Krakkó – a közép-európai régióban talán egyetlenként – mindig a legjobb arcát mutatja az érkezőnek. Olyan szerencsésen rétegződik a múltra a jelen, a magasságra a mélység, a komolyságra a vidámság, s olyan sűrű a kultúra szövete, hogy négy nap – ha annyi áll rendelkezésre – nagyon sok mindenre elég lehet.
Az október végi város – túl az örökké tartó turistaszezon „hétköznapi csodáin” – ráadásul még könyvvásárral és irodalmi fesztivállal is csalogatja az idegent. Jó, mondjuk a könyvvásár a világ végén található expo-területre került, de megérte megnézni. Érdemes volt rácsodálkozni, hogy egy nagyon-nagyon mai világban mekkora szeletet foglal el a katolikus egyház!… és milyen jól megférnek a katolikusok és a kaotikusok! Nem mellesleg az egyes villamos üléseinek még a kárpitozásán is Krakkó motívumok vannak!
A város szíve a parkkal körülkerített Óváros, és Kazimierz, az egykori zsidó negyed gyalog is bejárható. Elég sűrű ahhoz, hogy hosszú időre (évekre!) ellássa felfedeznivalóval az embert, s elég kicsi ahhoz, hogy ne kelljen tömegközlekedni.
A négyszögletes alaprajzú Főtér – közepén a Posztócsarnokkal, szélén a felemás tornyú Mária templommal – magában is sok meglepetést rejt. A Posztócsarnok a lengyel iparművészet remekeinek tárháza, s emellett borostyán, ezüst és giccslelőhely is egyben. Örök kedvencem a naiv népi fafaragások közül a Rodin-pózban gondolkodó Krisztus (egyszer tán veszek egyet!). Persze, a turista-piac mára már túlnőtt az épület adta kereteken: a főtéri standok között – zászlóktól övezve – magyar kolbász, szalámi, szalonna illata száll. A tér másik oldalán egymás mögött sorakoznak az utasra váró konflisok, és szinte bármikor feltűnhetnek az utcai komédiások, pantomimművészek, gólyalábasok. A Velocipédes Embert idén nem láttam, viszont az utcazenészek egészen mások, mint mifelénk, nem szakadt szánandó szörnyetegeket kell elképzelni, akiknek az elhallgattatás szándékával fizetünk, hanem képzett muzsikusokat, akiknek hangszeréből Zene árad. Legtöbbjük a poszt-szovjet országokból érkezett, és zeneakadémiai diplomával rendelkezik.
A történeti és művészeti emlékek felfedezője rogyásig járhatja a várost, középkori templom, kolostort találhat szinte minden utcában. Múzeumok, és gyűjtemények sokasága hívogatja az embert, a Czartoryski Múzeum gazdag gyűjteményében megtalálhatjuk Leonardo da Vinci Hermelines hölgyét, amikor éppen nem máshol – most éppen a királyi várban – vendégeskedik. Az 1365-ben alapított Jagelló Egyetem régi épülete, a Collegium Maius is múzeum. Talán nem kell sorolni, hány magyar tanult itt az alapítás óta. Sok magyar vonatkozása van a városnak, a középkori egyetemistákon kezdve, a magyar borkereskedőkkel és uralkodókkal folytatva…
…és akkor még nem is jártunk a város történelmének „ősforrásánál”, a Wawel dombnál, melynek aljában ma is látogatható a legendás sárkány barlangja, s előtte áll egy modern sárkányszobor, mely időről-időre tüzet okád. (Volt néhány év a XXI. század elején, amikor emelt díjas sms-sel lehetett tűzokádásra késztetni a fenevadat.) A domb tetején erődítmény öleli körül az egykori királyi palotát és a székesegyházat, ahol a lengyel történelem nagyjai alusszák örök álmukat, Nagy Kázmér (1310-1370), a legendás Szent Hedvig (1374-1399; lengyelül Jadwiga, mellesleg Nagy Lajos királyunk leánya), Báthory István (1533-1586) lengyel király, vagy a XX. századi Lengyelországot megteremtő Piłsudski generális (1857-1935).
A Wawelből néhány perc alatt átsétálhatunk Kazimierzbe, az egykori zsidó városrészbe, ahol a régi zsinagógák között, a kis utcákon bolyongva megtalálhatjuk a „listás” Schindler gyárát is, vagy – ha vastag a pénztárcánk – betérhetünk olyan, zsidó tradíciókat ébren tartó vendéglőkbe, mint a Singer vagy az Ariel, de elérhető áron is csuda kis kocsmákat, kávézókat lehet felfedezni, s ha a zsidó negyedben megéhezünk, akkor legegyszerűbb, ha az Új Téren (Plac Nowy) – ahol nappal még Piros Aranyat, és Gulyáskrémet is árulnak a régiségek mellett – kérünk egy melegszendvicset (zapiekanka). A megtermett férfiember alkarját eltakaró szendvicsre mindenféle érdekes „feltétet” – például piros áfonya dzsemet is lehet kérni. Meglepően barátságos áron.
