Archív

„Nagyon keményen diktál a fasz… nem szabad azt lebecsülni…”

Pintér Béla lejjebb megy néhány „regiszterrel”, és a hétköznapi, az átlagember még „megtűrt” szabadidős tevékenységére, egy kerületi (mátyásföldi Ikarus, talán) kultúrház néptánc-táncház csoportjára fókuszál, és e zárt közösség belső viszonyainak megoldhatatlan, tragédiába torkolló feszültségeit mutatja meg. (A Pintér Béla Társulat Titkaink című előadásáról írt Rőhrig Eszter)

Pintér Béla

Fotó: Puskel Zsolt

 

Mindenekelőtt azt nem szabad lebecsülni, hogy Pintér Béla színházában van és fontos a történet, sőt több történet is van, és feszesen megszerkesztett, hibátlan logikával felépített az előadás. A történetmesélés előtérbe helyezése szempontjából hagyományos a színházi előadás, de csak úgy tűnik, hogy az. Nem könnyű elemeire szétbontani ezt a finom munkát, a poénok ütnek (például: „Hogy ne dőljön belőled a mérgezett permet, dugd föl a seggedbe az ötéves tervet”), de a mélyebb rétegekbe, a történetelemek összefüggéseibe belelátni komolyabb szellemi erőfeszítések szükségesek. Lehetne beszélni a zenék (középpontba Pánczél György kedvenc nótáját, a Galambszívet helyezném), a színek és betétszövegek, használati (kucsma, táska) és berendezési tárgyak (a támlátlan, piros műbőr székek) vagy akár egyetlen szó, a Balaton utalásrendszeréről, mert bőven lenne mit mondani ezekről is. A besúgás – a darabban is érintett – problematikájával e helyütt nem kívánunk foglalkozni, mivel nincsenek meg hozzá a kellő ismereteink, az ügynöklistát máig nem hozták nyilvánosságra, ezt Pintér Béla is elmondta a Tilos Rádiónak 2013. október 8-án adott interjújában. Mi csak azt szeretnénk felfejteni és megérteni, hogy 2013-ban egy saját színház nélküli alternatív társulat hogyan jeleníti meg a közelmúlt egy adott pillanatát. Pontosabban fogalmazva: hogyan látja egy művész ma az egykori művészeket-értelmiségieket egy nem is akármilyen, az 1980-as év néhány nyári hetébe belehelyezkedve, és minket, nézőket is visszatessékelve ebbe az időbe.

A darabról szeretnénk szólni, de a cselekményidő, a nyolcvanas év időkontextusát legalább néhány névvel jólesne felidézni. Ebben az évben valósággal tombolt az önszerveződő alternatív művészet Pesten, vidéken (Esztergom, Győr, Miskolc), nyilvános terekben zajlott (FMK, Bercsényi és a BME más kollégiumai, a mátyásföldi Ikarus műv. ház, a Kassák Klub), és a legkülönfélébb műfajokban: a zenében (Solaris, Molnár Gergely, a nagyon is jó nevű Kontroll Csoport első koncertjét ez év szilveszterén adja még nem nyilvánosan), a képzőművészetben (Erdély Miklós, Indigó csoport, Rajk László, Pauer Gyula), az irodalomban (a Bibó-emlékkönyv, a Fölöspéldány csoport és a népi írók is itt említendők meg, Csoóri Sándor írását bezúzzák).

Ebben az évben, 1980-ban halt meg Hajas Tibor, az Öndivatbemutató (1976), a szoftszocializmus megrázó dokumentum-installációjának alkotója. Nem véletlenül emelem ki Hajas Tibor filmjét: a korabeli város munka utáni délutánjába dermedt emberpanoptikuma éppen olyan intenzív szociális érzékenységről vall, mint amilyennel Pintér Béla darabjában találkozunk. Pintér Béla nem a kifinomult entellektüelekkel foglalkozik. Nem is kíméli őket. A Vasfüggöny című szamizdat lap főszerkesztője – igaz, sokkoló hatására, de – becsinál letartóztatásakor. Bárdos Deák Ági identitászavart megfogalmazó éneke (Nem én vagyok…) után úszik majd be a színre Balla Bán anya-álma.

