Ezt az értesítőt Gulyás Judit mesekutatótól kaptam. Hálás köszönet érte. A szövegen, noha egészen múlt-múlt századi (1847-es!), nem változtattam. Stílszerűen passzol, ha a bloghoz nem is, a felejtéshez meg az emlékezéshez mindenképp. És ahhoz az úthoz, amelyen hol feltűntek, hol meg nyomuk veszett ezeknek a Meséknek. Na, majd most. Most majd. Többé nem tévesztjük szem elől.(Király Kinga Júlia Mesék meséje blogja)
Értesítő. Külföldi szépirodalom.
Magyar Szépirodalmi Szemle1847. I. 3. sz. (jan. 17.) 47–48.
Boccaccio Decameronját ki ne ismerné! De a középkorból még egy könyv maradt ránk, mely a hagyományos költői anyag hű megtartásával szinte nagy mértékben érdeklő, azonban már nyelvjárásánál fogva is csak igen kevesek előtt ismeretes, és ez Giambattista Basile Pentameronja, nápolyi nyelven, mely most, Liebrecht Felix német fordítása által hozzánk is közelebb hozatott. Grimm Jakab, a középkori mese- és hitregevilág mély ismerője, bevezető előszavában többek közt ezeket írja: „Hogy Basile elbeszélései anyagát élő hagyományból merítette, nagyon észrevehető, s épen az mutatja annak elpusztíthatatlan természetét, hogy szerzőnek, tárgyai egyszerüségéhez, épen nem illő előadási dagálya annak érdekét csökkenteni épen nem volt képes. Már ő előtte közlött Straparola ily, a néptől vett meséket, de szélesebb és kevésbbé élénk elbeszélésben, mint a nápolyi regék; hol ketten azonegy tárgyat mondanak el, emez szerencsésb felfogás jeleit adja; s ha messze elmarad is Boccacciotól, ki a Decameron valamennyi darabjaiba, a legszabadosb-, sőt csintalanbakba (!) is szeretetre méltó természetét be tudta lehelni: mindazáltal a jelen mesék előadása is rendkívüli s vonzó előterjesztésvéel kedves és mulattató. Mely kimeríthetetlen péld. azon képekbeni gazdagság, melylyel a nap költe s lemente annyiszor a mennyiszer festetik: s bár e festések sokszor helyökön kivül állnak, de majd mindig jelentesek (!) és magokban valók. A patakok csörgedezése, az erdők homálya, a madarak éneklése a legkecsesebb, legváltozatosabb hasonlatokban fejeztetnek ki; s a keleti dagály közepett (!) a természetet csendesen és híven megleső szellem jelei gyakran meglepőleg csillognak elé. A beszéd bővelkedik hasonlatok-, szójátékok-, velősmondatok- és rímekben, mely utóbbiak, mint valamennyi jó népmesékben, ott, hol a beszély lényeges és elhatározó pontokhoz jutott, vissza-visszatérnek, s ezzel egyformán az előadónak és hallgatónak figyelmét feszítik. – Ily nevezetes hagyományoknak a vizsgálódás azon komolysága- és szigoruságávali felélesztése, milyennel mai nap a nép nyelvéhez és dalaihoz nyúlunk, nem szorul mentőirásra. És folytassák is azok derítő és mulattató hatásukat, miképen azt folyvást bár észrevétlenül tették: de most egyszersmind tudományos becsben jelennek meg, mely e maradványoknak terjedtebb elismerést biztosít. E mesék és mondák, miképen az mind inkább kivilágosodik, utolsó csodálatosutóhangjai oly őskori hitregéknek, mythosoknak, mik egész Europában elgyökereztek, s a mese immár beomlottnak vélt aknái s rokonságaira gazdag és annál váratlanabb fényt derítenek. S mi lehet kedvesebb a mythologiai szemlélődésnek, mint ezen, a legelrejtettebb népköltészet virányain illatos füvek és virágok gyanánt minden felé előfakadó s tiszta kéz altal (!) szedhető mesék gyöngéd ártatlansága. Ne higyük, hogy azok valamely előjogos helyen virúltak fel, s onnan költöztek valamely külsőkép kimutatható uton a távolba. E nézet immár megczáfoltatott, nem csak Németország valamennyi részeiben, hanem az éjszaki és déli országokban is nagy szorgalommal eszközlött gyüjtések által; s még inkább fog, ha fel leszen jegyezve mind az, mi a terjedelmes szláv, litván és finn földeken még él, s ezeken annál teljesben és szilárdabban fenmaradt, mennél kevésbbé fogyasztatott meg mívelt irodalmak és a műköltészet elterjedése által. A nem rég tudomásra jött magyar, oláh és szerb mesék is szinte oda mutatnak. És valamint minden európai népek nyelvei között nagyobb kisebb mértékben érintkezések tapasztalhatók: a szerint érezhető egy közönséges alaphang ezen eposi és mythosi elemekben is, bár minden nép azokkal saját egyedisége szerint külön alakban bir; s meg kell vallani, hogy azoknak összeegyezése és sokalakúsága egyformán segíti elő a vizsgálódást. A dolog ilyen állása mellett kedves adomány ez ötven nápolyi beszélynek fordítása, melyek friseség s az öltöztetés telje mellett a legjobbakkal mérkőzhetnek.” A könyv Boroszlóban, Max Józsefnél jelent meg, két kötetben, ára 3 ft. 45 kr. p.
Magyar Szépirodalmi Szemle1847. I. 3. sz. (jan. 17.) 47–48.
Könyvújdonságok kedvezménnyel:
