A francia nyomozók doyen-je, Maigret nemcsak új bűnüggyel, de új bűnözési formával is találkozik a Maigret és a gengszterek című regényben. (Csanda Mária kritikája)
A chicagói gengszterek világa nem volt olyan kézenfekvő és jól ismert az ötvenes évek elején, amikor a történet játszódik. Afféle egzotikumként jelenik meg a párizsi bűnüldözés világában. Azóta már kiművelődtünk Coppolán és Tarantinón, a parodisztikus Guy Ritchie filmeken, de a legújabb videojátékok között is népszerű a gengsztervilág, úgy, ahogyan még az 1920-as, ’30-as években kialakult.
Maigret két olasz vendéglősnél jár, akik Amerikából jöttek át, akárcsak az onnan átrándult keresett személyek. Beléjük, két chicagói gengszterbe botlik a szorgalmas, de peches Lognon nyomozó, becenevén is Balfácán. Persze Maigretnek kell kihúznia a pácból a balszerencsés kollégát, amivel elkezdődhet a nyomozás. Vele párhuzamosan pedig az a lélektani ábrázolás, ami a Simenon-krimiket vonzóvá teszi. Mert Maigret legbelül nagyon emberséges, tud bánni az olyan selejtes esetekkel, mint a jószívű, igyekvő, mégis balfék kolléga. Egyszerre tud nagyon gyorsan reagálni, szervezni, ha kell, és nem mellékesen figyelni és vigyázni a szerencsétlen flótás kolléga beteges feleségére. Egyéniségével leveszi lábáról a folyton felbukkanó párizsi kis nőket éppúgy, mint kollégáit, akik felnéznek rá, s ha kell, 24 óráznak a főnökkel minden zokszó nélkül. Maigret kényszerítés nélkül szóra bírja, akit kell, de minden erénye mellett ő is téved, melléfog, nem hibátlan, egyszóval emberi.
Itt kezdődik a feszültség azzal, hogy a chicagoi gengszetervilágban emberiességnek, szolidaritásnak helye nincs, előbb lőnek, aztán kérdeznek, mint egy félresikerült akció során ez bebizonyosodik. Vajon elbír a gengszterekkel Maigret, ezekkel a más, kegyetlenebb stílusú bűnözőkkel, mint amilyenekhez idáig szokott?
Szerencsére kap egy fülest, ahonnan bravúros nyomkövetéssel rajtaütő akciót szervez. Közben a füles nyomán egy másik, a lóversenyekre szakosodott kolléga is nyomozni kezd, majd eltűnik. A továbbiakat már nem áruljuk el, járjon a végére az olvasó. Talán még annyit, feltűnik egy amerikai nyomozó is, aki végig nem fedte fel magát, és jobban hasonlít a Balfékre, mint Maigretre. És erre inni kell, mint ahogy rengeteg kiskocsmát járunk végig a nyomozás során, és legalább annyi fajta itallal találkozhatunk a könyv lapjain, mint ahány fajta nővel.
Nem vitás, Maigret ugyan hűséges a feleségéhez, de Simenon, a népszerű figura megalkotója nagy nőfaló hírében állt. Ám az író hisztis, öreg vagy beteg nőalakjai is nőiesek, szeretnivalók. Párizsban nőnek lenni jó. Nőknek olvasni Simenont ezért mindenhol jó. Férfiaknak pedig azért, mert Maigret végül győz, a győzelem tehát a férfiaké. Gengszterek és nők legyőzve.
/Simenon, George: Maigret és a gengszterek. Bp., Agave könyvek 2013./
