Hogy mindez sok, avagy kevés, erről vinilmániám – és egy jubíleumi kiadvány – okán elgondolkodhatunk. (Libisch Károly írása)
Hogy mindez sok, avagy kevés, erről vinilmániám – és egy jubíleumi kiadvány – okán elgondolkodhatunk. Ugyanis létezik egy magyar zenekar, amely 1962-es megalakulása óta hellyel-közzel jelen van a magyar BPR – azaz bít/pop/rak – zenei színtéren, és nem Benkó Dixieland a nevük. Ők ugyanis már 55 évnél – több napnál! – tartanak.
E fórumon már foglalkoztam egy archív vinilalbummmal (a Búgócsiga-lemez), s most szóllanék néhány szót a Moiras és a Collective Art közös kiadványáról: az Omega – mert róluk van szó! – félszázados tevákenységét méltóan köszöntő 2011-es albumáról. A tiszteletre méltó következetességgel régi zenéket megjelentető Moiras ezúttal sem készített sugárlemezt (CD-t vagy DVD-t stb.) a zenei “műgyüjtőknek” szánt nagylemezéből. S ezúttal is olyan első kiadást kaptunk kézhez, mely eddig csak kislemezen volt forgalomban; vagy sehogy. Ezek aránya 6:3, akár a legendás angol-magyaré, és ez most a felvételek nyelvének az aránya is egyben. Ugyanis a múlt század hetvenes éveinek az elején volt a Hungarotonnak egy próbálkozása, hogy az Omega 6 népszerű dalának elkészítették az angolnyelvű verzióját és azt 3 kislemezen kiadták. (Talán néhányan emlékeznek még a Gyöngyhajú lány Yamaha-fesztivál-sikerére Tokioban 1970-ben, s ez adhatta a lemezek elkészíttetésének egyik okát!) Nos, ez a 6 szám képezi az album zenéjének magját. Ehhez járult még 2 kiadatlan filmzene (az egyiken a népszerű színésznő, Pálos Zsuzsa énekel), illetve 1 rádiófelvétel, amely később Snuki címen, zenekari verióban a Ballada a fegyverkovács fiáról kislemez B-oldalaként látott napvilágot 1972.-ben.
Nos, a 6 angol szám – Prodigal Son {Tékozló fiú}, Dead are the Flowers {Halott viragok}, The Jesters’ Daily Bread {Udvaribolond kenyere}, Petroleum Lantern {Petróleumlámpa}, Pearls in Her Hair {Gyöngyhajú lány}, Ten Thousand Paces {Tízezer lépés} – olyan jelentős, máig időtálló szerzemény, amelyre méltán lehet büszke a magyar zenésztársadalom. Talán nem is kéne külön-külön kitérnem rájuk. Akik még akkor nem éltek, azoknak viszont tartogat 1-2 furcsaságot a lemez. Például, hogy Kóbor János az éneklés mellett akkor még ritmusgitározott is, illetve hogy a Presser Gábor omegás szövegírója, Adamis Anna mellett a 2 filmdalban Juhász Sándor rajzfilmdramaturg szövegét éneklik. Én a Kovásznay György által rendezett 2 filszkeccs (Ballada és Várakozni jó című) közül csak az utóbbit láttam! A Várakozni jó igazi filmdal, a szám köré épül a történés. Nagyon kellemesek együtt.
A szám egyébként az egykori Rettenetes emberek zenei párja! A szinésznő énekével felhangzó, felépítésében eléggé egysíkú – 1 versrefrén-dallam visszatérése 11 verszakban, zenei fejlődés nélkül! – dal meghallgatása nem igazán okoz örömet! Ezt el tudom képzelni Kovásznay rajzaival, de azok nélkül nem jelentős. A Vigyázz, vigyázz rám pedig az a kategória, amit én nem tudok megunni. Mondanám, hogy a szövege nagyon jó, de ez így nem igaz, hisz néhol darabos vagy esetlen. A zenéje, hangszerelése sem különleges, mégis ad egy olyan hangulatot, amire 1 meghallgatás után maradandóan rákattantam. Hápogós gitárszólója pedig különleges korképet képez. Némely szám hangszerelése viszont nem olyan fényes, mint az eredeti magyarnyelvű felvételéé, illetve nem szól olyan szépen, vagy már kissé korszerűtlen hangzású, stb. (Petróleumlámpa, Halott virágok, Tékozló fiú)
A felvételek minősége amúgy is hagy bizonyos kivánnivalót maga után. Az angolnyelvű slágerek eredetileg mono változatban lettek kiadva, és ezen a lemezen is csak az elektromosan sztereosított változatot kapunk. Azok egy része is kissé zajos. A 3 másik szám már sztereoban szól, de a Ballada minősége nagyon gyenge. A Vigyázz, vigyázz rám majdnem kifogástalan, és a Várakozni jó is kellemesen szól.
A 9-számos album a már megszokottan magas szintű kísérőszöveggel, leporellós betéttel, dupla borítóval lett kiadva, mely tartalmaz fotókat, és a dalok elhangzó és angolnyelvű szövegeit. Viszont a külső oldalak – a vörös alapra nyomott negatív Kóbor János portré és a hátoldal közönségfotója – számomra nem adnak olyan összhatást, hogy nagyon meg akarjam nézni a lemez tartalmát. S lehet, hogy evvel más is így lesz! Kár, mert a zene megéri. Tehát figyelem: a Gyöngyhajú lány, az Udvaribolond kenyere, a Tízezer lépés és a Vigyázz, vigyázz rám igazi zenei csemegék!
Fotó: Mándi Emese
