A Megszámolt babák fülszövege szerint Czapáry Veronika a magyar irodalomban elsőként tör meg egy tabut. A kötet elolvasása után nem vagyok meggyőzve arról, hogy az Olvasónak kell ez a törött tabu!
Nem akarnám kisebbíteni a szerzőnő bátorságának nagyságát, nem vitatom el a kötetbe zárt szöveg egyedülállóságát sem. Sőt! Mégis mindezek mellett/után nem látom azt az olvasói réteget, amelyiknek erre a szövegre – nem igénye, de – szüksége lenne. A kötet „hősnője” egy olyan – a kiállt csapások ellenére is jó szándékú és jóindulatú – kislány, akinek családja és élete maga a vegytiszta borzalom. Adott egy ferdehajlamú apa, aki a leánykát kizárólag szexuális tárgyként kezeli, mellé egy anya, aki gyűlöli – veri, tépi, alázza – a kislányt, és kisebb testvérek, akik a családi hierarchiában Niki fölött állnak. Ráadásnak pedig van egy nővér, aki már nincs. A szinte abszurdba hajló – ugyanakkor az abszurdból adódó pozitívumoktól mentes – gonoszság folytonos áradása, a néhol felcsillanó – de mindig semmivé foszló – kiút, a megszabadulás lehetőségének teljes hiánya, és az ehhez kapcsolódó Stockholm-szindrómás kitörések kifárasztják az Olvasót. A szövegben előre haladva az elképedés helyét átveszi az undor, és néha-néha – egészen konkrétan – a hányinger. A szöveg megformáltságát is figyelembe véve nem feltételezhető, hogy a viszolygás nem az író szándéka szerint történik!
Így viszont marad a kérdés: Kinek szól ez a könyv?! Akinek szexuális elhajlásai nem a kriminalisztika területére tartoznak, az előbb-utóbb leteszi (ha nem akar róla recenziót írni, akkor – becslésem szerint – nem jut el a századik oldalig). Aki átélt ilyesmit gyerekkorában, az – gondolom én – elég, ha a saját problémáival szembe tud nézni! Azt el tudom képzelni, hogy az ilyen gyermekkorból érkezőknek segíthet a könyv, de ez inkább terápiás cél, mint irodalom! Azokra pedig igazán nem szeretnék gondolni, akik a betegségnek olyan pokolbugyrában élik életüket, hogy örömöt/élvezetet okoz nekik a Megszámolt babák.
El kell ismernem, hogy a hiányzó nővér halálának pontos körülményeit „ügyes húzás” volt a könyv vége felé feltárni, mert így talán van/lesz, akit a tisztázatlanságból eredő hiányérzet tart a szöveg keretei között…
Talán jó, hogy megszületett ez a könyv.
Talán van, akinek maradandó élményt okoz.
Talán csak én vagyok túlérzékeny…
(Az illusztrációként használt fotográfiát egy Irving S.T. Garp álnéven alkotó belga fotográfus készítette.)
2750 Ft helyett nálunk csak 2475 Ft
