A Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában látható kiállítás tárlatvezetésére a kiállítás kurátorát, Galambos Ádámot kértük föl.
Szögesdrótba rejtett nyírfakérgek
Ámos Imre 1942-es ukrajnai munkaszolgálata alatt már papírhoz sem jutott hozzá. Csak egy golyóstolla volt. Egy, az arra oly gyakori nyírfából hántolt le egy apró darabot, majd tollal alkotni kezdett. Onnan még hazajött, a nyírfa alkotást feleségének, Anna Margitnak adta, majd az Antal-Lusztig Gyűjtemény egyik féltett darabja lett. 2013-ban kortárs művészeket kértünk meg, hogy nyírfakéregre alkossanak. Az volt a kérésünk, hogy találkozva a hordozó és a méret korlátaival foglalkozzanak azzal a kérdéssel, hogy mit jelent ma megkötötten alkotni. Tíz művész – Aknay János, Benczúr Emese, Böröcz András, Ézsiás István, Fehér László, Haász István, Kalmár János, Konok Tamás, Kovács-Gombos Gábor, Tölg-Molnár Zoltán – küldte vissza saját nyírfa alkotását. Ezt Szabad Júlia egy, a zsinagógában található szögesdrót hengerrel installálta. Ez a csoportos emlékmű kiáltvány a beszorítottság, a korlátozottság ellen.
„Elfelejtettek, mintha meghaltam volna, olyan lettem, mint egy kallódó tárgy” (Zsolt 31, 13) – olvasható a feliraton. Mindez egy olyan térben látható, ahol a földön otthagyott, régen pompázó, a zsinagógát díszítő tárgyak hevernek. Fájdalmas valóság. Ugyanolyan fájdalom, mint ami Ámos Imrével, Radnóti Miklóssal, Szerb Antallal és ezer és ezer ismeretlennel történt. Váli Dezső zsidó temetője, Matzon Ákos reliefje, Szüts Miklós kiáltó diptichonja egy méltatlanul elhagyott térben.
A Rumbach utcai zsinagóga tóratartójának helye még most is üresen áll. Az ajtók a kiállítást megelőzően egy oldalsó zugban hevertek. Az előtérben Lugossy Mária Meredek út című alkotása látható. A rendezésnél a tóratartó ajtóit visszahelyeztük, közé került a kiállítás szögesdrótból kiírt mottója: „Hol van a te testvéred?” A Genezis könyvében Kaint kérdezi az Úr, hogy hol van Ábel. Kain pökhendi válasza megegyezik a holokauszt idején a deportáltaktól elfordított arcú emberekével, vagy azokkal, akik ma elmennek azok mellett akiket megkülönböztetnek, kiszolgáltatnak, eltipornak. „Talán őrizője vagyok én a testvéremnek?” – kérdezte Kain, aki addigra már elkövette az első embergyilkosságot. Pauer Gyula Sorskönyv című alkotása mintegy könyvként nehezedik a feliratra. Mit teszünk holnap?
Ámos Imrétől jelenleg tizenkettő alkotás látható a kiállításon. Ezeket kortárs művek ölelik. Az előtérben Bohus Zoltán Vízió című alkotása egy olyan híd, amely egyik oldalról összeér, a másik nézetből a két oldal egymással nincs szinkronban. Ezt egy tróglira helyeztük, mintegy kérdést feltéve: építünk vagy rombolunk? A háttérben kortárs írók kézzel írott vallomásai találhatóak. Ezek tanúskodások arról, hogy mit gondol Kertész Imre, Podmaniczky Szilárd, Takács Zsuzsa vagy Parti-Nagy Lajos az ámosi életműről és arról, amit vele és sorstársaival tettek.
A zsinagóga bal oldali ajtajára erősített alkotás Tölg-Molnár Zoltán munkája. A felirat „esse” azaz lenni. A régebben közlekedésre használt átjárót mára befalazták. A falnak nekitámasztva található ez az ajtó. A lét a holokauszt idején kérdéssé vált… Háttérben Konok Tamás Ezer ember emlékére című alkotása közben arra figyelmeztet, hogy a létért való kiállás minden kor és minden ember felelőssége és feladata.
A Rumbach utcai zsinagógát a bécsi szecesszió egyik meghatározó építésze, Otto Wagner tervezte. Az 1872-ben, romantikus mór stílusban megépülő épület a a konzervatív zsidók, az úgynevezett „statusquo” zsidóság budapesti főtemploma volt. 1941. augusztus végén a nácik internálótáborként használták és több ezer embert Kamenyeck-Podolszkba deportáltak innen. Az épület ma is romosan, elhagyatottan hirdeti a múlt érthetetlenségét.