A gasztronómiai túra igazában bármilyen súlyú pénztárcával indítható, de ha kőgazdag lennék, nem hagynám ki a főtéri Wierzynek nevű vendéglőt, melynek működése a legendák szerint 1364-ben kezdődött – amikor az épület tulajdonosa vendégül látta Nagy Kázmért –, és azóta is töretlen, az erre tévedő neves emberek, celebek és uralkodók rendszerint itt esznek. Már maga a vendégkönyv is komoly érték: írt bele Steven Spielberg, Peter Greenaway, Sophie Marceau, Kate Moss, az 
idősebbik Bush, François Mitterrand, János Károly spanyol király, Aleksander Kwaśniewski, Lech Wałęsa… A téren található a Szara (ejtsd: ’sara’, jelentése: szürke) nevű vendéglő is, ahol a lengyel ételek kifogyhatatlan tárházát találhatjuk. Tradicionális lengyel ételeket ehetünk a Chłopskie Jadło nevű étteremlánc krakkói éttermeiben is, ahol nem csak az ételek megrendítően finomak, de a berendezéssel sikerült egy sosemvolt, bukolikusan szép (de nem nagyon giccses!) paraszti élet ábrándját megteremteni. A magyar értelmiségiek leginkább a tejbárban (Bar Mleczny) tölthetik meg pocakjukat. Olcsón adják itt is a saját ételcsodáikat, a változatos pirogokat, és a magyar ízlelőbimbóknak furcsa savanyú leveseket, a babot breton módra. Szemben még lángost is kapni!
Az egyik frekventált tejbárban egy hajléktalan lejmolt szorgalmasan és kedvesen, aztán néhány perc múlva megjelent a szomszéd asztalnál: tálcáján akkora rántott hússal, amire még ránézni is nyálcsorgató, irigykedő gyönyörűség. (Nem mellesleg érdemes megjegyezni, hogy „arrafelé” egészen máshogy viszonyulnak a hajléktalanokhoz, s – nyilván ezzel összefüggésben – egészen másfélék a hajléktalanok… aki nyugodtan pihennek a műemlékek tövében, úgy, hogy senkinek meg sem fordul a fejében a száműzésük.)
Az éjszakai élet is csodákat rejt, hihetetlen mennyiségű kocsma, bár, koncerthely várja a szórakozni vágyókat. Érdemes odafigyelni arra, hogy mit bír az ember szervezete, ha nem akar elmozdulni a Főtér környékéről, akkor is „túltervezheti” a programot. A Lizard King nevű koncerthelyen kellemes félhomályban ehetünk-ihatunk, mindig van a színpadon egy-egy igényesebb jazz-, vagy rock-zenekar. A helyből minden modernsége ellenére a századelő mulatóinak hangulata árad. Aki továbbállna, szinte találomra választhat a jobbnál-jobb helyek közül, van, ahol régi fa villamos-belsőt imitál az egész hely, s van olyan is, ahol minden bútor 
kovácsoltvasból készült. A kicsit bátrabbak benézhetnek az átjáróházak kapualjaiba, mert az udvarokból nyíló pincék is rejtenek jó hangulatú kocsmákat. Kellemesen kulturált helynek számít a RE, ahol a boltíves pince mellé épített betonbunkerben javarészt alternatív és punk koncertek vannak. A jazz-koncertjeiről Európa szerte híres Święta krowa (Szent Tehén), odébb a futurisztikus berendezésű Baraka, ahonnan csak egy lépés a Zaraz wracam! (Rögtön jövök!), ahol a meglepő italok tárházával találkozhat, aki bírja.
S ha már az éjszakai étkezésnél tartunk: van két bájos öregember, akik legalább másfél évtizede, de lehet hogy régebben minden este megjelennek sötétkék szakadt-szoci kisbuszukkal a Vásárcsarnok (Hala Targowa) mellett, nyársra tűzik az arasznyi kolbászokat, s fatüzelésű tűzhelyükön nekilátnak a sütésnek. Nem túl bonyolult az étlap: kolbász, mustár, zsemle. Esőben, hóban, ünnepen és hétköznapon este nyolctól hajnal háromig tartanak nyitva!
Szólni kell persze az októbervég kulturális élvezeteiről is, hiszen ezen az őszön ötödször rendezték meg a Conrad Fesztivált, aminek egyetlen hátulütője, hogy a lengyelül nem beszélő külföldiek kicsit kirekesztve érezhetik magukat a nyelvi akadálymentesítés hiánya miatt. Persze, így is izgalmas, hogy milyen névsort sikerült összehozni. Eljött beszélgetni Tahar Ben Jelloun, akinek több kötete is megjelent már magyarul, ott volt Åsą Larsson a skandináv krimik képviseletében, a mediterrán térségből sikerült idecsábítani Claudio Magrist, és a fesztivál programján kívül, az utcán is gyakran össze lehetett futni a Quay fivérekkel, akik éppen az amerikai animációs film művészi megújításán dolgoznak. A helyiek is szép számmal képviseltették magukat, a legérdekesebb figura talán Szczepan Twardoch volt, akinek nevét már most érdemes megjegyezni Morfium című regénye kapcsán. Mellesleg ő az egyik olyan lengyel, aki pódiumon és magánemberként is elkötelezett Márai-rajongó, hosszú mondatokat tud idézni a Márai Sándor lengyelül megjelent műveiből.
Sławomir Mrożek – bár a közelben nyugszik – kimentette magát, és nem vett részt a Conrad Fesztiválon. Mégis mintha jelen lett volna!
És hogy miért van a nagy nemzeti költő Adam Mickiewicz arcán légzésvédő maszk? Mert a szmog és a légszennyezés ellen tüntetők ráadták, a városvezetők pedig rajta hagyták. Napokig!
Ez (is) Krakkó!
