Stasiuk könyve boldog könyv, olyan emberé, aki többszörösen átéli a világot, és ezt az élményét velünk is megosztja. (Csanda Mária kritikája Andrzej Stasiuk: Át a folyón és más elbeszélések című könyvéről – fotó: europeanbookclub.org)
Kerouac óta ismerjük az örömöt, amikor úton lenni a legjobb, életfilozófia és művészet egyszerre. Stasiuk különleges útiélménye szintúgy a minden kötöttségtől, társadalmi gondoktól, elvárásoktól mentes mozgás, ahogyan azt fiatalon Lengyelországban megélte. Abban az életkorban, amikor a legtöbb ember bulizik, csajozik és pasizik, alámerül a barátja lelkivilágába, új értelmet nyer szerelem és barátság, az érzések pedig őszinték és kikezdhetetlennek tűnnek.
A céltudatos és haszonelvű világot mindig jó hátrahagyni, belefeküdni a szabadságba, mint valami erős szélbe, ami majdnem felkap. És csodálkozva visszanézni, hogyan lehettünk ilyen semmivel sem törődők, őrülten nem vigyázók. Apáink ellen lázadók – fogalmazza a hátlap szövegében az író. Jó annak, aki ezt így átélte, és Stasiukkal átélheti újra. Szövegei csordultig vannak olyan mondatokkal, melyek a rácsodálkozás és ráébredés heuréka élményével ajándékoznak meg. „Eszeveszetten rohant a vonat, mi moccanatlanul feküdtünk. Fogalmunk sem volt, hány óra, nem tudtuk, melyik égtáj felé utazunk. A kerekek zakatoltak, eszményien egyenlő szeletekre osztották a végtelent.”
Stasiuk barátságai nem tűnnek el, mert megörökíti őket, többnyire egy közös utazás leírásával, vagy útközben, amikor látogatásukra indul, felidézi a korábbi baráti beszélgetések hangulatát. Történetei hajnalig tartó zenehallgatással és a különféle italok elfogyasztásával telítettek, költőiek és megindítóak különösebb események nélkül is. A leírások elégikus szépsége a könyv minden lapján velünk marad, kétségtelenül jó a fordítás.
A három időszakból választott szövegek a kilencvenes évektől napjainkig ívelnek, bár a kezdetek a 80-as éveket idézik. Ahogy haladunk előre, az impresszionista látomások egyre inkább kontúrt kapnak, a végén egészen realista portrékkal, mint a fémtolvaj vagy a ruhaárus. Egyik ilyenben az író visszaemlékezik nagyanyjára, aki lidérceket látott. Az akkori világban nem volt szokatlan a szellemi és valóságos világ közti átjárás, ami jelzésértékű, hiszen az író világa is ilyen.
Hegyek és folyók mentén járunk, külvárosok és vasútállomások tűnnek fel, egyik út átvezet a határon, hozzánk: rövid budapesti anzix-ot kapunk. A templomok elmaradhatatlan díszletek a katolikus Lengyelországban, még a nem vallásos embereknek is megnyugtató archaikus helyek, Stasiuknál gyakran találkozunk velük. A szent kiegyensúlyozza a profánt, a különös nevű Zula Egypt utáni vágyakozás a gyönyörű szeretkezések leírását Nadia-val.
Stasiuk könyve boldog könyv, olyan emberé, aki többszörösen átéli a világot, és ezt az élményét velünk is megosztja. Ez a boldogság csendes, nem látható, de minden sorából érezhető. Mint amikor a 80-as években bejártuk Lengyelországot autóstoppal, és felvett egy kis teherszállító. Epret vitt, és a raktérben utazva ehettünk belőle, ameddig az utunk tartott. Lehet, Stasiuk is épp arra járt.
Andrzej Stasiuk: Át a folyón és más elbeszélések
Magvető kiadó, 2013. Fordító: Körner Gábor./
