A könyv műfaja elvileg fejlődésregény, azonban valójában Lia egy helyben topog, nem „fejlődik”. (Szőcs Henriette kritikája Karafiáth Orsolya Kicsi Lili című regényéről.)
Számomra Kicsi Lili a megtévesztések könyve. A borító alapján, (az oldalt szabályosan elrendezett, apró, fekete-piros szívek borítják) eladóként a könyvesboltban a romantikus olvasmányok polcára tenném. Nos, tényleg a szerelemről szól, de könnyed románcnak nem nevezném. Viszont a szívecskék vibrálása hűen visszaadja a történet vibrálását, melyet Karafiáth a rövid fejezetekkel és az elbeszélő időbeli csapongásával teremt meg.
Kétségtelen, hogy a regény kulcsfigurája Blumenschein Lili, innen származik a könyv címe, a Kicsi Lili. Azonban a regény a narrátorról, a harmincéves Liáról szól. Kettes számú megtévesztés. Lia elbeszélésében ismerjük meg életének történetét, két meghatározó szerelmét. Rajongásának első, plátói tárgya, gimnáziumi tanárnője, Mari. Mari, a díva, aki tanítványait bűvöli el, aki Karádyt isteníti és utánozza, de végül marad a hagyományos szerepnél. Későbbi, felnőtt kori, immár beteljesedett szerelem fűzi Liát főnökéhez, a gyönyörű, arrogáns, elkényeztetett Lilihez. Itt jön a harmadik csel, ugyanis semmiképpen sem nevezném leszbikus regénynek a könyvet, bár Karafiáth jó érzékkel festi le az azonos nemű párok problémáit, kapcsolatuk buktatóit, társadalmi kirekesztettségüket. Maga Lia fogalmaz így: inkább biszex vagyok, azt hiszem,… de mindig az emberbe szeretek bele, nem a férfiba vagy a nőbe, nekem lényegtelen, ki milyen nemű (122.o.) A történet lezárása ezt a vallomást igazolja.
A könyv műfaja elvileg fejlődésregény, azonban valójában Lia egy helyben topog, nem „fejlődik”. Felnőttként ugyanazok a dolgok történnek meg vele, mint tinédzser korában, kapcsolataiban állandóan elnyomott, alárendelt szerepet játszik, ragadozó típusú nőkbe szeret bele. Sőt, a regényben megismert férfi kapcsolataiban is hasonló a helyzet. Karafiáth párhuzamosan futtatja a két idősíkot, a rég és a közelmúlt szabályosan váltakozik a fejezetek során, ezzel a technikával az olvasó azonnal összehasonlíthatja a történéseket, megállapíthatja, hogy semmi sem változik Lia körül. Ez azért is furcsa, mert a beszélő, Lia, valósan látja saját helyzetét, ironikusan, humorosan nyilatkozik önmagáról: Nem kívántam Lilike halálát, de tény, hogy egy idő után azért sem szurkoltam teljes szívemből, hogy éljen. (6.o.)
A regény nyelvezete egyszerű, beszélt nyelv, ami itt nagyon életszerű, hiszen az elbeszélő mindent egyes szám első személyben mesél el, mint egy monológot. A szöveg feszes és sodró lendületű, mivel nem szakítják meg dialógusok. A szövegtükör formája már ránézésre is egyedi, – ami a Scolar Kiadó könyveinél már megszokott, gyakorta újítanak -, minden sort dupla méretű köz követ. Némely karakternél, például Lia anyja, vagy Lili vőlegénye, András esetében örültem volna, ha az író kitöltötte volna ezeket az üres tereket, szívesen olvastam volna többet e két szereplőről, hogy jobban megérthessem Lia és Lili cselekedetének mozgatóit.
A történet befejezése ugyan némileg meghökkentett, de megerősítette azt az elképzelésemet, hogy a Kicsi Lili nem fejlődésregény, és az ember a legkevésbé tanulékony faj.
Scolar Kiadó, 2012.
