Alföldi Róbert, Háy János és Rutkai Bori voltak Veiszer Alinda vendégei aZsolnay Kulturális Negyed E78-as épületének színháztermében, amizsúfolásig megtelt a második Zsolnay Szalon vendégeinek tiszteletére.(Méhes Károly beszámolója)
Mondjuk, erre azért valamelyest, és nem is kicsit, garancia volt a Veiszer Alinda által meghívott vendégtrió: Alföldi Róbert, Háy János és Rutkai Bori. Ugyan az estnek volt egy alcíme is, a Teremtett lényeink , ám ez inkább csak egy jó apropó volt, hogy a művészek beszéljenek kicsit rajzaikról, festményeikről is – mert amúgy minden egyébről esett szó, ami épp aktuális.
Kétségtelen, hogy a pozíciójánál és a körülötte kialakult helyzet miatt Alföldire tán jobban fókuszált volna a közönség, de Veiszer Alinda nagyon profi módon kézben tartotta a gyeplőt, és a két, láthatólag némileg introvertáltabb másik vendéget is legalább annyira „megdolgozta”, mint a színigazgatót. És még e momentumnál maradva egy pillanat erejéig: Alföldiben roppant szimpatikus volt, hogy egy kicsit sem élt vissza a lehetőséggel, ahol esetleg kinyilatkoztathatott volna – egy-egy nagyon finom kis megjegyzése volt legfeljebb a jelen és a jövő eseményeit illetően.
Szerencsére, mint már a nyitó Zsolnay Szalonon is, domináltak a sztorik. Elvégre a közönség erre vevő: kicsit bennfentessé válni és jókat nevetni, vagy legalábbis érdekeseket hallani, érdekes emberek szájából. Itt most megkapta.
Kitudódott például, hogy Háy János manófiguráit valaha unalmas szegedi egyetemi órákon kezdte el rajzolgatni, de az is, hogy a jeles író és színpadi szerző rajong a kortárs muzsikáért. Sőt, maga is akart komponálni: a teli fürdőkád fölé, a fregolira vízzel teli nejlonzacskókat akasztott, ezeket kezdte el kiszurkálni, igazi vízi zenét produkálva, amíg egy heves mozdulattal a magnót bele nem lökte a kádba – így lett szegényebb a zeneirodalom egy jelenkori művel.
Ruttkai Borira sem lehetett panasz: ártatlan, már-már gyermekien csodálkozó módon válaszolgatott Alinda kérdéseire, miközben olyan festményekről és mesékről esett szó, hogy már a szereplők neve is kacajt fakasztott. Nem különben nejlonotthonkás-horgolt kötényes szerelése, továbbá a szintén horgolt ruhába öltöztetett porszívó. Na, erről – és ez esetnek ez volt az egyik nagy erénye – Alföldinek is rögtön eszébe jutott, hogy amikor a Szegedi Szabadtérin rendezte Gounod Faustját, Margitnak, aki takarít áriázás közben, egy porszívócsőbe kellett énekelnie. A rendező szerette volna, ha búg is a porszívó, de nem tudták összehangolni a zenekarral….
Szóval ilyenek. A legemlékezetesebb aztán Háy János volt, aki egészen belemelegedett, amikor arról kezdett mesélni, mi is a legszebb dolog abban, amit művel. És oda jutott, hogy épp az, amiről nem is lehet beszélni. A titok. Mert a jó művészetben mindig marad egy picike titok, amit mindenki maga kell megfejtsen.
Folytatás májusban, a Zsolnay Fesztivál alatt, ahol főzőcskézni fognak a szalon konyhájában.
