meztelenül érkeztem / és porként tűnök el / a szempillámba holdfény akadt / mely a tengerben süllyed el – Jancsó Zoltán versét ajánljuk Tajtékos napok című fotójával. 
elfelejtettem szavakat
leírva olvasni el
hátam mögött az emlék
új szóval vezekel
széttépett ég a gyémánt
szikrázva fönt ragyog
vércseppben folynak össze
a halódó csillagok
ki mond én mért józanodtam
én egyszer már olyan részeg
voltam
bő fájdalmat
ha szívbe rejtesz
folyó a tengerig szalad
ha lépteiddel a halált méred
csak a lélek lesz szabad
de a holdat megfordítjuk
mint szép sebre tapaszt
a fájdalmat is túlordítjuk
mint télből a tavaszt
ki mond én mért józanodtam
én egyszer már olyan részeg
voltam
így lesz a szívből józan
sikolytól hangos a remény
a dobbanásba beledermedt
hideg fagyott kemény
és csak a vágy marad
a jótündér
rég eldobott szava
hogy egy szép napon
az éneke
elvisz majd haza
ki mond én mért józanodtam
én egyszer már olyan részeg
voltam
gyermekként elhittem
mert mondták a nagyok
ha behúnyom a szemem
halhatatlan vagyok
meztelenül érkeztem
és porként tűnök el
a szempillámba holdfény akadt
mely a tengerben süllyed el
ki mond én mért józanodtam
én egyszer már olyan részeg
voltam
egy furcsa valcer
húzza majd fel
a gyönyörű ruhát
és századokat áttáncolva
sírod dallamát
mert hangodat az évek
formálták fénytelen
mint füzetbe írt tintaszó
ragyogni kénytelen
ki mond én mért józanodtam
én egyszer már olyan részeg
voltam
mert értelem és érzelem
a két régi jóbarát
most kabátjáról veri le
száz év nehéz porát
és játékosan csal magával
szépséges naphalunk
hogy elérjünk már
a folyóhoz
hol végre meghalunk
