Napi rendszeres utazásaim során akár 10-20 percet is tölt az arcom különböző seggektől kevesebb, mint fél méterre. – Sárközi Richárd Sepercese
A mozgólépcsőn felfelé épp a zacskós péksüteményembe haraptam volna jóízűen, mikor magam elé tekintve belém nyilallt a borzalmas felismerés: percek óta seggek előtt van a fejem. Vagy mögött. Attól függ, hogy a segg hátrafelé áll-e előre. Napi rendszeres utazásaim során akár 10-20 percet is tölt az arcom különböző seggektől kevesebb, mint fél méterre.
Az egész felszállás közben elkezdődik: már a busz lépcsőjén szembejön egy segg. És ez csak rosszabb lesz. Ha leülök a buszon, éppen nemiszerv- és seggmagasságban van a fejem. Átszállok a villamosra, folytatódik a seggtúra. A négyeshatoson csak a legkényelmetlenebb kakasülőn nincsen a fejem segg- és nemiszervmagasságban, de arra az idősebbek ülnek, meg akik össze tudják szorosan zárni a lábukat, vagyis a huszonév alattiak. Persze nem muszáj leülni, részt vehetek a közlekedésben aktív seggadóként is.
A metró után jön a következő mozgólépcső, ami mégiscsak a seggadás és -befogadás legdemokratikusabb formája: a legjobb hely, ha az arcodat idegen seggközelben, a seggedet pedig idegen arcközelben akarod tudni. Nem hagy nyugodni a felismerés, hogy a metróból kifelé nem a munkába sietnek az emberek, hanem azért, hogy elsők lehessenek. Elsőnek lenni kitüntetés: más elszenvedi a segged látványát, te viszont boldogan tekinthetsz előre a seggtelen jövőbe. Csak a csípős, hideg szelet kell állni, és jó nagy löketekben inhalálhatod be Budapest föld alatti bélrendszerének megkönnyebbüléseit.
