Nincs nekem ars poeticám. Ez csak egy megfigyelés, olvastam valahol, és nálam is igaznak bizonyult. Minden csoport végén van olyan résztvevő, aki elmondja, mennyit segített neki az, hogy hagyta, hogy a többiek története őt is megérintse. (Ikertörténetek című könyvéről Angster Máriát kérdezte Illényi Mária)
Nincs nekem ars poeticám. Ez csak egy megfigyelés, olvastam valahol, és nálam is igaznak bizonyult. Minden csoport végén van olyan résztvevő, aki elmondja, mennyit segített neki az, hogy hagyta, hogy a többiek története őt is megérintse. (Ikertörténetek című könyvéről Angster Máriát kérdezte Illényi Mária)
Számomra nagyon elgondolkodtató és inspiratív volt a könyve, és örömmel olvastam a páciensek „sikertörténetét” is. Mikor indult el ezen az úton; hogy jutott el ehhez a merőben új módszerhez?
Az eddigi pályafutásom során mindig dolgoztam súlyos testi betegségekben szenvedőkkel is. Kerestem az új módszereket, amelyek hathatós segítséget nyújthatnak nekik ahhoz, hogy megtaláljuk a betegség hátterében meghúzódó lelki okokat, ha vannak ilyenek, illetve elősegíthetik a gyógyulásukat. A családállítás volt az egyik ilyen módszer. Szerencsém volt: a családállítás épp azokban az években kezdett el ismertebbé válni Németországban, amikor rendszeresen kijártam hipnózist és pszichoonkológiát tanulni. Ez 1994 és 1998 között volt. A pszichoonkológia képzés egyik oktatója pedig egyenesen a családállítást tartotta ezen a téren az egyik legerőteljesebb módszernek. Ott helyben ki is próbáltam. Hiába fogadtam meg mindegyik hosszú és drága képződés után, hogy az volt az utolsó, a családállítást megtapasztalva azonnal világos volt, hogy ez az, ezt még meg kell tanulnom, és meg kell vele ismertetnem a magyar kollégáimat is.
Azt írja a bevezetésben, hogy az elveszett ikrek témájával 2005-ben találkozott először, Kölnben. Milyen sarkalatos, lényegi események, mérföldkövek történtek a témában 2013-ig?
Magával a témával már korábban is találkoztam, voltak egyéni terápiás eseteim, ahol az ismert ikervesztés tényét kellett feldolgozni. Ám hogy hogy lehet ezzel a családállításon belül eredményesen dolgozni, azt először Kölnben láttam az Austermann házaspártól egy konferencián. Úgy kezdtem el az ikervesztés témájával dolgozni, ahogy tőlük láttam, aztán ahogy gyűltek a tapasztalatok, kiegészült a munka. A könyvben külön fejezet foglalkozik az ikervesztés feldolgozásának lépéseivel, ahogy azt ma látom. Persze ebben benne van az előző húsz év pszichoterápiás tapasztalata is. Mérföldkövekről nem tudok – fokozatosan alakult ki a könyvben is olvasható munkastílus. Ebben sokat segítettek a nálam járók visszajelzései is. Utólag beszámoltak róla, hogy hogyan hatott egy-egy értelmezés, intervenció, melyek voltak az ikertémával végzett munkának azok a mozzanatai, amelyek sokat segítettek a számukra. Ismert tény, hogy a kliensnek, páciensnek, ki hogy nevezi a hozzá fordulókat, sokszor egészen más dolgok, gesztusok, mondatok a fontosak, mint ahogy azt az ember gondolná. Ezért is vagyok nagyon hálás a visszajelzésekért.
Hogyan fogadta a szakma az új nézeteket és módszereket?
