Durica főhőse, Karolina olyan, mint huszonegyedik századi társadalmunk: felszínes, a megszokások és sztereotípiák rabja, nem éli az életét, csupán hagyja elmenni maga mellett. (Szőcs Henriette kritikája Durica Katarina Szökés Egyiptomból című könyvéről)
A Szökés Egyiptomba hősnője szerelmi csalódás elől menekülve elhagyja hazáját, Magyarországot. A mocskos viszonyoktól menekül, a házas férfi szeretője státusztól akar szabadulni, és a mindennapi rutintól. Csak éppen azt nem veszi észre, hogy menekülés nem vezet sehová. Az unalmas, vidéki életet ott hagyva már korábban felköltözött a nagyvárosba, Budapestre, és a multi cégnél betöltött állása sem hozott örömöt életébe. Elköveti ugyanazt a hibát, úgy gondolja, a környezetváltozás megoldást jelent problémáira, és egy hirtelen ötletét követve idegenvezetői munkát vállal Egyiptomban.
Irány a kaland! Otthoni barátai, rokonai arra biztatják, élvezze az életet, hiszen ez az ország annyira távoli, senki sem tudhat kinti élete történéseiről. Azonban a lányt béklyóba kötik előítéletei, sajnálkozva beszél az iszlámról, a muzulmán nők sorsáról. Valójában az egész szezon alatt sem nyílik lehetősége egyiptomi nőket közelebbről, otthoni közegükben megismerni, mivel a kollégái egytől egyig férfiak, továbbra is csak kelet-európai nőkkel, turistákkal tölti a napjait. Ennek ellenére Karolinának a regény elején hangoztatott sztereotípiái a könyv végére sem változnak.
Nem használja ki az adódó lehetőségeket, nem bosszulja meg a magyar szerető árulását, mivel előítéletei gúzsba kötik. Neki a szállodában dolgozó összes fiú csupán dzsigoló, képtelen megérteni német kolléganője, Nina, feltétlen, önromboló szerelmét Ahmed iránt. Sőt, mikor Anna barátnőjétől értesül, hogy a lány rokonát is behálózta egy Schengen-harcos, azonnal, kisvárosi módra akcióba lép, nyomoz a férfi után, majd értesíti a nagynénit a férfi hűtlenségéről. Közben büszke magára, milyen erkölcsösen és nagyszerűen cselekedett. Karolina végig elítélően beszél ezekről a férfiakról, akik egy-egy európai nővel kötött házasságban látják a kiutat szorult helyzetükből. De nem próbálja megérteni ezeknek a magányos, szeretetéhes nőknek a helyzetét sem, akik hajlandóak megfizetni az árát néhány jó szónak, törődésnek. Pedig az ő mozgató rugóikat bizonyára ismeri, tudja, milyen a magányosság, mellőzöttség kínja, hogy miért választják inkább az illúziót a valóság helyett, hiszen az európai férfiaknak hűtő van a szívük helyén.
Karolina kerüli a kalandokat, amibe belekeveredik, például robbantás a Tahrir tér mellett, vagy a sivatagi túra az Iszlám Testvériség tagjaival, csupán naivitása következménye, nem tudatos szerepvállalás. A szezon végén semmivel sem érez többet Egyiptom iránt, mint a munka kezdetén, ugyanolyan felszínesen ismeri az országot, a lakosokat és a kultúrát, mint a turistái. Természetesen a problémái sem oldódtak meg: nem talál szerető férfire, otthon sem várja kihagyhatatlan munkalehetőség. Durica kiválóan ábrázolja, ahhoz, hogy az ember nyerjen, szerelmet, őszinte barátságot, izgalmas lehetőségeket, rizikót kell vállalni, másként nem megy. Az álmodozás nem elég, tenni kell. Lehet, hogy azok a nők, akik kapcsolatot kezdenek egy-egy dzsigolóval, a végén pórul járnak, de közben rengeteg boldog pillanatuk van. És ez az élet sava-borsa.
Durica Katarina több évet töltött külföldön idegenvezetőként Egyiptomban, Törökországban, Jordániában, Tunéziában. Bennfentesként bemutatja ennek a munkának a szépségeit, ill. fárasztó oldalát. Pár hét után akklimatzálódtam, a testem elfogadta a mocskot, pisilés után már nem mostam kezet, minek is Egyiptomban utána mosakodni, inkább előtte kell, és azt alaposan. Bevezeti az olvasót a luxusszállók világába, betekintést enged a kulisszák mögé, láthatjuk, mi van a csillogó felszín alatt. Ez a részletes leírás különösen varázslatos lehet azok számára, akiknek nincs alkalma ilyen helyeken eltölteni pár kellemes napot.
A szöveg mondatszerkezetei egyszerűek, rövid, mindenki számára érthető, pörgős mondatok jellemzik. Néha azonban mégis ezt a forgatókönyvszerűséget érezzük a regény hibájának, sokszor szívesen olvasnánk bővebben az adott helyzetről. Nyugodtan lehetett volna száznyolcvan oldal helyett kettőszázötven.
Jaffa Kiadó, 2013.
