A Librarius könyvek sorozatban megjelent Podmaniczky Szilárd Klímadogma című regénye. Egy rövid bemutatás után egy részletet olvashattok a könyvből, ami a cikk alján kedvezményesen megrendelhető.
A klímadogma azt állítja, van globális felmelegedés, és ezért a légkörbe juttatott, növekvő mennyiségű szén-dioxid a felelős. De jön egy fiatal tudós, és műholdas adatok segítségével bebizonyítja, hogy a globális felmelegedés nem a szén-dioxid számlájára írható. Úgy látszik, nem tartható tovább az a politikai retorika, amely a felmelegedés apokaliptikus víziójával tartja rettegésben az embert. Egy tudóst azonban sokkal könnyebb eltávolítani, mint egy ekkora víziót lerombolni. Csakhogy Larry Brandtet nem olyan fából faragták, aki könnyen megadja magát.
Larry apró srác volt, mikor a fejébe vette, hogy valami egészen különös dolgot fog felfedezni. Ez az ösztönös vágyakozás a tudományos pálya felé tereli, de őt nem a kutatói karrier, hanem a felfedezés izgalma hajtja. Larry ízig-vérig mai fickó, szerelmek és barátságok szövevényes hálójában kering, ám egy váratlan esemény arra kényszeríti, hogy újragondolja az életét.
Részlet
Fél tíz volt, mikor csöngettek. Larry kinézett az ajtón, két
szerelő állt a kapuban. Újra csöngettek. Larry, ahogy volt,
papucsban nyitott kaput. Az egyik fickó azt mondta, a villanyórán
kell ellenőrizniük a plombákat, legyen szíves megmutatni,
hol találják.
Larry elindult a kerten keresztül. A másik férfi megjegyezte,
milyen szépen fölásták a kertet. Neki is kellene egy ember,
aki megcsinálná, mert annyi munkája van, hogy este,
amikor hazaér, nincs már ideje rá. Az asszony meg rágja a
fülét. A legjobb lenne lebetonozni. Larry még nevetett is,
hogy ő elvállalja, de komolyan. Ráér. Megkérdezte, mekkora
területről lenne szó. A férfi azt mondta, á, csak úgy harminc
négyszögöl. Az mennyi, kérdezte Larry, mire a férfi
pontosan kiszámolta neki. És ettől kezdve Larry nem emlékezett
semmire.
Arra ébredt, hogy sötétség van körülötte, a szokottnál párásabb
a levegő. A két keze az ölében, megkötözték. Föl-
emelte a kezeit, megdörgölte az orrát, mert viszketett. Halálfélelem
fogta el.
Hol vagyok, kérdezte Larry.
A pokolban, válaszolt egy hang.
Larry összeszedte lélekjelenléte utolsó morzsáit.
Nem hiszek benne, mondta.
Pedig jobban járnál.
Larry valami fotelféleségben ült a hátára csúszva. A combjához
nyomta az öklét, megpróbált fölülni.
Mit akarsz?
Nem sokat, mondta a hang.
Larry remegett a félelemtől.
Nagyon kérlek, ne bánts!
Az attól függ.
Levennéd a fejemről ezt a valamit, alig kapok levegőt.
Az nem jó jel, Larry. Levegőre szüksége van az embernek.
Most egy időre magadra hagylak. Gondold át az életed. Minden
egyes részletet. Aprólékosan.
Kérhetek egy pohár vizet?
Még nem.
A levegő megmozdult Larry körül, amitől friss oxigénhez
jutott. Kinyílt és becsukódott egy ajtó.
Larry a sötétben ült. Nagy levegőket akart venni, hogy
megnyugodjon, de a sűrű szövésű vászon a szájára tapadt.
Fölemelte a kezét, hogy lehúzza a fejéről a vásznat. Valami
hurokkal lehetett a nyakára kötve, mert amint fölfelé húzta,
megszorult a torkán.
A lábai nem voltak összekötve, megpróbált fölállni. Először
visszazuhant, aztán fölállt. Maga elé tartotta az öklét, csoszogva
elindult. Nekiütközött valaminek, elfordult. A falat
kereste. Ha körbe tapogatja, megtalálja az ajtót. És akkor mi
van? Úgysem juthat messzire ezzel a zsákkal a fején. Visszabotorkált
és leült. Emmára gondolt és Kate-re. Aztán arra,
hogy azt sem tudja, milyen napszak van. És azt sem, hol van.
Se tér, se idő. Ez mégis a pokol, gondolta Larry.
A helyiségben hideg volt, a szagok alapján pincére gondolt.
Minden dohos és nyirkos.
Nem kellett végiggondolnia az életét, biztos volt benne,
hogy a fölrúgott munkája miatt van itt. Az utóbbi években
minden arról szólt. Szédült a sötétségtől és a bezártságtól.
A halálfélelem hullámokban tört rá. Aztán beszélni kezdett.
Klímakutató vagyok, mondta. Elmondta a szülei nevét, és
hogy mikor születet. Beszélnie kellett, az jó volt. De ettől
még jobban kiszáradt a szája, abbahagyta.
Meg fogtok ölni, kérdezte hangosan.
