„A juhász munkaköri leírásában az első helyet foglalja el a birkafelügyelet” – Sárközi Richárd Sepercese
Vegyük ezt a négy sort:
Kelj fel, juhász, ne aludjál,
elveszett a csengős bárány.
Nem aluszok, csak heverek,
nem is igaz, hogy elveszett.
A történet logikája elsőre egyszerűnek tűnik: egy arra járó figyelmezteti a juhászt, hogy azonnal ugorjon, gebasz van, a főkolompos eltűnt, a nyáj vezető nélkül marad, nem lesz, ki jó példával járjon a többi birka előtt. A juhász egy huszárvágással megoldja a problémát. Először is kikéri magának: nem alszik, csak hever. A birka meg ott van, ahol lennie kell, rendületlenül legel. A rejtélynek vége: van megoldás, mert nincs probléma.
Vizsgáljuk csak meg közelebbről szereplőink motivációit! Az első felszólaló erősen kezd, megszólítás nélkül felszólít: “Kelj fel, juhász!” Mintha rögtön azzal folytatná: Tűz van! vagy Jönnek a törökök! A rettentő erős performatívum után teketória nélkül bejelenti a problémát: “elveszett a csengős bárány.” Most értjük csak meg a felháborodást, ami őt működteti: hát hogyazistenbe lehet itt nyugodtan fetrengeni, mikor a csengős bárány sehol? Ez egy komoly munkahelyi mulasztás, a juhász munkaköri leírásában az első helyet foglalja el a birkafelügyelet, normális munkahelyen az ilyen gondatlanság komoly retorziókkal, figyelmezetéssel, málusszal jár. Első felszólalónk szeretné, ha rendben mennének a dolgok, ha mindenki a saját munkáját végezné, és a legtöbbet hozná ki belőle.
Most járjuk körbe a második felszólaló válaszát, akit az egyszerűség kedvéért hívjunk juhásznak. „Nem aluszok, csak heverek.” Mennyi tudás, micsoda emberismeret, mennyi tartás van ebben a válaszban. Nem a báránnyal kapcsolatban foglal először állást, de nem ám! Szó sincs még arról az ártatlan bárányról. Ráér az. Na de a számonkérés? Az már egyáltalán nem mindegy! Az egyszerűség kedvéért juhásznak hívott (a továbbiakban csak juhász) felszólaló azonnal kivágja magát a helyzetből: az arra tévedőt könnyen megtévesztheti a vízszintes test, a csukott szemek, a mozdulatlanság. De itt korántsem alvásról van szó. Többről van szó. Ez heverés. Nyugodt ébrenlét, aktív pihenés, állandó készenlét. Nincs munkaköri mulasztás, az egy indokolatlan előítélet, hogy egy kis heverésről mindjárt az alvás jut valakinek az eszébe, pedig lehetne hunyás, szunyás, szundikálás, sőt meditálás is. De ez egy ártatlan heverés – pontosít a felháborodott juhász. A magyar néplélek kendőzetlen ábrázolása érhető tetten ebben az egyszerű válaszban. Míg kívülről úgy néz ki – gondolja a juhász -, hogy nem dolgozom, én bizony képben vagyok. Majd én megmondom, mit csinálok. Csak heverek: dolgozom is meg nem is, majd én eldöntöm. Miután tisztázva lett a juhász testhelyzete, most már kitérhet a konkrét problémára: „nem is igaz, hogy elveszett.” Briliáns megoldás. – Alszol! – Nem, heverek. – Elveszett! – Nem, nem veszett el – foglalhatjuk össze röviden a drámát. Juhászunknak tűélesek a riposztjai, született rétor, minden érvet egyenként szed darabokra, és meg is cáfolja őket.
Ekkor az értelmező újabb kihívás elé kerül: most kinek van igaza? Ha első felszólalónknak, akkor hazudik a juhász. Ha viszont a juhásznak, akkor miért a felháborodott felkeltés? Rejtély. Tegyük fel, hogy első felszólalónk képes megkülönböztetni a csengős bárányt a közbárányoktól, és nem egy téves ítéleten alapuló, hirtelen elhatározásból elkövetett felköltéssel van dolgunk. Vagyis tényleg ott a bárány, felszólalónk csak zavarni akar, nem tetszik neki, hogy a juhász ilyen jól érzi magát, mi több, alszik (elnézést, heverészik), ezért kieszel egy problémát, nem túl nagyot, de hihetőt. Hogy miért is, annak a boncolgatását már az olvasóra bízom.
