal felnőttként, érett férfiként/nőként vagy éppen az élet második felében. Úgyhogy mindenkinek ajánlom, aki a mesék segítségével szeretne ránézni saját életére.

Oldalak: 1 2

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top