Archív

Mi az a MEGY, és miért rendez szakmai hétvégét?

A programból: Kísérletek az írott szöveggé alakított élő beszéd fordítására (Challe, Casanova, Stendhal), Kovács Ilona előadása.

A Magyar Műfordítók Egyesülete 2004-ben alakult, bejegyzett közhasznú társadalmi szervezet, budapesti székhellyel. Mintegy 200 tagot számlál. Az egyesület céljai között szerepel – a műfordítók szakmai, erkölcsi és anyagi érdekvédelme mellett – a professzionális műfordítók közötti tapasztalatcsere, a műfordítás színvonalának fejlesztése, valamint a rendszeres műfordítóképzés elindítása.

Ez utóbbi talán a legnehezebb feladat. Magyarországon nincs szisztematikus műfordítói képzés. A bölcsészkarokon ott találunk fordítói műhelyeket, ahol akad egy-egy elkötelezett, a műfordítást és annak oktatását ambicionáló oktató. A műfordítás elmélete, diskurzusainak és iskoláinak beható tanulmányozása pedig szinte teljesen hiányzik a

bölcsészképzésből. Ezt a hiányt nem lehet máról holnapra pótolni. Megteremthetjük viszont az alkalmat a műfordítás iránt érdeklődő pályakezdőknek és a rokon szakmák képviselőinek, hogy találkozzanak a szakmai jeles képviselőivel, megismerkedjenek a munkájukkal, és kipróbálhassák felkészültségüket, affinitásukat.

Ugyanennyire fontosnak tartjuk, hogy a professzionális műfordítók lehetőséget kapjanak munkájuk bemutatására, a fordítói munka során kialakított elméleti álláspontjaik ismertetésére, fordítói tudásuk továbbadására.

Miközben szakmai hétvégét szervezünk, természetesen nem feledkezünk meg arról, hogy a műfordítóképzés gondja nincs megoldva ilyen jellegű rendezvényekkel. Inkább figyelemfelkeltésnek szánjuk. A résztvevők körülbelül fele végzős diák, pályakezdő. Ez ékes bizonyítéka annak, milyen erős az igény a fiatalokban a műfordítói szakma mélyebb és alaposabb megismerésére, és annak, hogy mennyire vonzó ma Magyarországon a professzionális műfordítói pálya.

További információk az egyesületről a MEGY honlapján: www.muforditok.hu

Szakmai hétvége: kinek szánjuk?

A professzionális műfordítóknak lehetőséget kívánunk adni, hogy dolgozószobájuk magányából kilépve, legalább egy hétvége erejéig személyesen találkozhassanak kollégáikkal. Friss munkáikat felolvashatják, fordítói tapasztalataikat előadások és workshopok formájában megoszthatják egymással.

A pályakezdőknek, a (végzős) egyetemistáknak, PhD-hallgatóknak ez szinte az egyetlen alkalom arra, hogy betekintést nyerjenek a műfordítói munkába, föltehessék kérdéseiket, megmutathassák munkáikat a workshopok és az egyéni konzultációk során.

A rokon szakmák képviselői – irodalomtudósok, tanárok, egyetemi oktatók, szakfordítók – és az irodalom iránt érdeklődők betekintést nyernek a fordítói műhelyekbe, belelátnak egy szöveg keletkezésébe, folyamatában ismerhetik meg azt a munkát, amelynek csak a végeredményével találkoznak könyvek, folyóirat-publikációk alakjában.

Milyen programok lesznek?

Előadások és workshopok elsősorban professzionális műfordítóknak: péntek délutántól vasárnap délig összesen tizenöt programot kínálunk elsősorban gyakorló műfordítóknak. Idén már másodszor lesz versfordító műhely.

Előadóink, workshop-vezetőink: Csordás Gábor, Kalmár Éva, Kjoszeva Szvetla, Kovács Ilona, Kőrizs Imre, Kurdi Imre, Molnár Krisztina Rita, Nádasdy Ádám, Papolczy Péter, Szlukovényi Katalin, Upor László, Vihar Judit.

Kezdő prózafordító workshopok: Elsősorban a műfordítással ismerkedő, pályakezdő résztvevőinknek ajánljuk, több forrásnyelvből. Workshop-vezetőink: Borbás Mária, Kiss Kornélia, N. Kiss Zsuzsa, Nemes Anna, Soproni András.

Vita: a kollégák kérésének eleget téve nyilvános beszélgetést tartunk a műfordítás-képzés lehetőségeiről. A kerekasztal-beszélgetést és a plenáris vitát szervezi, vezeti Ádám Anikó.

Kórusimprovizáció: az első három szakmai hétvége egyik tapasztalata, hogy a műfordítók nemcsak szeretnek énekelni, de igen muzikálisak is. Ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy – szakítva az elmúlt évek hagyományaival – ezúttal nem koncerttel, hanem aktív részvételre számot tartó közös kórusimprovizációval lazítunk szombat este. A programot Tóth Árpád, a Csíkszerda kórus vezetője tartja.

A szakmai programból:

Kísérletek az írott szöveggé alakított élő beszéd fordítására (Challe, Casanova, Stendhal), Kovács Ilona előadása

Thomas Glavinic: Der Kameramörder, fordítási gyakorlat Kurdi Imre vezetésével

Szasimi és vaszabi, japán ételnevek fordítása, Vihar Judit előadása

– Molnár Krisztina Rita és Szlukovényi Katalin versfordító műhelye

Fülszabály, drámafordító szeminárium Upor László vezetésével

Van-e élet a filológusterror rezervátumán kívül? Egy vita margójára, Kőrizs Imre előadása

Miért nem kell mindent lefordítani? Csordás Gábor előadása

– Kínaiból fordítani nem boszorkányság. A modern kínai irodalom fordításának gyötrelmei és örömei, Kalmár Éva előadása

Barátunk és ellenségünk: az idióma, Nádasdy Ádám előadása

Vihar Judit japán fordításszemináriuma

Műfordítók konditerme, Nádasdy Ádám szemináriuma

– Állandósult szókapcsolatok fordítása Esterházy Péter Egy nő című művében, Kjoszeva Szvetla szemináriuma

„Azt sem rejtem majd véka alá, ami most még a sutban hever” – Élmény, mozaik, magyarosság a római klasszikusok fordításaiban, Kőrizs Imre előadása

További információk: Nádori Lídia, +36 30 403 6909

nadori.lidia@gmail.com

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top