A nő gyújtott egy elviselhetetlen illatú füstölőt, két gyertyát, és kérdezett pár dolgot Sykestól. Sykes hirtelen nevetségesnek érezte magát, ahogy sokszor máskor is, de amikor a nő halálról beszélt, bűnös élvezetekről, habról, cukorról, csészéről, akkor ismét remegni kezdett. (Várnai Réka írása)
Egy beteges kinézetű, kisméretű, foltos macska szaladt át az asztalok alatt a teraszon. Megállt, majd mintha szétnézett volna, bizalmatlanul felkapott egy darab fánkot a földről, és már el is tűnt vele a falnak támasztott, rozsdásodó fémszékek mögött.
A terasz egy félkör alakú ívet írt le a kávézó bejárata előtt, ahol pont tíz fekete körasztal fért el hosszanti irányban, tavasztól őszig.
Sykes éppen az első pudingjánál tartott, a vaníliás-rumosnál – aminek a tetejére egy pillangóformát szórt rá a fekete hajú pincérlány – amikor a mellette lévő asztaltól felállt az a két lány, akik az előbb még a szerelemről beszélgettek.
Sykes átnyúlt az asztalukhoz, és elvette az újságot, mert bent a pultnál nem talált egyet sem, amikor az előbb bement a mosdóba.
Ahogy visszaült, a vaníliaszószos kanál kicsúszott a csészéből, és leesett a nyomott szalvétára, ami azért borította be az ölét, hogy megvédje szürke csíkos öltönyének finom anyagát az efféle szószoktól és kanalaktól.
Nagyjából még nyolcan ültek kint a teraszon rajta kívül. Beszélgettek zenéről, időjárásról, vagy éppen arról a repülőről, ami az előbb egy nagy csíkot húzott maga után a sarki ház negyedik emelete felett.
Egy szőke, négy éves körüli gyerek szaladgált fel-alá a bejárat körül, mert tetszett neki az ajtó felett lévő óriási, átlátszó pudingos csésze, amiben valamiféle barna hab kavargott jobbról balra, és körülbelül két percenként meg is mozdult.
Sykes nézegette a napilapot. A politika rovatot egy rózsaszín pöttyös, mandulaforgácsos pudinggal zárta, de a híreknél már egy cukordrazsésnál tartott. Még következett egy kávékrémes, és amikor az erdeigyümölcsös-marcipánoshoz ért, még belepillantott a gyászjelentésbe az utolsó oldalon.
„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a megboldogult Mr. Alfred G. Sykes temetése holnap lesz a négyes parcellánál.”
Sykes kissé megszédült. Hirtelen kifordult a kezéből a marcipántól csöpögő ezüst színű villa, és elolvasta újra a saját gyászjelentését.
Remegés fogta el. És pont úgy remegett, ahogy a pudingok szoktak. Pont úgy, amikor belemártja hosszú, vékony kanalát a még érintetlen krémbe.
Sykest undor fogta el. Pénzt hagyott az asztalon, és elindult hazafelé. Éppen a Kis utcánál tartott, amikor egy villogó fekete feliratot látott egy szürke színű ház oldalán.
Benyitott az ajtón, és várakozott. Ahogy a régi aranycsíkos tapétát figyelte, ahogy fent már elengedte a ragasztó, eszébe jutott, hogy kevés borravalót hagyott a teraszon, pedig már négy éve odajár, és minden nap rendel öt pudingot.
A függöny mögül kilépett egy nő, akit Sykes először kuncsaftnak nézett, de amikor az intett neki, követte a lila színű függöny mögé.
A nő gyújtott egy elviselhetetlen illatú füstölőt, két gyertyát, és kérdezett pár dolgot Sykestól. Sykes hirtelen nevetségesnek érezte magát, ahogy sokszor máskor is, de amikor a nő halálról beszélt, bűnös élvezetekről, habról, cukorról, csészéről, akkor ismét remegni kezdett. Pénzt tett az asztalra, és egyenesen hazament.
Otthon kinyitotta a konyhában a szekrényeket, és kipakolta mindet. Kidobta az összes pudingport, az összes vaníliásat, az összes csokisat, a rumosakat, a meggyeseket, és átöltözött, majd elment a parkba futni.
Másnap bement a kávézóba, és a szokásos öt puding helyett egy citromos ásványvizet kért, és boldogan beszélgetett ő is zenéről, időjárásról, és nem is hallotta, ahogy kiabálnak neki. Nem is látta az óriási, átlátszó pudingos csészét, ami éppen felé gurult, ami eddig az ajtó felett ágaskodott, mert éppen a fehér csíkot nézte, amit egy repülő húzott a sarki ház negyedik emelete felett. Már csak a nyomást érezte, a hatalmas csésze ölelését, meg azt, ahogy kettétörik az óriás plexitömb, és ömlik ki belőle a barnás hab, amit tegnap még a szőke négyéves tapsolt meg. És az első kortyot édesnek érezte, de hiába tátotta ki a száját egyre nagyobbra, hiába harapta, hiába nyelte mohón a barna szószt, Mr. Alfred G. Sykes eltűnt az óriás csészében, és eltemették még aznap a négyes parcellánál.