Pintér Béla

Fotó: Puskel Zsolt

 

Pintér Béla lejjebb megy néhány „regiszterrel”, és a hétköznapi, az átlagember még „megtűrt” szabadidős tevékenységére, egy kerületi (mátyásföldi Ikarus, talán) kultúrház néptánc-táncház csoportjára fókuszál, és e zárt közösség belső viszonyainak megoldhatatlan, tragédiába torkolló feszültségeit mutatja meg. A játéktér egyetlen és mindvégig jelen lévő díszlet-jel köré szerveződik. A néző akarva-akaratlanul farkasszemet néz a két magnó-forgótárcsával. Ez a díszlet (csakúgy, mint a 42. hét szaunafülkéje) egyszerű, ugyanakkor több asszociációt kelt, ráadásul a két egyenlő művészi formátumú zenész szereplőt (Balla Bán és Ferike) is belefoglalja ebbe a páros-szimmetrikus jelbe. Mielőtt rátérnénk e jel további jelentéseire, ki kell mondanunk, hogy a darab címe, a Titkaink egyszerre, de nem egyforma súllyal utal a test, illetve a hatalom kontrollja alatt tartott emberi tevékenységek titkaira. Általánosságban véve elmondható, hogy a mindenkori hatalomnak megvannak az eszközei ahhoz, hogy az elsősorban őrá nézve veszélyes, de bármi más titkot fölfedjen, afölött ítélkezzen, büntessen. A legkisebb közösségekbe is beépülő „jelentők” és a „szervek” együttműködéséről is szó van a darabban, erre is utal a lehallgató-készülékként, vallomásokat, besúgásokat rögzítő magnótárcsa. De felfogható gépszíjként, a sors (fátum) vagy az idő kerekeként, az örök visszatérés (a gyermek-megrontásos bűnök átöröklődhetnek) jelképeként, sőt, mint valami orsó, magában hordozza a darab minden, külön-külön történetben kibomló szálát. A szereplők szűkös élettere, mozgási lehetősége ellenére (vagy esetleg miatt), igen bonyolult viszonyok jönnek létre, fonódnak össze és szakadnak szét. Noha többször is elhangzik a darabban az írásunk címében jelzett mondat és e testrésznek mind konkrét, mind metaforikus értelemben fontos szerepe van a cselekményben, azért alig akad valaki, akinek ne jutna eszébe két női kebel, amikor a színpadon e körformákat mozogni látja. Igaz, hogy „nagyon keményen diktál a fasz”, de teljesebb lenne a mondat értelme, ha hozzátennénk, hogy önmagától nem lép az működésbe. És éppen ez a nagy probléma. A nők jelentőségét sem lehet lebecsülni, az ősanyából (Szádeczky Elvira pszichiáter) szétágazó női személyeket – akik közül a legfigyelemreméltóbb ember-nő, Ferike anyja, meg sem jelenik a színen, talán azért, mert nem „ereszkedik le odáig” –, végül azt a domina-anyát, aki gyerekként-anyaként egyaránt meghatározó Balla Bán életében. Az előadás egyik finom átkötő eleme: Timike kedvenc énekese, Michael Jackson fehér-ezüst diszkóöltönyében jelenik meg Balla Bán álmában az anya, az anya–fiú beteges viszonya a mindkét alakot életre keltő, kitűnő Enyedi Éva alakjában. Ebben a darabban kemény játszmák folynak a nemek között, de még keményebben merül fel a nemi vonzalmak torz mivolta. A táncház autentikus zenei anyagának gyűjtője, a tudós Balla Bán nemi vágyat érez (tényleges kiélését kétszeresen is letagadja) és él ki nevelt lányán, Timikén és kollégájának fián, Tatár Ferikén. A kisgyerekek megrontója – mint az álom-jelenetben megértjük – maga is szülői bántalmazás, valamint anyai incesztus áldozata. A módosult tudatállapotban: álomban (Balla Bán), illetve az elkábítottságban (Tatár Ferike: „az a keserű íz”) zajló és egymással e szinten összetartozó események megemelik, át is értelmezik (metafizikus impotencia, cselekvésképtelenség) a darabban többször néven is nevezett pedofíliát. A történet során mindössze kétszer borul fel a kronológiai rend: Balla Bán anya-álma időben előreszaladó, Balla álom-közbeni fellációja, majd Katával, feleségével kudarcba fulladó szeretkezése váltja ki feleségéből a végső elutasítást, majd válást; a kissé később következő szeretkező-jelenet Bea és Tatár Imre között pedig retrospektív, időben visszautaló. Az egyetlen „normális” szeretkezést akkor lehetne látni a színen, ha e tevékenység csúcspontjához érkezése előtt nem tartóztatnák le az illegálisan stencilgépet működtető népitánctanárt, a Vasfüggönyt szerkesztő Tatár Imrét. Mi, nézők már tudjuk egy előző jelenetből, hogy megtalálták a sokszorosító gépet és Tatárt le fogják tartóztatni. Tatárnak megy a másik nemmel való kapcsolat, nem úgy, mint a zenetudósnak. Az egymást kiegészítő és némileg kizáró szexuális mozzanat ki van „zökkentve” a lineárisan ábrázolt időfolyamból, és ezzel külön hangsúlyt kap, fontossá válik. Arról már szinte alig mernénk szót ejteni, hogy a „férfi nemző vesszeje” vulgáris megnevezése valószínűleg jövevényszó, a középfelnémet „vas” (ejtsd „fasz”) átvétele. (Legalábbis az erősen hozzáértő Rédei Károly szerint.) Visszatérve a stencilgépre, számunkra fontos emblematikus játékelem ez, mivel a Budapesti Történeti Múzeum új, Budapest történetét bemutató kiállításán a két utolsó tárlóban egy narancssárga Fidesz-pólót meg egy stencilgépet lehet egymás mellett és kizárólagosan látni, amin nem lehet eléggé elhűlni.

