Archív

Nyista – Csillagszálló lapbemutató, Németh Gábor regényrészletével

Megjelent a Csillagszálló folyóirat Nyista című száma, amelynek bemutatója március 19-én, kedden 19.30-kor lesz a Muzikumban. Itt a lapszámbólNémeth Gábor Egy mormota nyara című, közeljövőben megjelenőregényéből közlünk egy részt. A bemutató részletes programját utána olvashatjátok.nyista1

Németh Gábor

Egy mormota nyara

(részlet)

körülnéztem

talán etiópok, egy kínai nő, két mongol, páran, valószínűleg szintén belső-ázsiából, mindenféle fekete szigetlakók, néhány arab, senki holland, egyetlenegy sem, senki fehér ember, csak én

színesek közt egy európai

szatyrok mindenütt, mindenféle lábak között

elmész valahonnan, ahova születtél, egyszer csak úgy döntesz, kinek mikor elég, a világ kilenctizedén pont elég okot gyártanak, naponta ezret, hogy elhúzzál onnan a vérbe, megtömsz valami szatyrot, felszállsz az első villamosra, átmész vele az óceánon, eljössz egészen idáig, a lábad közé baszod a csomagot, mert nagyon elfáradtál

ezek itt mind nagyon fáradtak, alig élnek, adjon valaki végre egy pohár vizet, 1 db jó szót, alvómacit, kapjuk be a hüvelykujjunkat, és heverjünk le bármi meleg helyre

hirtelen megértettem, hogy ez lesz, hogy ez van már nagyon régóta, ez a fásult menekülés, csak különböző jogosítványokkal

az elmúlt húsz év alatt egymilliárddal lettünk többen, mire te annyi leszel, mint én most, összejön simán a tízmilliárd, az majdnem háromszor annyi földlakó, mint amikor én születtem, és ez a plusz néhány milliárd, úgy, ahogy van, úgynevezett európán túli területeken születik, míg mi itt, már amennyire a többes szám első személy ezen a földrészen egyáltalán alkalmazható, elöregszünk, fogyunk és öregszünk, ez a kotta, és kész

tizenhat vietnami él a gyerekszobádban, pontosabban egy akkora helyen élnek, az egész család egyetlen légtérben, és nagyon szerencsésnek érzik magukat, mert egyikük valahonnan szerzett egy biciklipumpát, ebből a pumpából élnek mind a tizenhatan, a pumpás gyerek reggel fölkel a vackáról, elrágcsál valami levelet vagy felfal egy bögre rizst, aztán kiül egy sarokra, egy forgalmas út szélére, és vár, hogy leeresszen végre a közelben egy kerék, és ő pénzért fölfújhassa, ez a családi biznisz, tizenhat ember és egy pumpa, ez a helyzet, illetve ez volt húsz évvel ezelőtt, amikor egy ismerősöm elmesélte ezt a történetnek nehezen nevezhető polaroidot

ül a saigoni fiú a szakadt nadrágjában egy darab kartonon, ölében a pumpával, várja a biciklistákat a sarkon

tizenhatnak elég, de harmincnak már nem

eszembe jutott a bolond, egy másik, otthoni villamoson, a meghatározhatatlan korú férfi, a kellemetlen hideg dacára strandpapucsban, tréningnadrágban és atlétatrikóban, hosszú haja egyetlen tömbbé összeállva, a kezében degeszre tömött szatyor, a sarkán hintázik, kántálva beszél, kiszúr magának, ahogy fölszállok, megpróbálok távolabb leülni, úgy, hogy ne kelljen ránéznem, de, mintha krómozott huzal kötne minket össze, egy szempillantás alatt átverekszi magát a tömegen, megáll velem szemben és rákezdi

„ezek ott mindenfelé előbb-utóbb föl fognak állni, fölállnak és elindulnak, és arrafelé veszik az irányt, ahol a könnyebb vagy legalábbis elviselhető, fenntartható életet sejtik, pontosabban a puszta lét minimális esélyét, fölkapaszkodnak mindenféle vonatokra, olvastam nemrég, hogy az indiai kormány vagy mi nagy betongolyókat szereltetett a vasúti sínek fölé, különös tekintettel az alagutak bejáratára, mert a bliccelők a vonatok tetején utaznak, ingyen, elmondhatatlan károkat okozva a vasúttársaságnak, tehát elmondhatatlan károkat okozó bliccelőként fölkapaszkodsz, gyanútlanul, és nyilván későn veszed észre, hogy mekkora gáz van, későn veszed észre az őrült lengőtekét, ami egy másodperc alatt lebasz onnan a vagon tetejéről, a geci kis haverjaiddal együtt, majd legközelebb, egy következő emberi életben, amikor már voltál kő, bogár és tengeri néma hal, hamarabb meggondolod, miféle rohadék kis simlisségekre vállalkozol, nyilván azt találta ki a vasút, hogy ez a golyó villámgyorsan elterjed majd rémtörténet formájában, és meg van oldva az élet, csakhogy úgy vannak ezzel, úgy fognak járni, mint a vírusokkal a kutatók, a vírusnak van több esze, hogy úgy mondjam, zsigerből, a vírus az mindig kitalál valamit, mire egyet számolsz, loholhatsz utána, ezek a rohadt nincstelenek majd máshová bújnak el, mondjuk a vonat alá kötözik magukat, aztán találhat ki megint valami frankót-éleset az indiai vasút a rózsaszín vagy húgysárga turbánjában

