A zsűri egyöntetű véleménye szerint túl sok volt az amatőr, nem megfelelő színvonalú munka, viszonylag kevés volt az újító, humoros alkotás. Február 21. és 23. között a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezte meg a Magyar Gyermekkönyvkiadók Egyesülete a 2013-as Aranyvackor Pályázat díjkiosztóját és a hozzá kapcsolódó Gyermekirodalmi napokat. (Mészöly Ági tudósítása, fotó: Széni Kati)
A konferencia fénypontjára és legjobban várt pillanataira nem kellett túl sokat várni: csütörtökön tíz órakor rögtön a díjkiosztással indult az esemény. A pályázat témáját – Mítoszok és legendák – az egyik beérkezett alkotás részletével hozták közelebb a színpad közelében – szó szerint és képletesen – szorongó alkotókhoz és a megjelent érdeklődőkhöz, majd a zsűri tagjai értékelték a pályázatra beérkezett művek általános színvonalát. Egyöntetű véleményük szerint túl sok volt az amatőr, nem megfelelő színvonalú munka, viszonylag kevés volt az újító, humoros alkotás. Ennek valamelyest ellentmondott a felolvasott három részlet, melyeken egyaránt lehetett ámulni, kacagni, mesébe-feldekezni.
A konferencia második napja az olvasáskutatás, a kis és nagyobb gyermekek olvasási szokásairól szóló előadások és beszélgetések jegyében telt. A kérdést Gombos Péter, a Magyar Olvasástársaság elnöke, és a nap folyamán szereplő előadók többsége természetesen az irodalmár, a könyvtáros, a magyartanár-pedagógus szemszögéből elemezte. Érdekes és talán irodalmi berkekben kevésbé köztudott tudásszeletkéket nyújthatott volna az y-generáció információszerzési és feldolgozási stratégiáiról, illetve a huszonegyedik századi technológiába beleszületett gyermekek idegrendszerének – olvasási szokásokat nagyon is befolyásoló – sajátságos, megváltozott fejlődéséről egy pszichológus vagy egy korai fejlesztésben jártas szakember is.
A kétnapos szakmai konferencia zárásaként Fenyő D. György, a Magyartanárok Egyesületének elnöke briliáns előadást tartott arról – illetve Gombos Péterrel és Pompor Zoltánnal beszélgetett, kik, mint láttuk, nem egymás alteregói -, hogy az ifjúság szűk, olvasó rétege milyen könyvekhez nyúl legszívesebben, és milyen oktatói furfangokkal bírható rá még több igényes irodalom fogyasztására. Mint az ELTE Radnóti Gyakorlógimnáziumának oktatója, többször is jelezte, hogy ezek az önmagukban fantasztikus módszerek remekül működnek egy „válogatott társaságban”, de sajnos országos szinten korántsem ez a hozzáállás és ezek a módszerek az általánosak, sem a pedagógusok, sem a diákság részéről. Mindenesetre minden jelen lévő szülő sóváran hallgatta a tanár urak szavait, s kívánt magának és gyermekének hozzá hasonló szent őrültekkel-találkozást a magyartanítás mindennapjaiban.