Vegyesen. A családállítás új szempontokat, eszközöket hozott. Akik viszont kipróbálták, maguk is megtapasztalták a módszert, azonnal elfogadták, és egy részük eljött képződni is. Olyan pszichoterapeuták is vannak, méghozzá egyre többen, akik maguk küldik el, vagy el is kísérik a hozzájuk járókat egy családállításra, ha úgy látják, hogy valami olyan rejtett családi dinamika hat a kliens életére, ami megfelelő információ híján az adott terápiás módszerrel nem hozzáférhető.
A kötet összeállításánál mi volt a rendezőelv?
Az a tapasztalat, és nemcsak az enyém, hogy gyakorlatilag bármilyen testi vagy lelki tünet hátterében állhat ikervesztés. Ezért úgy válogattam a lejegyzetttörténetek közül, hogy minden olyan tünettel, illetve panasszal kapcsolatban, amivel eddig hozzám fordultak, legyen a könyvben legalább egy történet. Persze csak azok közül válogathattam, amelyekre megkaptam a történetek szereplőitől az engedélyt. Így olvashatunk azokról a bajokról, amelyekkel pszichológushoz szokták vinni a gyerekeket, vagy pszichológushoz fordulnak maguk a felnőttek. Beszélünk arról is, milyen problémákat okoz az ikervesztés emléke a családi kapcsolatok, a párkapcsolatok, a gyerekvállalás, a nemi identitás terén. Szó van a munkahelyi élet kudarcairól. Lépésről lépésre olvashatjuk, hogy derül fény az ikervesztés valószínűségére, és hogy lehet feldolgozni ezt az eddig tudattalan traumát. A könyv első része pedig általánosságban ismerteti az ikervesztés biológiai tényeit, hatásait, és a családállítást. A záró részben pedig olyan pszichoterapeuta kollégákkal készült interjúkat olvashatnak, amelyekből kiderül,nemcsak a családállításon, hanem a különböző terápiás módszerekkel dolgozva is felmerülnek az ikervesztés traumájának emlékei.
Önnek van olyan története, élménye a praxisa során, amelyik mélyen megérintette?
Gondolkodom… Ha egyet megneveznék, akkor azonnal ott van hirtelen a többi, amire ugyanúgy rámondhatnám, hogy az volt az a történet, amelyik a leginkább megérintett…
Nagyon tetszik a bevezető záró mondata: „ha az ember kinyílik valaki más számára, azzal részesül mindabból, ami a másiknak megoldást, gyógyulást hoz, így saját magának is segít.” Ezt nevezhetjük az Ön ars poeticájának?
Nincs nekem ars poeticám. Ez csak egy megfigyelés, olvastam valahol, és nálam is igaznak bizonyult. Minden csoport végén van olyan résztvevő, aki elmondja, mennyit segített neki az, hogy hagyta, hogy a többiek története őt is megérintse. Ez különben a családállítás általános tapasztalata: mások állítása ugyanúgy hathat az emberre, mint amikor a saját témájával dolgoznak.
Kiknek szánta elsősorban a könyvét, a szakmának vagy az érdeklődő, esetleg a témában érintett olvasóknak?
A könyv egyaránt készült a lehetséges érintetteknek és a szakmának. Igyekeztem érthetően, szakkifejezések nélkül írni, hogy minden olvasó úgy érezhesse, neki szól a könyv. Viszont alaposan körbejártam minden egyes panaszt, utalva arra is, hogy amit leírok, az nemcsak az én tapasztalatom, hanem más módszerekkel dolgozó pszichoterapeutáké is. Így akit érdekel a téma, utána tud nézni maga is.
Tervezi esetleg a kötet folytatását?
A terjedelmi korlátok miatt nagyon sok történet kimaradt ebből a kötetből. Mindegyiket sajnálom, nehezen mondtam le róluk. A könyv így is kétszer olyan hosszú lett, mint amilyenre a kiadóval eredetileg terveztük. Azóta is sorra jönnek azok, akiknek a történetei beleillenének a könyvbe – úgyhogy folytathatnánk…
fotó: nol.hu