Meg, válaszolt a hang.
A férfi nem ment ki a helyiségből, mindvégig ott ült, és
nézte Larryt.
Larry nem kérdezett többet, várta az ütést, a szúrást, a
lövést. A keze és a lába reszketett, a fogai egymáson vacogtak.
Beleharapott a szájába, elmetszette a finom bőrt.
A vér sós volt.
Mit kell tennem, kérdezte Larry.
Arra magadtól is rájössz.
Folytatnom kell a kutatásokat? De hogy folytassam, ha
megö… Larry nem bírta kimondani, elcsuklott a hangja, sírt.
A takony belefolyt a szájába. Lenyelte. A zsák átázott a fején,
még nehezebben kapott levegőt.
Ha nem mondod meg, mit kell tennem, nem fogom tudni,
nyöszörgött Larry. Rohadt nehéz volt. Nehezebb, mint Ivorral
szemben. Ott legalább megvolt az esélye, hogy csak vicc. De
ez nem az.
A félelme odáig fokozódott, hogy elájult.
Nem tudta, meddig lehetett eszméletlen, egyszer csak magához
tért. Éhes volt. A szája teljesen kiszáradt. Fájt a feje,
lüktetett a tarkója.
Van itt valaki, kérdezte.
Nem jött válasz. Larry fölállt, nekirohant az asztalnak. Tört
és zúzott, amíg el nem vágódott.
Fölösleges sebeket ejtened magadon, mondta a hang.
Kapd be! Elmégy a picsába a hülyeségeddel! Vedd le a fejemről
ezt a szart, és fejezzük be, mondta Larry, mert hirtelen
elege lett az egészből. Rájött, hogy a saját félelme tartja fogságban.
A barátnőd jól van, kérdezte a hang.
Azt próbáld meg, szétrúgom a segged!
Van rólad egy remek videónk.
És?
Még a biztonsági kamera készítette a repülőtéren. Emlékszel,
Larry?
Mi? Dick?
Egy videó úgy manipulálható, ahogy akarjuk. Nincs az a
jól kereső szakértő, aki megmondaná, hogy hamis.
Figyelj, egyszer jussak ki innen, megkereslek, és nagyon
megverlek.
Bármit mondhattál annak a buzinak, Larry, bármit.
Szóval, zsarolsz. Rendben. Menjünk el odáig! Menjünk csak!
El is megyünk, Larry.
Akkor gyertek. De ne lepődjetek meg, ha rosszul kártyáztok,
és előhúzok valamit Hopkinsról. A levegőbe pufogtatott
szén-dioxidról és a békemániájáról. Sok országban örülnének
neki. Úgyhogy fejezzük be szépen!
A hang sokáig hallgatott. Közben suttogást hallott, mintha
megbeszélné valakivel.
Jól van, Larry, egyelőre befejeztük! Egyelőre!
Egyébként hadd kérdezzem meg, így szemtől szembe,
mint férfi a férfitől, mi a szarért ragaszkodtok hozzám. Annyi
elfuserált tudós van, aki könnyen odaadná magát egy csekkért.
Mit rugóztok rajtam?
Larry, keveset jársz színházba.
Egyáltalán nem járok.
Akkor tudnád, hogy az előadásnak hitelesnek kell lennie.
Pontosan ezért nem járok.
Nekünk te kellesz. Te hiteles vagy.
Mondd meg Hopkinsnak, hogy bekaphatja. És ha egy újjal
hozzánk nyúltok, terítek. Most pedig vedd le rólam ezt a
szart, mert megfulladok.
Jó éjszakát, Larry!
És ettől kezdve megint nem emlékezett semmire.
Kint az erdőben tért magához, a város szélén, teljesen átfagyva,
papucsban és egy szál ingben, amiben a szerelőket
engedte be, hogy a plombákat ellenőrizzék. Az orrába beleszáradt
a vér, a nadrágja végigszakadt, de a zsebében talált
egy kis aprót. Beült az első taxiba, hazagurult.
A kapu nyitva volt. Emma jelent meg az ajtóban.
Larry, az istenért, mi van veled?
Á, semmi. Ne kiabálj, fölébred Kate!
Tudod, hogy mit éltem át? Hol voltál?
Elvittek.
Larry reszketett a hidegtől. Emma teleengedte a kádat forró vízzel.
Ezt egyszerűen nem akarom elhinni, mondta Emma. Van ilyen?
Jobb lett volna, ha álmodom.
Szegény Larry! Emma össze-visszacsókolta Larry fagyos bőrét.
A sós izzadtság most oldódott le róla.
Csörgött Kate órája, egy perc múlva megjelent az ajtóban,
Larry nyakába borult, szipogott. Emma reggeli közben elmesélte,
mi történt.
Akkor mostantól veszélyben vagyunk, anya, kérdezte Kate.
Nem tudom.
Végig kell gondolnunk, hogyan tovább.
Kate beleharapott a lekváros kenyérbe, tejet ivott rá.
El kell mennie, kérdezte Kate.
A fürdőszoba ajtaja nyitva állt, Larry törölközött.
Nem tudom, Kate, fogalmam sincs.
