Archív

Halála óta jogtalanul játsszák Csurka István műveit?

Csurka Endre István, Csurka Eszter és Csurka Dóra az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt közölte: a Fővárosi Törvényszék jogerős végzése alapján péntektől ők gyakorolják a jogokat, így különösen a szerzői, alapítói jogokat a 2012 februárjában elhunyt író, politikus hagyatéka felett.

Mint írták, törvényes örökösökként kijelentik, hogy az édesapjuk halála óta eltelt időben Csurka István írói, politikusi életművével kapcsolatban megjelent egyetlen közreadott, bemutatott műhöz sem kérte és kapta meg senki a hozzájárulásukat.

Ebből következően minden, Csurka István nevével fémjelzett esemény, bemutató, ősbemutató, emlékkönyv, emlékbizottság akaratunk ellenére, beleegyezésünk, velünk kötött szerződés nélkül, jogtalanul jött létre

Minderre tekintettel intézkednek a jogtalan névhasználat, közlés, színdarab-bemutatás, ősbemutató és egyéb jogsértések tárgyában. Ezek az intézkedések átmenetileg korlátozzák Csurka István műveinek közlését, megjelenését, bemutatását – tették hozzá.

Csurka Istvántól jelenleg is több darabot játszanak, a fővárosi Újszínház decemberi előadásai között szerepel a Deficit és a Döglött aknák című darabja, a Térszínház pedig idén februárban tűzte műsorára az Írószövetségek harca című drámáját. Az Újszínházban a tervek szerint 2014 januárjában, illetve áprilisában bemutatják a szerző Házmestersirató, valamint Nagytakarítás című darabjait is.
Dörner György, az Újszínház igazgatója az örökösök közleményére reagálva az azt közölte, hogy tájékozódnak az ügyben.

Az Újszínházat 2011 óta igazgató Dörner György intendánsi szerepet szánt Csurka Istvánnak az új vezetésben. Az író utolsó nyilvános megszólalása a halála előtt két nappal küldött levele volt a társulatnak, amelyet a színház vezetője olvasott fel.

Bucz Hunor, a Térszínház igazgatója, az ott játszott Csurka István-darab rendezője azt mondta: nem fél az örökösök lépésétől, mert a Térszínház a jogokat eddig birtokló Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvánnyal kötött megegyezés alapján és az örökösök jogi képviselőjének tudtával játssza a szerző darabját.

Mi Csurka szellemi emlékművének a megmaradásán, felépítésén dolgozunk hozzá méltó előadásokban; feltételezem az örökösökről, hogy tudják ezt

fogalmazott az igazgató.

Medveczky Attila, a Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-nek elmondta: sem az alapítvány, sem annak jogi képviselője nem kapott semmilyen hivatalos tájékoztatást az ügyben. A Magyar Fórumot kiadó alapítvány Csurka István végrendeleti örököse, ez vonatkozik a szerzői díjra is – fűzte hozzá.
Csurka István 2012. február 4-én, 78 évesen halt meg. Szabadfoglalkozású íróként regényeket, filmforgatókönyveket, rádióhangjátékokat, elbeszéléseket, színműveket írt, utolsó darabja, A hatodik koporsó 2011-ben jelent meg. Életművének, szellemi hagyatékának ápolására 2012 márciusában a nevét viselő emlékbizottság alakult.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top