Pintér Béla

Fotó: Mészáros Csaba

 

Az eredeti kérdésfeltevésre visszakanyarodva: véleményünk szerint a darab valódi és mély-magja a művészet problematikájával kapcsolatos. Mind a leendő zongoraművész gyermek, mind a népzenekutató kedvenc zeneszerzője Johann Sebastian Bach. A fő kérdés – úgy tűnik – mindig és minden körülmények között az, hogy valamely zárt rendszeren belül a szabadság és variabilitás milyen minősége jön létre. Balla Bán és Tatár Ferike pengeéles dialógusában egy helyütt meg is fogalmazódik, hogy bár ellenkező ízlés-oldalon állnak, a népzenében éppen azok az értékelvek működnek, mint a meglehetősen bonyolult J. S. Bach-zenében.

Az meg, hogy éppen Glenn Gould interpretációjában hangzik fel, többször, és nem akármely helyeken egy Bach-mű lassú tétele – messze nem véletlen. Gould a sima kontrapunktot polifonikussá – ha lehet ezt mondani –, ezer árnyalatúvá tette, az átmenetek egymásba tűnő, lebegő tisztasága vált játéka alapjává. A színpad két szélén: jobbra a billentyűs hangszeren, balra egy mély hangú húros hangszeren, gitáron felelgetnek egymásnak a szürke kalapos zenészek (az egyik a Glenn Gould-díjas Leonard Cohenre emlékeztet).

Pintér Béla

Fotó: Mészáros Csaba

Ez az imént jellemzett kristályzene szól, amikor Balla Bán előbb elkábítja, majd megrontja Tatár Ferikét, és akkor is, amikor ez a Balla Bán öncsonkítással véget vet az életének. Ez a jelenet a lehetőség (a zenében megfogalmazódó tisztaság és szabadság) és a valóság (a szó több értelmében is romlott élet, „bal”-ság) legteljesebb kontrapunktja és meghasadtsága jelenti számunkra az előadás katartikus csúcspontját. A színtársulat játékának összhangja, főképpen Friedenthal Zoltán mindvégig feszültséget generáló jelenléte és színészi játéka mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy sikeres, telt házas, ugyanakkor súlyos tartalmakat hordozó, kíméletlen színházi előadás jött létre.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top