Archív

Az elveszett Jane Austen-kézirat

Keresés a weben

Syrie James az Austen-életrajz és -életmű beható ismeretében írta meg kettős regényét. Bravúrosnak is mondható újraalkotási képessége, mellyel megidézi a XIX. századi írónő nyelvhasználatát, alak- és cselekményformálását, még a lelkületét, komikum iránti érzékét is. (Harmat György kritikája)az elveszett jane austen kezirat

Egymáséi lesznek, vagy sem? (Mármint a Hős és a Hősnő.) Ez a kérdés hajszolja előre az olvasói, nézői érdeklődést lapról lapra, percről percre. A lányregényekben, a romantikus komédiákban és Jane Austennél is. Az persze itt a (művészi, befogadói) paradoxon, hogy a kérdés valójában költői. Hiszen a végén (szinte kivétel nélkül) egymáséi lesznek. (A Hős és a Hősnő.) A lányregényekben, a romantikus komédiákban és Jane Austennél is. Az alkotó úgy tesz, mintha nem tudna erről, és elterel, kanyarog, akadályokat emel, mielőtt a happy end kényelmes révébe kormányozná hőseit. A befogadó – önérdekből – szintén úgy tesz, mintha nem tudna erről, s az alapkérdés jegyében végigizgulja a regényt (filmet). A kölcsönös megállapodás mindkét fél számára előnyös.

Napjaink Austen-rajongó és -szakértő amerikai írónője, Syrie James könyvének (Az elveszett Jane Austen-kézirat) esetében izgalmunk megkétszereződik. Hiszen voltaképpen nem is egy, hanem két (összekapcsolódó) regény ez. Az a bizonyos kézirat ugyanis eltűnt bár, de megtalálják. Mégpedig az Oxfordban tanult, Los Angelesben élő könyvtárosnő, Samantha (aki barátját kísérte el egy orvoskongresszusra Londonba) és a jóképű pénzügyi szakértő, Anthony, annak a devoni udvarháznak a tulajdonosa, amelyben Austen frissen megírt regényének egyetlen példányát 1802-ben elvesztette. S ha már meglelték, rögvest el is kezdik falni A Stanhope család című kéziratot. Ettől kezdve Syrie James művében párhuzamosan halad a két regény: az olvasó páré és azoké, akikről olvasnak. (A hősnő Rebeka Stanhope-ról például, egy jóságos, de szerencsétlenül járt lelkész lányáról, aki megpróbál helytállni a rá szakadt bizonytalanságban és – nem mellesleg – a párválasztásban.)

Mindez persze fikció. Vagy vágyálom, ha úgy tetszik. Nem fedeztek fel Jane Austen-kéziratot a XXI. században. Pláne nem oxfordi doktorátusra aspiráló kaliforniai könyvtárosnők meg nevelődésre szoruló és képes angol úriemberek. Mindez Syrie James fantáziájának szüleménye, aki e 2012-es – magyarul június elején megjelent – műve előtt öt évvel már bizonyságát adta, hogy remekül rá tud érezni minden idők egyik legkedveltebb írónőjének stílusára, világára – egy ugyancsak fiktív, tehát sosem létezett emlékiratban (Jane Austen naplója). Amerikai követője most egy komplett Austen-regényt tesz le az asztalra (pontosabban annak imitációját) az eddig ismertek, az Értelem és érzelem, az Emma, a Meggyőző érvek és társaik mellé – egy mai történettel körítve.

Ez utóbbi (a kézirat megtalálásának históriája, Samantha ráébredése igazi útjára, feladatára és választása a két szeretett férfi között) cselekményében, főképp pedig jellemábrázolásában, társadalomképében soványka, vázlatos, egysíkú, messze esik az austeni magaslatoktól. Bizonyos értelemben tükörként funkcionál viszont a regénybeli regény mellett (vagy azzal szemben). A Stanhope család Rebekájának és Az elveszett Jane Austen-kézirat Samanthájának élete is kibillen az egyensúlyából (az utóbbié nem drámaian), és mindkettejüknek irányt kell váltaniuk „szerelmük tárgyát” illetően is. Így – minden gyengesége ellenére – a XXI. századi történet (mai módon persze) a XIX. századit visszhangozza.

Jane Austen írásművészete – s ebben Syrie James is jeleskedik – (többek között) azzal áll oromként magasodva a lányregények és a romantikus komédiák fölött, hogy míg a Hősnő már a regények kezdetén adott nála, a Hős személye gyakran az események előrehaladtával választódik ki a Hősnő (és az olvasó) számára. Szorosan összefügg ez azzal, hogy az Austen-művek fejlődésregények (talán legragyogóbb alkotása, a már címében is ezt a problematikát hordozó Büszkeség és balítélet például), a Hősnő és a Hős tévedések, félreértések, vétkek, megbánások, megbocsátások, átalakulások során jutnak el egymásig. A happy end így Austennél nem kellék, hanem szükségszerűség.

James abban is méltó tanítványnak bizonyul, hogy elődjéhez hasonlóan erős hangsúlyt helyez a korabeli nők végtelen, egész életüket meghatározó anyagi (ezzel együtt társadalmi, érzelmi stb.) kiszolgáltatottságára, melyből a megfelelő házasság – és a vele járó, férfihoz kötődő vagyon – az egyetlen kiút. Ezért centrális problémája az Austen-regényeknek a párválasztás, mely érett (vagy éretté váló) hősnői számára mindig érzelmi kérdés is, nemcsak anyagi. Míg őket – vágyteljesítésként is – sorra biztonságos révbe juttatta, a vibrálóan okos és tehetséges Jane Austen rövid élete folyamán (1775 – 1817) nem ment férjhez.

Syrie James az Austen-életrajz és -életmű beható ismeretében írta meg kettős regényét. Bravúrosnak is mondható újraalkotási képessége, mellyel megidézi a XIX. századi írónő nyelvhasználatát, alak- és cselekményformálását, még a lelkületét, komikum iránti érzékét is (amint ezt a magyar közönség számára Nádasdy Vilma fordítása hűen közvetíti). Ahhoz persze zseni kellene, hogy egy másik zseni belső lényegéhez férkőzzön, és a jó tollú James nem az. Az angol társadalom egy behatárolt, viszonylag szűk szeletét ábrázolta Jane Austen, azt viszont páratlan megfigyelőkészséggel, tűpontosan, szikrázó, nemegyszer szatírába hajló humorral. Sokak vélekedésével ellentétben nem romantikus író volt ő, hanem realista. Olykori érzelmessége pedig jóval közelebb áll a megváltástörténetekéhez, mint a lányregényekéhez. Hiba lenne persze mindezt Syrie James művén számon kérni, mely maradéktalan, pompás, jobbára színvonalas szórakozást nyújt, olvasóként legalább akkora éhséggel faljuk, mint Samantha és Anthony azt a bizonyos, szerencsésen megtalált kéziratot.

Hangoskönyvek, könyvek Jane Austentől:

librarius ib rendelo

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top