Melocco Miklós, a Győr határában összetört Radnóti-szobor alkotója jóhiszeműen felajánlotta, hogy újra kifaragja a szobrot. Nem kell! Sőt: nem szabad új szobrot állítani!
Nem kell, sőt nem szabad eltüntetni a nyomokat, hiszen ez a szobor eddig „csak” arra emlékeztetett minket, hogy milyen volt, amikor az embertelenség elöntötte a világot! Szomorú mementója volt egy olyan kornak, mikor az ember úgy elaljasult, / hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, / s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, / befonták életét vad kényszerképzetek.
Most, 2013 novemberében minden megváltozott. Fel kell emelni a szobrot, és így, sérülten kell visszaállítani oda, ahol addig emlékeztetett minket! Oda, ahol – ha még engedik nekik – pucérseggű kurvák grasszálnak a főút mellett, s megalázó módon betevőt keresve keresik a betevőre valót. Ez a sérült szobor most már nem 1944-ről szólna, nem arról a korról, mikor még nem is éltünk! Ez a sebesült szobor újra felállítva 2013-ról is szólna, arról a novemberről, amikor könyveket égettek, szobrokat zúztak szét! Arról a 2013-ról is kellene szólnia a csonka szobornak, amikor a rendőrség – rosszhiszeműségnek érződő jóhiszeműséggel – közúti baleset gondatlan okozása miatt nyomoz! Persze, meg lehet ezt etetni a közvéleménnyel, hiszen Magyarország lakosságának jelentős hányada – el nem ítélhető módon – nem is tudja, hogy hol van ez a szobor.
Nem szabad új szobrot faragni, nem szabad elfedni, elfelejteni, elfelejtetni azt a sebet, amit 2013-ban – nem csak a néma gránit!, hanem – a magyar kultúra kapott. Melocco Miklós és a döntéshozók akkor szolgálják jól a magyar kultúra ügyét, ha a jelenlegi szobor újrainstallálását szorgalmazzák!
Ha a mai magyar kulturhelyzetről is akarnak üzenni, akkor esetleg lehetne egy nagy és brutális vasketrecet is hegeszteni a szobor köré!
Az összefüggés láttatásának szándéka nélkül álljon itt kommentár nélkül egy szoborhír 1920 őszéről:
„Kossuth Lajos szobra és a románok. A kolozsvári ellenzék írja: Nagyszalontán ismeretlen tettesek meggyalázták és bepiszkították Kossuth Lajos szobrát. A román helyőrség felett parancsnokló ezredes azonnal intézkedett, hogy Kossuthnak szelleme, aki a népek szabadságáért küzdött, megfelelő elégtételt kapjon. Egy zászlóalj katonaság ünnepi díszben kivonult a ledöntött szobor elé. A tisztikar hatalmas virágcsokrot helyezett a talapzatra és miután a katonaság hosszasan tisztelgett a szobor előtt, zeneszó mellett elvonultak. A szobrot a szalontaiak az Arany-múzeumban helyezték el. A talapzaton ma nem áll semmi, csak a tisztikar elfonnyadt csokra.”
