Az Alexandra által rárakott védőburkot lehámozva feltárult előttem a regény igazi világa: egy picike, rettegő anya, benne bizakodva kapaszkodó gyermeke, és a föléjük félelmetesen tornyosuló apa. (Szőcs Henriette kritikája Emma Donoghue A szoba c. regényéről)
Nem ismertem a szerzőt, hiszen Emma Donoghue első magyarul megjelent regénye A szoba. A könyv nem igazán keltett visszhangot nálunk, sőt, egyáltalán nem kapott kritikát. Ráadásul általában nem veszek olyan bestsellert, amely borítójának kétharmadát dicshimnusz tölti be, méltatások az Observertől, The New Yorkertől, meg, hogy hány példányban kelt el (több mint egy millió). Kedvenc gödöllői könyvtárosom azonban gyakorlatilag rám tukmálta, mondván, az olvasólánc többi tagja eddig nem merte kikölcsönözni. Ám legyen. Nem bántam meg.
Az Alexandra által rárakott védőburkot lehámozva feltárult előttem a regény igazi világa: egy picike, rettegő anya, benne bizakodva kapaszkodó gyermeke, és a föléjük félelmetesen tornyosuló apa. Ahogy belekezdtem, nem tudtam letenni, beszippantott, magával rántott a történet, éjszakákon keresztül olvastam, pedig rémálmaim voltak tőle.
Az elején két dolog is zavart a szövegben. A mesélő egy ötéves kisfiú, Jack. A történet az ő szemszögéből elevenedik meg, a kicsinyek sajátos szóhasználatával (leestettem a Dzsipet az éjjel 71.o.), nyelvtani, mondatbeli hibáival, néha koravén okoskodásával (A mosdóban hallok embereket spanyolul beszélni, csak Anya azt mondja, hogy ezt úgy hívják, kínai 375.o.). Féltem, hogy közel négyszáz oldalon keresztül ez a beszélői stílus unalmas lesz, esetleg az író kiesik a szerepből, s hitelét veszti a karakter. Emma Donoghue azonban kiváló ismerője a gyermeki léleknek, az utolsó mondatáig úgy éreztem, Jackkel beszélgetek.
A másik, számomra furcsa, írói eszköze Donoghuenak, hogy bizonyos, teljesen köznapi tárgyak nevét nagybetűvel írja, mintegy tulajdonnévként. A regény végére rádöbbentem, ez így helyes, mert ilyen Jack számára a világ. A háromszor két méteres kerti szerszámoskamra a Szoba. A rettegő, megerőszakolt, kiszolgáltatott gyereklány Anya. A poros, foszlott, vérfoltos rongydarab a Szőnyeg. Az ágy körüli, szekrénytől a lámpáig tartó, C alakú útvonal a Futópálya. A tojáshéjakból cérnára felfűzött, papír zsebkendő hajú lény a Tojáskígyó. A szótlan, nem sok vizet zavaró, állandóan tévéző, kertjét gondosan ápoló, négy méteres sövényt ültető, kedves szomszéd a Patás.
A regény a feltétlen hit, küzdés, remény, bátorság, anyai szeretet, boldogság könyve, de egyben a fájdalomé, az erőszaké, a terroré, a kiszolgáltatottságé, a megalkuvásé és a halálfélelemé is. Ajánlom mindenkinek, a mostanában divatos önsegítő kiadványok helyett, mert úgy néz ki, a világnak sok része ismétlés (352.o), és az ördögök lakcímet váltottak, a pokolból a szomszédba költöztek.
Alexandra Kiadó, 2011.
