„Istenem, kis ország vagyunk. Nekünk csak egy csőcselékre telik.” – válogatás egy ex-rádióriporter emlékcserepeiből
089 Függelemsértés
Nagyonsokadszor és már nem is az első szereposztásban ment a „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” a Vígben, mikor az Esztert játszó lánnyal beszélgethetek, s ő kedvvel mesél. Pl. arról – húsz esztendő multán –, hogy anno a kínok kínját élte meg az ügyelőnő által szervezett „pinazsúrokon”. Az ügyelő asszony azért szervezte ezeket tracspartikat, hogy mindenkit benyálazzon, kibeszéljen, aki csak nála vendégeskedik. A darab beli Eszter arról is mesél, miként gyilkolták meg az édesapját, amikor a Nyugati pályaudvaron összetereltek közül „nagydolgozni” kikérezkedett. Aztán témát vált: máskor nagy dráma volt egy este, mikor középiskolás volt a közönség, és a suli ügyeletes „jófeje” beszólt, mire a közönség szinte fölrobbant a röhögéstől. Az Esztert játszó csaj ekkor kilépett a szerepéből, bár tudta, ez szigorúan tilos. Két percig beszélt odafönn, a színpadon, de utólag már nem tudta volna felidézni, mit mondott. A nézőtéren dermedt csend. Az előadás eztán hibátlan lement. Másnap Zoli főrendező-igazgató magához rendelte. „Na, nekem annyi. Vajon ki veszi át a szerepemet?”
– Szia! Whisky? Konyak? Vodka? Unicum?
Órjásit, tán még soha ekkorát nem dumáltak.
Tizenév telik el. Valami betegség. A vizsgálat végeztével a professzor:
– Ott voltam AZON az előadáson. Maga mentette meg a helyzetet. Amint hazaértem, hívtam is Zolit, hogy gratuláljak neki – magához.
090 Megint lopok
1945 május elseje. Amiént importálták a bizánci gyakorlatot: vonul ám Nagybudapest Büszke Népe a TRIBÜN előtt. Arra jár-kel Királyhegyi Pál egy barátjával, aki csak néz, néz, s elképed: – . – Pali, ezeket a komonistákat láttam már az őszön. De akkor nyilas karszalaggal…
Mire K.P., a sokat – nagyjából mindent – látott pesti zsidó így felelt:
– Istenem, kis ország vagyunk. Nekünk csak egy csőcselékre telik.
091 Csoda
Már hallott mindenfélét a munkaszolgálatról, tudta hát, hogy halni megy. Huzatos Ukrajna. A keretparancsnok – tartalékos főhadnagy – mosolyog. Szinte nulla a mortalitási ráta. És van kóser kondér. Egy nap német őrnagy jön ellenőrizni.
– És az ellátás?
– Parancsoljon belekóstolni! – mondja a főhadnagy, és adja a kanalat.
– Ez rendben – így a német őrnagy, s lép a kanállal a másik kondérhoz.
– Na, ma nem eszünk – sóhajtanak az ortodox zsidók. Ám ekkor a keretparancsnok másik kanalat ad a német őrnagy kezébe:
– Inkább ezzel, bitte!
– Mégis eszünk. – száll a megkönnyebbült sóhaj.
– Rendben ez is – nyugtázza a német őrnagy a kóser kaját.
Magyarázat: a Magyar Királyi Honvédség elhárításának figyelmét elkerülte, hogy a civilben tanítóként dolgozó, rom. kat. parasztcsaládból származó tartalékos főhadnagy árva. Kiskorában egy gyermektelen zsidó patikus házaspár fogadta örökbe. Fölnevelték. Kitanítatták. Szerették. Róluk 1944 októbere óta semmi hír.
092 A családban marad
Csopaki köztudottan hebegős srác: „fö-ö-fölszedtem egy bo-bo-bombázót a di-di-diszkóban. Tá-tá-táncoltunk, aztán fi-fi-fizettem ne-ne-neki vö-vö-vörösboros ko-ko-kólát. Me-me-megdumáltam frankón. Ha-ha-hazajött ve-ve-velem. Fu-fu-futottam a fü-fü-fürdőszobába, d-d-de a-a-amíg zu-zu-zuhanyoztam, a fa-fa-fater megba-ba-baszta.”
093 Éjféli mise
Megy minden rendben. Csudákat beszél a püspök. A végén himnusz. Kifelé gyónjuk egymásnak: „Azért mi máshoz vagyunk szokva. Se Internacionálé /…ti rabjai a földnek…/, se szovjet himnusz /…szabad köztársaságok…/.”
Pár perce még „semmik” voltunk, oszt végül mégsem lettünk „minden”. Mikor jöttünk, olvadt. Most, hogy mennénk, ráfagyott. Csúszkálunk, hanyadtesünk. Kicsit még hetvenegy van. Csak egy hét, s menten hetvenkettő.
FOTÓ: ffffound
Könyvek a médiáról az Írók Boltjából:
