Rendes lányok és egy igazi fenevad, Magilla Gorilla és a nagy, rózsaszín Szovjetunió. Vörös István ifjúsági regényében a közöny és az érdeklődés sem marad viszonzatlan. (Bakos András könyvajánlója)
A Balatont a vonatból volt a legjobb először megpillantani; az emberek tényleg a konyhában éltek; a Szovjetúnió minden térképen rózsaszínű volt; és a nagymacska nevű tornagyakorlatot valóban ötrészes szekrényen kell bemutatni: ez a gimnáziumi első osztályos tananyag része, legalábbis akkoriban az volt. Jól megfigyelte a nyolcvanas éveket a Gagarin avagy jóslástan alapfokon szerzője, azt is megengedheti magának, hogy a mindenki számára nyilvánvaló korjellemzőket kihagyja, vagy ironizáljon velük. Czinege Lajos Veréb Béla lett, Kádár elvtárs simán krumplistésztaevő, a gimnázium pedig – József Attila Ha nem leszel… kezdetű versére utalva – N. Pálné X. Tamásné. Nincs zsákbamacska, a nevek ebben a történetben elsősorban arra valók, hogy viselőjéről meséljenek, vagy épp eligazítsanak a kamaszokat leginkább foglalkoztató kérdést illetően, miszerint szép-e az ember. Vörös István titokzatos elbeszélője szerint az embereket nem lehet egyszerűen szépekre és csúnyákra szétválogatni. „Az már sokkal jobb, ha hét fokozatot használunk, és a leggyakrabban csúnyákra hétfőt, a hol csúnyákra hol szimpatikusakra keddet, a néha szépekre szerdát, a gyakran szépekre és gyakran csúnyákra csütörtököt, a felvillanásokban gyönyörűekre pénteket, a többnyire csodaszépekre, akik néha még ébredés után is vonzóak tudnak lenni, szombatot, és a mindig egyformán szépekre, akiknek a szépségét hamar megszokjuk és nem sokkal később meg is unjuk, vasárnapot mondunk.” Ezzel az alapvetéssel már a regény nyolcadik oldalán találkozunk, az is kiderül, hogy bár a történet főszereplője Péntek Boldizsár, őt inkább keddnek kellene nevezni. Az olvasónak erről ekkor még nincsenek saját benyomásai – viszont ezen a ponton alighanem megáll, és saját ismerőseit, lányokat és fiúkat pászítgatja a hét napjaihoz. A regény kamasz fiúi természetesen vérmes reményeket táplálnak a lányok – olykor valóságos nők, fenevadak – iránt, és viszont, megtörténik ez-az, egészen konkrét dolgok. De amikor megint iskolába kell járni szombaton délelőtt, valaki az egész osztály nevében sóhajt, hogy épp most kezdődik a tévében a Magilla Gorilla.
Izgalmas szöveggé a hiteles hátteret, jellemrajzot és történetvezetést az eszelős párbeszédek teszik. Talán tényleg úgy kellene olvasni Vörös regényét, ahogyan a szerkesztő – vagy a szerző? – tanácsolja az elején: Gustav Mahler szimfóniáit hallgatva. Véresen komoly és szeretetteljesen ironikus feliratos burleszk, amely úgy öntörvényű, hogy közben a néző/olvasó egészen titkos igényeit is kielégíti. Gagarin például nem csak a főszereplő gúnyneve, ő maga is fölbukkan, teljes joggal, ahogyan az űrben lebeg, Hruscsov elvtárs utasítására vodkát próbál inni, és nem lát angyalokat. Aztán elővesz a kesztyűtartóból egy Feofan Grek-ikont, amelyen valami hátborzongató felfedezést tesz. Nem derül ki, mit, mert megszakad a rádióösszeköttetés.
Nagyszerű ifjúsági regény – de ez nem csak erre a könyvre vonatkozik, hanem a korra is, amelyet megidéz, szépségeivel, felelőtlenségeivel, gonoszságaival, természeti csapásként megélt igazságtalanságaival. Legalábbis az okozna a legkevesebb gondot nekünk, ha emlékként így tudnánk eltenni magunknak a gyerek- vagy felnőtt fejjel átélt szocializmust. Különben az előítéletek és nosztalgiák fűtötte emlékezés olyan viszonnyá fajul, mint Boldizsár kapcsolata a fenevaddal: a közöny és az érdeklődés sem marad viszonzatlan.
(Vörös István: Gagarin avagy jóslástan alapfokon,
Jelenkor Kiadó, 2013, 2800Ft helyett 2520 Ft.)
