Néha az is fontos lehet, ha tudunk valamiről. Ha tudásunk fehér foltjait sikerül csökkentenünk. E hézagkitöltéshez ad segítséget a Moiras kiadó archív zeneanyagok vinilen való megjelentetésével! Mint a most ismertetésre kerülő Winkelmayer Brass lemezzel. A zenekar első hazai albumával…
(Libisch Károly írása)
A zenekar motorja, névadója a billentyűsökön, harsonán játszó Winkelmayer József. Zenei előéletét tekintve az 1962-es Ki Mit Tud?–on láthattuk őt először, aholis a Műszaki Egyetem és a József Attila Gimnázium tánczenekara – tulajdonképpen a Benkó együttes – tagjaként fújta harsonáját (Benkó Sándor akkor még szaxofonozott is, és a zenekar dobosa a későbbi OmegALGT-tag Laux József volt). Később a Horváth testvérekkel (Károly – most Charlie! – és Csaba) alapítója lett a Decca-együttesnek, amely 1968.-tól Olympia néven szerepelt. Aztán 1969-ben, egy belgrádi Olympia-futam után adódott a lehetőség önálló zenekar megalakításához. Annak ellenére, hogy a zenekarvezető mindig is a bít műfajához kapcsolta tevékenységüket, céljaikat – elsősorban a csikágói és dszez-bít stílusokon át -; a múlt század hetvenes évei elejének magyar dzsezkörfogásába már igen nívós csapattal, komolyan bekapcsolódott a Winkelmayer Brass. Írt róluk a Magyar Ifjúság, a Jazz Híradó, szerepeltek a rádióban, fesztiválokon, saját klubjuk volt, stb. – Winkelmayert ugyanis vonzotta a dzsez is és annak újabb irányzata, a dzsez-rak néven elhíresült stílus (amelyet később már fúziós zene névvel illettek, és több stílusra osztódott – rak-dzsez, dzsez-rak, fanki, keményfank, újkorszakos-dzsez, nu-dzsez, loft-dzsez, stb). Ebben a felállásban Winkelmayer (harsona, zongora), Jakab György (a későbbi Neoton slágerek szerzője: zongora, orgona, ének), Németh János (tenorszaxofon), Bihari Zoltán (dobok), Czakó Endre (trombita) és Nyári Elek (basszusgitár) játszott. Két évig rendszeresen koncerteztek, majd egy tagcserékkel kombinált időszak után, 1972-től már külföldön folytatták. Ekkortól kezdett velük játszani a gitáros Csécsi József, dobokon Szekeres Gábor, majd a basszeros Beke Zoltán. ’73-’74-ben változó felállásban még kavartak hajókon, hotelekben stb., de lassan abbamaradt a zenekarosdi, és a hetvenes évek közepétől 2003-ig Winkelmayer József már csak egyedül lépett fel. 2012.-ben pedig egy alkalmi formációval, fesztiválon.
A címélküli nagylemez a kiadónál már szokásos nívón (dupla borító, angolnyelvű kísérőszöveg, dokumentumok, fényképek reprói), bár most leporello nélkül, 330 példányban jelent meg. A lemez két oldalán 9 szám hallható, kissé megtévesztő jazz side és jazzrock side megjelölésekkel. A megtévesztés: a dzsezoldalon 1 szem dzsez-rak számon kívül „csak” csikágói és dzsez-bít stílusú számok hallhatóak, s ez utóbbi stílusok akkor még a bít műfajhoz sorolódtak (a dzsez-bít és az átmeneti stílusok azóta betagozódtak a fúziós műfajba…). A dzsez-rak oldalon pedig 1 dzsez-bít, 2 csikágói, 1 progresszív rak és 1 bít stíludú dal van repertoáron…
Amit hallunk, az a maga idejében ténylegesen az élmezőnybe tartozó számok, színvonalas előadások gyűjteménye. Koncertfelvételek. De mára – 2013-ra, mikor ezt az ismertetőt írtam! – egyik-másik már szellemiségében és hangzásában is megkopott. Ez utóbbira példa az M7 országút, vagy részben a Desszert (melyben a csodálatos tenorszaxofon-szólót kísérő basszusmenet akkori forradalmi osztinátója mára unalmasra ismételt frázissá vált…). Kellemes és nagyon szerethető a Fuvola blues, melyben – a mellékletként hallható változattal ellentétben, ahol mindenkinek van szólórésze!
Szabályos, 12ütemes blúszképletre fuvola, gitár és zongorarögtönzések követik egymást. Mindhármat Jakab György jegyzi. Az oldal legpörgősebb darabja eredetijét a Chicago-együttes jegyzi (Free – Szabad). Itt csak a szám torzóállapotára, rövidségére, a rögtönzések lekeverésére lehet panaszunk. Bár ez a lemezen a ráadás-darab! https://www.youtube.com/watch?v=fcplvIFLx5A
A második oldal 5 számából 2 Beatles-feldogozás, 1-1 Credence Clearwater Revival és Chicago szám, 1 pedig saját nóta. A bít-klasszikusok közül én a I saw Her Standing there {Láttam őt ott állni} címűre szavazok, de a Day Tripper {Egy nap utazni} dzsez-bít stílusú feldolgozása a hammondorgona szólójával is kedves… Ezen a lemezoldalon a hangzás is jobb – még messze a sztereotól, s szalaghibáktól sem mentesen! – , mert a dobszerkóból a cinek is kihallatszanak. Mindegyik dalban énelenek is, és olykor nem azok a lemez legjobb pillanatai. A Dialogue {Párbeszéd} egy szólos csikágói stlusú bít ballada, gitárszólóval. Robert Lamm szerzeménye. A Right Baby Right {Jobbra, Kicsi, jobbra} pedig egy fantáziadús, parádés hangszerelésű progresszív rak dal – Csécsei József darabja – amely ma is friss lehetne, ha az előadása kissé összefogottabbra sikerül anno…
Bár az interneten minden fontosabbmegmaradt felvételük elérhető, nekem csak a lemez megvétele után merült fel megkeresni azokat. Nevüket ugyan plakátokról, a fentebb említett ifjúsági lapból már ismertem, hirdetéseikkel egykoron találkoztam, de koncertre járásaim kezdetén valahogy ők kimaradtak nekem: sem élőben, sem felvételről nem hallottam zenét tőlük. Ezért is volt számomra külön öröm, hogy lemezük alapján végre – 40 éves késéssel! – megismerhettem őket. Még akkor is, ha igazán jó – általam 5 *-osnak jegyzett szám – nincs is a válogatásban. De szerethető zenék: igen! Talán más is lehet így vele…