elindulnak egy marék rizsért, egy pohár vízért, elindulnak az éhbér reményében, fölkerekednek, és meg sem állnak a hálószobádig, állnak, nézik, ahogy alszol, villog a szemük, aztán gondolnak egyet, és elvágják a torkodat, ez fizika vagy fiziológia vagy mi, proxematika, ha hét patkány él egy négyzetméteren, előbb-utóbb mészárlás a vége, hat még csak ideges, de hétből egyet kivégeznek, ilyen egyszerű, elvágják a torkod, és lassan, komótosan kipakolják az egész lakást, batyukba kötik a cuccot, aztán leülnek az asztalodhoz, és megvacsoráznak

háború lesz, nagyon hosszú és véres, a legalapvetőbb dolgokért, az ivóvízért például, lefoszlik a civilizáció maradéka, szomjas hordák fognak a vízben gazdag országok felé indulni, igazi területszerző hadjáratok lesznek, addigra vízzel hajtható autókkal járunk majd ugyanis, mert elfogy, kimerül a kőolajkészlet, illetve finanszírozhatatlanul drága lesz a kitermelése, megtörténik minden elképzelhetetlen, évezredeket fogunk visszacsúszni az időben, ember embernek farkasa lesz, a nap sötét lesz, mint egy szőrzsák, és a hold egészen olyan lesz, mint a vér”

ezt megismételte, mielőtt leszállt

„a hold egészen olyan lesz, mint a vér”

az utasok egyszerűen kiröhögték, de amikor leszállt, arról kezdtek beszélgetni, hogy hallották a rádióban, egyre többen nem egyszerűen megélhetési okokból, hanem a helyi ivóvízforrások közeli elapadásától rettegve kelnek majd útra, meg az úgynevezett klimatikus változásoktól való félelmükben, tehát végső soron tiszta fajfenntartási okokból

ezek szerint egy apának ezentúl valószínűleg nem a halkés helyes használatára, hanem utcai harcra kellene tanítania a fiát, már ha képes egyáltalán valaminek a megtanítására

szépen vagyunk!

mondta egy nyúlszőr kalapos néni

szépen vagyunk!

az anyámmal teleltem valami nyomdászüdülőben, úgy tizenkettő lehettem, végtelenül álmos hely volt, nagyjából az volt elgondolva, hogy kiolvasom a zabhegyezőt, és mindennap úszom egyet az üdülőhöz tartozó fedett uszodában, ez volt a minimálprogram, aztán kiderült, ez egyben a maximum is, nem nagyon voltak ott gyerekek, csak egy nálam jóval kisebb fiú, egy kamaszlány meg egy hormonoktól tébolyult, serdülő dzsúdóbajnok, aki mindenáron meg akart tanítani verekedni, álltunk a társalgóban, villogott a szeme, és a lehető legváratlanabb pillanatban, mondjuk viccmesélés közben egyszer csak derékon ragadott, hogy fejjel lefelé beleállítson egy úgynevezett kagylófotelbe, mit mondjak, rém kellemetlen, pedig különben kedves fiú volt, ezt a válldobást is vagy mit, tulajdonképpen a kellő tapintattal csinálta, csak én inkább a könyvemet olvastam volna, és bámultam volna a lányokat az uszodában, szóval, ez a fiú aztán tényleg komolyan megkedvelhetett, mert egy napon azt mondta, tulajdonképpen elég egyetlen fogást megtanulnom, és megúszhatok bármit, nem is fogást, hanem ütést, menjek oda, meglátom, nem lesz semmi baj, nem fog megütni, csak nagyon lassan megmutatja, szépen megtanít, hogy lehet megölni bárkit egyetlen ütéssel, istenien hangzott, de a társalgás fönntartásának érdekében engedelmeskedtem, megfogta a vállamat, és maga elé állított, szóval, mondta, ha nagy baj van, akkor csak elindítod ezt, és csípője magasságából elkezdte az arcom felé közelíteni a lefordított kézfejét, egy ütés lassított felvétele volt, az orrom alatt állította meg a mozdulatot, úgy, hogy a tenyér puha alsó része mintegy befészkelje magát a felső ajkam és az orrlukakat elválasztó porc közé, a tenyere viszont, mint valami megelőlegezett szemfedő, eltakarja az arcomat, az ujjbegyei a homlokomra tapadjanak, ezt nagyon gyorsan kell csinálni, mondta, és akkor az ütés eltöri az orrcsontot, és egyenesen beletolja a homloküregbe, azonnali halált okozva, pedig szinte nem is kell erő hozzá, erő nem, csak gyorsaság és megfelelő ütésszög

persze nyilván csak akkor használd, ha igazán nagy a baj, tette hozzá, és elröhögte magát, te nem vagy normális, mondtam, és kimentem a szobából, beszartál, kisgyerek?, kiabált utánam, még mindig röhögve

ezek jutottak eszembe, ahogy az utasokat néztem

A Csillagszálló kulturális utcalap Nyista című számának bemutatója remek szövegekkel, beszélgetéssel, zenével a Muzikum Bieder termében 2013. március 19-én kedden 19.30-tól

Közreműködnek:

Szalóczi Géza (versek)

Kőrösi Zoltán (novella)

Kabai Csaba (versek)

Podmaniczky Szilárd novelláját elmondja Albert Zoltán.

Beszélgetés Janne Teller Semmi című művéről

Schiller Mariann és Szabó Tibor Benjámin részvételével.

21 órától

Ujj Zsuzsi és Darvas Kristóf koncertje

Belépőjegy: 500 Ft

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top