…isten(telen)ségnek látszó csalfa vak regény. Mondhatnánk a költővel Ignacy Karpowicz lengyel regényíró Égiek és Földiek címen megjelent vaskos kötetéről. (Grozdits Hahó kritikája)
Csak egy kicsit kellene, hogy fiatalabb legyen a kereszténység, csak egy csöppnyit vitálisabb a katolicizmus! Ha a régi szép időket idéző délcegséggel feszítene a vallás a „nyeregben” (mondjuk, mint a miniszterelnök-helyettesünk Kézdivásárhely főutcáján), akkor magyar közmunkások gyűjtenék a máglyához való rőzsét a provokátor, Karpowicz máglyájához.
Pedig nem rossz srác ez a nem-loyolai Ignác! Csak okos, következetes, és veszettül jó prózaíró, aki Körner Gábor személyében méltó magyar fordítóra akadt. (Utóbbit csak azért említem, mert manapság mintha-mintha hígulna ez a „kaszt”. Is.)
Karpowicz regényét a Typotex kiadó „vállalta be” a sci-fi-re utaló „science in fiction” sorozatban, ami talán félrevezető lehet, de ezzel együtt be kell látni, hogy nem nagyon tehetett mást egy – az olvasókat sorozatcímek mentén abrakoltató – kiadó: az Égiek és földiek (Balladyny i romanse) című regény nem szorítható a megszokott kategóriák karámjába.
A regény első harmada – ami a maga kétszáznál több oldalával kitesz egy átlagos kortárs regényt – önmagában kihívást jelenthet a monomániás sci-fi-rajongók számára, mert nem több és nem kevesebb, mint a legértékesebb közép-kelet-európai abszurd-realista prózai hagyomány folytatása. Realista, mert a lengyel szerző által megírt varsói életképek minden mozzanatában magára és a saját magyar környezetére ismer az olvasó. Abszurdnak pedig azért nevezem, mert a nyitott szemmel járók a valóságban és a regényben is szembesülnek azzal, hogy ahogy a valóság túllép a ráción, a hit az értelmen, és a gagyi az értékek felzabálása után a fogalmainkat használja fogpiszkáló gyanánt.
A regény első részének hősei nem hősök: Janek egy átlagos, droggal seftelő középiskolás, Anka egy olyan egyetemista csaj, akiben a magyar bölcsész-lányok zöme magára ismerhet, Artur és a menyasszonya eggyel magasabb polcon csücsülnek, de ők sem lógnak ki a valóságból, ahogy a többiek sem. Talán a korosodó vénlány, a bolti eladóként dolgozó szűz Olga élete tartalmazhatna valamit (bármit!), de az is a múlt iszapjában jelentéktelenkedik. Furcsaság – ami a későbbiekben értelmet nyer – csak a kávéval és a vasalókkal történik, de ez a regénynek ezen a részén még nem nagyon böki azt, aki nem egy valódi jóléti társadalomban szocializálódott.
A könyv 217. oldalán aztán elszabadul az, amire az olvasó epedve várt. Változik a helyszín, s kitárul a másik világ, kapuja „hegyek hegyén, a fellegek fellegében stb.”. Isteneket és istenivé lett lényeket dob a szerző az olvasó elé, köztük Micimackót, akiről eddig nem is jutott eszünkbe, hogy a felsőbb valóság részét képezi Jézussal, Apollónnal, Ozírisszel, Nikével… Az istenekről kiderül, hogy létük és hitelképességük az emberek világának hatására változik, ahogy gondolkodásmódjuk is. Ha pedig így áll a dolog, akkor bizony bajban vannak az istenek, s az sem meglepő, ha Jézus – új eljövetelének tervezése és végrehajtása közben – Nikével, a győzelem sportruházat-gyártó istennőjével paráználkodik. A könyvnek ez a szakasza – eleinte óvatosabban, aztán egyre határozottabban (durvábban?) – közelíti egymáshoz a két világot, megmutatja a poszt-szocialista abszurd isteni hátterét, zseniális és genitális magyarázatot ad a „nagy kérdésekre”. Mellesleg egy Érosznak tett utazási ajánlat kapcsán tömör, pontos – és gyaníthatóan felháborító – leírását adja a mai Lengyelországnak:
– …aránylag stabil demokrácia, az uralkodó vallás: a mágikus katolicizmus és a Gdański Hajógyár, kiemelkedő teljesítmények: Fréderic Chopin és a bigosz.
– Mi az a bigosz – kérdeztem.
– Nem tudom. Nincs adat. Majd a saját bőrödön megtapasztalod. De térjünk vissza a lényeghez. A tolerancia a 17. századtól kezdve fogyóban, muzikálisak, elférnek az öt vonalon, az irodalom a nemzeti komplexusokra koncentrál, nehezen fordítható, lovassággal harckocsik ellen a csatornában, van ilyen széljegyzet. Rengeteg szenet bányásznak, répát vetnek, szívesen esznek nyálban eltett gombát és rohadt uborkát.
– És a kultúrájuk? – kérdeztem.
– Az aktus rendszerint legfeljebb negyedóráig tart, az előjátékot is beleszámítva. Az orgazmus lényegében elmarad. A családon belüli erőszak virágzik. A termékenység nem különösebben. Mindent egybevetve klassz ország…
Naná, hogy az istenek pont egy ilyen országban tűnnek fel! Érdemes elolvasni a továbbiakat. Tényleg! Aztán, mielőtt tárcsázzuk a Szent Inkvizíció ingyenes hibabejelentő vonalát, előtte nézzünk magunkba. Mélyen.
…és bízzunk abban, hogy az csak a sors fintora, hogy a magyar kiadásban a szöveg a 666. oldalon ér véget.
Ignacy Karpowicz: Égiek és földiek -Typotex, 2013 – Science in Fiction sorozat – Fordította: Körner Gábor – A borítót tervezte: Dukai István
