Éccakai őrjárat 17. - Szép kis alakok vagytok!

Mit meg nem kell élnem! Gyilkos, gazember a fiam!? Most átmész szépen hozzájuk, és megmondod a szüleinek, hogy te voltál. Ha megtetted, vállald is. (Baranyai László kisregénye folytatásokban.)

A békák a tóban ugyanúgy dáridóznak, mint korábban. És Szabó Vincéné, Iluska ugyanúgy csupa ideg ettől. Vincét visszaküldte békát horgászni. – Ej! – sopánkodik magában – miért hagytam, hogy a gyerek elvigye a puskát?

Mintha csak meghallotta volna a kívánságát, Tomi óvatoskodik be a lakásba. Kezében az ominózus fegyver.

– Szia Anya, nem alszol?

– Lehet ebben a békaüvöltésben?

– Apa? – tudakozódik másik őse felől Tomi.

– Átvan a Csillériéknél. Átvihetnéd neki a puskát. Hátha azzal többet ki tud irtani.

Na és mi történt… láttatok szarvast?

Tomi már a bejövetelekor – finoman szólva – nem volt a helyzet magaslatán, de most még jobban elbizonytalanodik.

Nem volt szarvas… szarvas nem volt…

– Hát akkor mi volt?

– Nem volt semmi… semmi különös – mondja a fiú. Ami – mint ezt szellem-hőseink jól tudják – nem igaz.

– Jól van – nyugtázza a hírt Iluska. Békazaklatott lelkiállapotában nem bír nüanszokra figyelni. – Menj át apádhoz, aztán feküdj le, aludd ki magad.

– Anya…

– Mi van?

– Anya – áll egyik lábáról Szabó Tomi -, én egy… én csináltam egy hibát.

– Micsodát?

– Véletlenül… nehogy azt gondold, hogy akarattal… én kilőttem a Tivadar szemét.

– Mit lőttél te ki?

– A Nagy Tivinek a szemét. Leestem a létráról, elsült valahogy…

– Miről estél le? – Szegény Iluskának túl gyors és túl zavaros a történet, nem csoda, hogy nem tudja követni, és idegesen, hangját felemelve teszi fel a kérdéseket.

– A magaslesről. A feljárójáról. Ő ment elől, én utána, egy lépcső kitörött…

– És most mi van vele?

– Nem tudom. Ő is hazament.

– Nem tudod? Hogyhogy nem tudod? – Szabó Vincéné most már kifejezetten kiabál a fiával. Nem kísérted legalább haza?

– Nem, mert azt találtuk ki… – magyarázza kissé felszabadultabban Tomi -, azt találtuk ki, hogy nem én voltam, hanem ő, mert ha én voltam, akkor engem esetleg börtönbe csuknak…

– És ebbe ő belement?

– Bele, persze.

– Szép kis alakok vagytok! – Tör ki minden elfojtott düh Szabónéból. – Mit meg nem kell élnem! Gyilkos, gazember a fiam!? Most átmész szépen hozzájuk, és megmondod a szüleinek, hogy te voltál. Ha megtetted, vállald is.

– És ha lecsuknak?

– A nőt elragadta hév, nincs megállás. – Akkor lecsuknak, nem érdekel. Én is megyek veled, apád is. Szólj neki, hívd be!

– De Anyu, a Tivi beleegyezett! – ellenkezik erőtlenül a srác.

– Engem nem érdekel; lehet hogy a rendőrségen nem kell megmondanod, de a szüleinek feltétlenül. Szólj apádnak, ő is jön.

– Most megyünk át? Ilyenkor?

– Megyünk, hát. Ilyenkor! A puskát meg tedd be az ágy alá, látni se bírom.

– Most mi lesz? – les Hujberre tanácstalanul Hollányi.

– Seggünk ki lesz. Valami lesz, az biztos. Megtudjuk idejében.

Folyt. köv.

AZ ELŐZŐ RÉSZEK:

Éccakai őrjárat 1. – Horpad a sír

Éccakai őrjárat 2. – Zsoli, a sírverő