Nyúlszáj, a kissé együgyű, frissen serdült szomszédlány nem nimfomán (különben is, mi számít annak?), hanem egészséges ösztönei és szeretetvágya, meg a háború végére krónikussá vált fiú- és férfihiány viszi a kutyaszexig. A nagy füzet a Forte – Szkéné előadásában a 23. Thealteren Szegeden.
Sosem hittem a gyermeki ártatlanságban. Az egypetűjé ikrekség meg minden bizonnyal valami életre szóló bizarr másállapot. Tudat- és harmóniahasadásos lét.
A háború vége felé a nyugati határszélen lakó, senkit sem szerető nagymamához költöztetett ikerpár a könyörtelenség közepette szocializálódik. Abból építkeznek, amit tapasztalnak, maguk körül látnak, ezek az élmények egytől egyig betegek. Hát persze, beteg a világ kicsiben is, háború van. Ők pedig a felnőttséget gyakorolják: vakot, süketet, éhezőt, koldust majd kegyetlent játszanak, aztán úgy maradnak. Tapasztalataikat a Nagy Füzetbe írják, feszes következetességgel és őszinteséggel. Csupasz, csontváz-mondatok sorjáznak, lepletlen bitangvilág épül a padláson rejtegetett füzetben és lenn a kertben, a faluban.
Az előadás is pőre, nincs lepel, ami lehullna végül, mégis tömör, mint egy fej káposzta. Cukkini, padlizsán, több mázsányi krumpli, répák és káposzták, és lakodalomnyi kelt, dagasztott, a színpadon nyújtott tészta tartozik A nagy füzet kelléktárába. Permanens krumplis verem- és rohadt zöldségszag lengi be a régi zsinagóga lecsupaszított terét. Szinte bele van verve az orrunk: ez az élet inkább rohadt tök, mint habos torta. A boszorka-nagymama kertje bőséges termékenységével akár idilli terepe is lehetne a felnőtté válásnak. De nem, esély sincs az idillre. És ezzel ők, a fiúk is tisztában vannak.
A plébános egy alkalommal egy bibliát akar nekik adni:
– Tessék! Ezt olvassátok! Szép történetek vannak benne Jézus Krisztusról és a szentek életéről.
– Mi már ismerjük azokat a történeteket. Van Bibliánk. Olvastuk az Ótestamentumot meg az Újtestamentumot is
– Hogy Olvastátok az egész Szentírást?
– Igen, plébános úr. Sok részletet könyv nélkül is tudunk.
– Például melyik részleteket?
– Részleteket a Genezisből, az Exodusból, a Prédikátor könyvéből, a Jelenések könyvéből és máshonnan.
– Ezek szerint ismeritek a Tízparancsolatot. Meg is tartjátok?
– Nem, plébános úr, nem tartjuk meg. Senki sem tartja meg. Meg van írva: „Ne ölj!”, és mindenki öl.
A nekivadult szexus is eléri a fiúkat, amikor a szolgálólány heti rendszerességgel fürödni rendeli őket. A tésztával mintázott meztelenség, a szépen koreografált bűnös (?) bujaság újra és újra előtérbe kerül. A zöldségekkel mindent meg lehet rajzolni: vöröskáposzta levél a kipa, hullahegyeket vagy aknamezőt is mintázhatnak a krumplis zsákok, a krumpliszemek meg lövedékek vagy éppen brutális ütések. A tökök tucatjai teret jelölnek ki, káposztából van a kerítés, padlizsánszoknyája van a táncosnőnek. Az ikerfiúk is gyakran tökpallókon egyensúlyoznak, súlyos koncentrációval, mintha aknamezőn kelnének át.
A munkás koreográfia, a táncok és mozgások valamint a szöveg egysége olyan szoros rendben van ebben az előadásban, mint káposztában a levelek. A finom rétegek egymást ölelik, szorítják, összességükben kemény és súlyos objektummá válnak. Ez egy nagyon kemény matéria.
Nyúlszáj, a kissé együgyű, frissen serdült szomszédlány nem nimfomán (különben is, mi számít annak?), hanem egészséges ösztönei és szeretetvágya, meg a háború végére krónikussá vált fiú- és férfihiány viszi a kutyaszexig. A fiúk persze ezt is meglesik, s az sem marad előttük titok, hogy a plébános is tőle, általa szokott megkönnyebbülni. Aztán amikor a front megérkezik, ő, Nyúlszáj hívja be a zabráló katonákat, hogy gyertek, gyertek rám még. Azok meg sokan vannak, hát halálra basszák – Boldogan halt meg, mondja az anyja, aki évek óta akkor szólal meg először.
Később szenvtelenül nézik végig érkező anyjuk és újszülött gyermeke halálát. A felnőttek, az önállosodás világába pedig nem is a váratlanul előkerült apa vállán állva, hanem annak szétszaggatott testén lépdelve vezet az út – miután szenvtelen ravaszul előre küldik az határzár aknamezejére.
A néző a darab végén feláll és a ráfröccsent zöldségdarabokat lesöpri magáról. Eszébe jut, amikor vagy 18 éve az Aiowa színháza szórta meg ennyire nézőit az előadás materiális kellékeivel a régi zsinagógában. Ők földet és sarat használtak, a Forte-Szkéné meg terményeket, a földből sarjadt zöldségeket.
Én bizony a végén nem „jajdultam fel a műanyag széken”, ahogy egy kollega írta, rezignáltan ültem és a nagy szkeptikus szavai úsztak be homlokom mögé: „Így megy ez.”
Másnap jelentették be, hogy az előadást a legjobb előadás, a legjobb független színházi előadás és a legjobb színházi zene kategóriában is jelölte a Színházi Kritikusok Céhe. A Színikritikusok Díját az idén 33. alkalommal adják az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményéért. A díjért tizenöt kategóriában három-három jelölt verseng.
Erick Aufderheyde azonos című színpadi változata nyomán fordította: Mária Ignjatovic
szereplők: Andrássy Máté, Blaskó Borbála, Kádas József, Keresztes Tamás, Krisztik Csaba, Simkó Katalin
zene: Ökrös Csaba
jelmez: Benedek Mari
fény: Payer Ferenc
produkciós vezető: Számel Judit
rendező, koreográfus: Horváth Csaba
Forte Társulat – Szkéné Színház: Agota Kristof: A nagy füzet
Thealter 2013, Szeged, Régi Zsinagóga, 2013. július 23.
FOTÓ: RÉVÉSZ RÓBERT
Korábbi cikkek a Thealter 2013-ról:
Kihozni az állatot: Gyönyörű vadság a lét
Tragikus realizmus: történelmi igazságtételt Zámbó Jimmynek!
Rovásírásos undorgrund a boncasztalon
Színházi könyvek:
